Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-05-31 / 22. szám

5. oldal 2001. május 31. Paksi Hírnök Pak» váró» é* a környék lapja Millenniumi emlékzászló Pusztahencsének Június 3-ától kétnapos millenniumi ünnepségre kerül sor Pusztahencsén. Az ünnepi rendezvénysoro­zat első napján evangélikus istentiszteletre, majd 11 órától Bazsonyi Arany és Vecsési Sándor festőművé­szek kiállításának megnyitó­jára kerül sör a helyi általá­nos iskolában. A program délután a templomkertben elhelyezett kereszt meg­szentelésével folytatódik, majd ezt követi a katolikus és református szentmise. Késő délután a Puszta­hencse-Kocsola labdarúgó­mérkőzésen szurkolhatnak a helyiek, este pedig bál zár­ja a napi programot. Másnap gyermekrajz­­kiállítás és az elszármazot­tak találkozója várja a tele­pülés lakóit, az óvodások és az általános iskolások köz­reműködésével zajló műsor 14 órakor, az ünnepélyes zászlóátadás pedig egy órá­val később kezdődik. Záróprogramként a nagy­dorogi és a pusztahencsei néptáncosok produkcióit láthatják az érdeklődők. Felhívás! Elszármazottak találkozója A pusztahencsei önkor­mányzat szeretettel és tisz­telettel várja a településről elszármazottakat. A tele­pülés polgármestere a Pak­si Hírnökön keresztül érte­síti a volt pusztahencsei lakosokat, hogy a találkozó június 4-én 10 órakor kez­dődik. Az önkormányzat várja mindazok jelentkezé­sét, akik szívesen részt vennének a találkozón. Jelentkezni lehet a polgár­­mesteri hivatal 75/333- 158-as telefonszámán. Honismereti konferencia Bölcskén Negyedik alkalommal rendezett találkozót a Tolna Megyei Honisme­reti Egyesület. Mivel Bölcske köztudottan gondosan ügyel saját kulturá­lis, néprajzi és történeti értékeinek feltárására és megőrzésére, a szerve­zők úgy döntöttek, hogy az idei konferencia helyszínéül a borpincékről nevezetes települést választják. A református templom­ban megtartott, „A honis­meret és a helytörténet megtartó ereje egy telepü­lés életében” elnevezésű konferencián Kiss József polgármester előbb kö­szöntötte a megjelenteket, majd Szerdahelyi Józsefné református lelkészasszony kívánt jó munkát. Ezt kö­vetően dr. Szabó Géza ré­gész, főmuzeológus tartott előadást a bölcskei hely­­történeti munkáról, eddigi eredményeiről. A témát Süveges Zoltán középisko­lai tanár, helytörténész folytatta, majd Kiss József polgármester az önkor­mányzati munka és fele­lősség oldaláról szólt a helytörténeti értékek vé­delmének fontosságáról. Pongrácz Gábor bölcskei helytörténész a településen található műemlékeket mutatta be, végigkalauzol­va a vendégeket Bölcske utcáin. A résztvevők ezu­tán a nagy múltú pince fa­luba vették- útjukat, ahol Hanák Tibor pincéjé­ben a bölcskei borokkal ismerkedtek meg köze­lebbről. Kaczián János, a Tolna Megyei Honismereti Egye­sület elnöke a konferenciá­ról szólva lapunknak el­mondta: évente csupán egy alkalommal kerül sor ilyen nagyszabású találko­zó megszervezésére. A helytörténészek azt az el­sődleges célt tűzték ki ma­guk elé, hogy egyre több fiatal érezzen felelősséget saját lakóhelye iránt, nem utolsó sorban pedig ráirá­nyítsák a figyelmet a hely­­történeti hagyományok, emlékek fontosságára, an­nak kutatására. A helytörténeti, néprajzi értékek gyűjtésével, feltá­rásával foglalkozó egyesü­let a találkozó alkalmából megjelentetett kiadványá­ban egy madocsai diák­lány, Biczó Veronika is bemutatkozik. Az ifjú szerző nagymamája élet­­történetén keresztül mu­tatja be a II. világháború időszakát, és a világégés eseményeit. A gimnazista lány azért választotta a nagymama életének meg­örökítést, mert - mint mondta - kisgyermekként számtalanszor volt alkal­ma meghallgatni az évti­zedekkel ezelőtti esemé­nyeket taglaló igaz mesé­ket. Biczó Veronika számos helyi néprajzi, történeti írással büszkélkedhet; azt tervezi, hogy legközelebbi munkájában a madocsai templom történetét írja meg. A paksi Vak Bottyán Gimnázium tanulója ter­mészetesen kitűnő ered­ményekkel büszkélkedhet történelemből, de — mint mondja — bőven van még mit tanulni. ijoliiäj ftüc* 30/92*5-76* 75/316-515 Dót«» Oy. u. 94. ,f,°ß«tcHNUA - ■J^Kfairr is xrffiV Kiadvány, névjegykártya, meghívó, stb. *=;■■. szerkesztése. Használt gyártása, számítógépek, laminálása, fénymásolók,irodatechnikai berendezések forgalmazása. Pénztárgépek, fénymásolók, irodatechnikai berendezések, forgalmazása, szervizelése. Color másolás plakát méretben isi A környék hírei | Dunakömlőd: Gyermeknapi piknik az óvodában A dunakömlődi óvoda udvarán óriáscsúszda és rengeteg érdekes program várta az elmúlt héten a gyerekeket. A hagyományos gyermeknapi ren­dezvényen a szülők és a nagyszülők is kivették részüket a mulatságból, sőt a délelőtti mulatság után Bor Imre polgármester mondott mesét a ki­csiknek. A szülőkkel közösen szervezett gyermeknapi pikniken ' már kora reggel benépesült az udvar: míg az apukák a bogrács áll­ványt szerelték, az anyukák a reggelihez készülődtek, hiszen az ovisok ezúttal nem a megszokott konyhai menüt fogyasztották, ha­nem a szüleik által készített harapnivalóból csemegéz­tek. Nem is csoda tehát, hogy mindenki jóllakottan és teli hassal, elégedetten kelt fel az asztaltól. A jó erőnlétre szükség is volt, hiszen ezután kezdődött az igazi megmérettetés. Illetve kezdődött volna, ugyanis a kicsik szavazata alapján ugyanis előbb Frederikó lépett színre — zenés, ver­ses műsora remek mulat­ságnak bizonyult. Ilyetén bemelegítés után a sport és a mozgás vette át a zene helyét: a programban töb­bek között kötélhúzás, lab­daterelgetés seprűvel, víz­hordás tányéron, aszfalt­rajz- és homokvárépítő­verseny szerepelt — mindez természetesen némi szülői segédlettel. A zsűri — nem tudván dönteni — végül salamoni döntést hozott, így minden résztvevő nya­kába aranyérem került. Az önfeledt örömünnep kö­zepette a gyerekek (zárójelben jegyezzük meg, hogy a felnőttek is) ezt követően megroha­mozták az óriáscsúszdát. Nem is csoda, hogy ezu­tán igazán jól esett az ebédre elkészített paprikás krumpli, nemkülönben az ezt követő pihenés. Mie­lőtt azonban a kicsik el­­szenderedtek volna, Bor Imre polgármester mon­dott nekik mesét a bölcs kisleányról. S. E. Az „Együtt a parlagfű ellen Alapítvány a Virágos Paks projekt keretein belül meghirdeti az alábbi „Virágosítás 2001” versenyeket: „Legszebb virágos kertes ház 2001” illetve a „Legszebb virágos lépcsőház 2001”, csatlakozva ezzel a város virágosításához. A versenyt társadalmi zsűri értékeli 2001. július végén, a nyertesek pénz­jutalomban részesülnek, melyet a jö­vő évi virágosításra fordíthatnak. A versenyen nevezési lappal lehet részt venni, amelyek az alapítvány székhelyén (Paks, Gesztenyés u. 11.) vehetők át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom