Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-07-19 / 29. szám

2001. július 19. 3. oldal Leleményes tűzoltók Nyíregyházán rendezték meg az V. Tempo-Loki elnevezésű emlékversenyt, amelyen a paksi tűzol­tók az előkelő tizenharmadik helyet szerezték meg, kreativitásukért pedig különdíjat vehettek át. Az önkormányzati és létesítményi tűzoltók részvételével zajlott ver­senyen olyan paksi tűzol­tók vettek részt, akik a megyei szakmai versenyen ezt megelőzően dobogós helyezést értek el. A hat­fős gárda (Földesi Zoltán, Gősi István, Halász Vik­tor, Koloh László, Szabó István, Szuprics Ferenc) szereplésén egyáltalán nem érződött, hogy most először méretik meg tudá­sukat effajta versenyen. Olyannyira nem zavartat­ták magukat, hogy amikor az egyik feladat során a felszerelésük csődöt mon­dott (a félreértések elke­rülése végett: szétrepedt a tömlő, amivel a tartályo­kat kellett megtölteni), nem adták fel, hanem a sisakjukban hordták to­vább a vizet. A feladatot végül így sikerült teljesíte­ni, leleményességük jutal­maként pedig a legkreatí­vabb csapatnak kijáró kü­löndíjat zsebelhették be. Paks Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Városi Könyvtár (Paks, Villany u. 1. Tel.: 75/421-499) igazgatói állásának betöltésére Az állás betöltésének feltétele:- szakirányú egyetemi végzettség, vagy nem szakirányú egyetemi végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsga, vagy főiskolai könyvtárosi, közművelődési képzettség,- legalább 5 év szakmai gyakorlat,- kiemelkedő szakmai vagy tudományos tevékenység. A pályázat tartalmazza a pályázó:- önéletrajzát,- szakmai életrajzát,- 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványát,- iskolai végzettséget igazoló oklevelének másolatát,- az intézmény irányítására vonatkozó szakmai programot. A vezetői megbízás időtartama: 2001. november 1-től 2006. október 31-ig. Bérezés a hatályos jogszabályi besorolás szerint, vezetői pótlék a jogszabály szerinti pótlékalap 300%-a. A pályázatokat augusztus 1-ig kell benyújtani dr. Blazsek Balázs jegyzőhöz (polgármesteri hivatal 7030. Paks, Dózsa Gy. u. 55-61. Tel.: 75/500-533) A fPAKS A Charon Bt. lebontásra meghirdeti a Paksi Téglagyárral szembeni régi révház épületet. További információ a (20) 9415-476-os telefonszámon Kiszl Károly cégvezetőtől kérhető. Paksi Hírnök I Paks vAros és a környék lapja Mielőtt a fogalmazás te­rén meglehetős lemara­dással bíró, dadogással teli, egyáltalán nem a fo­lyamatos beszéd és ko­rántsem a retorikai fordu­latok miatt hírhedtté vált, számomra olykor csírájá­ban is érthetetlen beszé­dű Apukám által elősze­retettel használt, önma­gában is zavaros, „vágjunk rést a médiába” kínálta módszer lehetősé­gével élnék, sietek leszö­gezni, még előttem sem teljesen világos, hogyan hozhatók összefüggésbe írásom témái. Tudniillik az oktatásról, annak szín­vonaláról, az uzsonnáról, és annak elrablásáról van, lesz szó. Legalábbis valami ilyesmiről. De mint már említettem, vágjunk máris a közepébe! Uzsonnarablás. • Amiként a „morbidus hungaricus”, pontosab­ban „morbidus paksicus” kitüntető címre eséllyel pályázó, kezdetben rend­őrségi ügyként ismertté vált eset a tisztességben megőszült koponyákat hosszas felhőzésre kész­teti, úgy az elemózsia, tízórai, étek, ennivaló és a fosztogatás, zsákmá­nyolás, harácsolás fogal­mak összevonása is leg­alább ilyen fintorgásra adhat okot. Úgy vélem azonban, a kedves olva­só sem az effajta szóösz­­szevonásos anomáliáért találja különösnek az esetet. Sietek leszögezni, távol áll tőlem az ügy el­­bagatellizálása, s dehogy a dolgok lekicsinylése, mondhatni lefitymálása vezérel! Ez maga az ép ésszel fel nem fogható borzalom, horror, tragé­dia. Mert ugye mivé lesz­nek azok, akik mán isko­lás korukban rablás útján szerzik meg minden­napi tízóraijukat, miféle gengszter-karrier (szó szerinti idézet, az egyik A Generali- Providencia Rt. 2 fő 25-50 év közötti főállású munkatársat keres legalább középfokú * végzettséggel. Az átképzés díjmentes! Érdeklődni a 74/413-899-es telefonszámon lehet Petőfi László kirendeltségvezetőnél. /ű&o'** -• -Miről beszélünk? érintett édesapja mondta) áll előttük?! Különben is, az iskolában nincs helye a bűnözésnek, ezt rend­őrök, tanárok, szülők egyaránt készséggel elis­merik, egyetértenek, nem ellenzik, támogatják, ja­vasolják, és így tovább. Hanem hát... Miről is beszélünk? Egy­néhány diák rablás (figyelem, a lopásnál szi­gorúbb büntetési kvóta alá esik!) útján szerezte meg kenyeres pajtása tízórai uzsonnáját. Az ügyben megindult az ilyenkor szokásos rendőr­ségi eljárás, a bűnösöket vélhetően elmarasztalják, az ügyet lezárják, a meg­felelő konzekvenciákat levonják, a köz véleményt formál, és így tovább. Az intézmény oktatá­si színvonalával való „takarózás”, a vádasko­dás és az elmarasztalás viszont, valljuk be, eny­hén szólva túlzás, aka­rom mondani mellébe­szélés, vagy ha úgy tet­szik porhintés, övön aluli ütés, knock out. Cáfolom, javaslom, be- és feljelen­tem, ezenkívül be-, ki- és felkérem magamnak, ma­gunknak, nekem, neked, neki... Ne tovább! Hadd látom, úgymond, mennyit ér a paksi éberség, eltűri­­e, ha összemosom, eltus­solom, elterelem, port hintek, egyszóval mellé­beszélek?! Kétségtelen, hogy egye­sek az uzsonnarablás és az oktatás színvonala közti azonosságra rögtön képesek voltak rámutatni: íme, a dolgok nyitja itt ke­resendő. (Bevallom, egy kis idő eltelt, amíg rájöt­tem, hogy itt bizony - akarjuk, nem akarjuk, tessék tudomásul venni - összefüggés van, mégpe­dig világos, vagy ha nincs, akkor keresünk, s lészen!) A történetet is­merik. Kerestek, találtak, lett. (gy vált az ügy (zárójelben jegyzem meg, hiszen ennyit megér: a zámolyi, mosonmagyaró­vári, és még ki tudja hon­­nani romák mintájára már-már országos skan­dalummá dagadt törté­net), szóval így lett az uzsonnarablási, kezdet­ben szigorúan rendőrségi esetből az oktatás szín­vonalát, minőségét bíráló botrány. Egy huszárvá­gással keverve bele ezál­tal oktatási bizottságot, igazgatót, szülőt, tanárt, s egyáltalán, akit csak ép­pen lehet. Az effajta írások gyakor­ta végződnek bölcs konk­lúzióval, átfogó összeg­zéssel. Leszögezem, ilyesfélével ezúttal nem szolgálhatok, ez itt tehát bevallottan a csalódott­ság helye. Az olvasó csa­lódik azért, mert - bár nem a szerző dolga len­ne - a szösszenet végén nem szerepel az ügy ta­nulsága, nem von mérle­get, legföljebb magasztal, elmarasztal, bírál, állást foglal, rámutat, kigúnyol, kifiguráz, kinevet, lesaj­nál. Közlöm: elmarad. Legfönnebb azon bán­kódhatok kicsinyég, hogy nem arról hallunk beszél­ni, amiről kellene. De talán így van igazán rendjén, hiszen így teljes a morbidus paksicus. Paks, Dózsa György út 47. Tel.: 75/421-536 24 havi előfizetéssel 9.900.­­domino kártyával 24.900.- 24 havi előfizetéssel 12.900.­­domino kártyával 29.900.- 24 havi előfizetéssel 19.900.­­domino kártyával 39.900.- 24 havi előfizetéssel 19.900.­­domino kártyával 37.900.­Aranykártyás ügyfeleinknek előfizetés + készülék már 0 Ft-tól. Alcatel 301. 302. 303 Alcatel 301. 302. 303 Siemens C35 Siemens C35 Siemens 1435 Siemens M35 Nokia 3310 Nokia 3310 Aki nem hirdet, azt elfelejtik!

Next

/
Oldalképek
Tartalom