Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)

2001-05-03 / 18. szám

4. oldal XIII. évfolyam 18. szám I Paksi Hírnök Pakt vtrot ét a környék lapja Hogyan vélekednek a fiatalok Paks megtartó erejéről? Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat A Bursa Hungarica ösztöndíjpályázaton támogatást nyert diákokkal szer­vezett találkozón Bor Imre polgármester Paks megtartó erejéről faggatta a tanulókat, s arra is kíváncsi volt, mi motiválja őket, hogy tanulmányaik be­fejezése után visszatérjenek szülővárosukba. A rendezvényen a polgármes­ter jelképesen átadta a pályázaton elnyert összegeket. Sólymos Dániel, aki or­vosnak készül, elmondta: olyan feltételeket kellene teremteni a rezidenseknek, amelyek egzisztenciát és biztos megélhetést jelente­nek a pályakezdő fiatalok számára. Feil Dóra szin­tén egészségügyi pályára készül; ő a végzettségének megfelelő állásban és a tisztes megélhetést biztosí­tó fizetésben látja a város és a fiatalok megmaradásá­nak zálogát. Fehér Nor­bert hasonló véleményen volt, ugyanakkor elmondta: meglátása szerint több kul­turális rendezvénynek is otthont adhatna a város, természetesen elérhető áron. * * * Az önkormányzat csa­ládvédelmi és szociális osztálya a diákok szociális rászorultsága alapján álla­pította meg az odaítélhető ösztöndíjak nagyságát. A hivatal munkatársai min­den esetben környezetta­nulmányt készítettek a helyszínen, figyelembe vé­ve a család anyagi helyzetét és a szülők jövedelmét. Mint a hivatal munkatársa­itól megtudtuk, akadt olyan pályázó is, aki nem a valós adatokat tüntette fel az űr­lapon, ez azonban nem mondható általánosnak. Az „A” típusú pályázatra (amelyet a felsőoktatási intézmény hallgatói számá­ra írtak ki, időtartama két­szer öt hónap) összesen 43-an pályáztak, ebből 31- en részesültek támogatás­ban. A „B” típusú pályá­zatra (amelyet a végzős kö­zépiskolások számára írtak ki) összesen 30-an pályáz­tak, ebből 23-an részesül­tek támogatásban. A paksi önkormányzat rendelkezé­sére álló kétmillió forintos keretből a sikeresen pályá­zók három-ötezer forintot kapnak, amelyet az Oktatá­si Minisztérium, illetve a Megyei Önkormányzat egészít ki legfeljebb ötezer forinttal. A Felsőoktatási Pályázatok Irodája által jó­váhagyott támogatásokat a felsőoktatási intézmények folyósítják: a február­márciusit áprilisban, az áp­rilisit májusban, a május­június havi támogatást pe­dig júniusban. S.E. Matematika határok nélkül Minden, ami matematika - akár ez is lehetne a Vak Bottyán Gimnázium szervezésében az el­múlt héten két napon keresztül zajlott program­­sorozat mottója. A rendezvény, mindamellett, hogy középpontjában a matematika állt, remek alkalmat biztosított a diákok számára az ismer­kedésre, nem csak a számokkal. Szántó Péterné szaktanár bemutató matematika órá­ja az egyenlőtlenségek megoldásának különböző módszereivel foglalkozott. Az ezt követő beszélgetés az érettségire történő fel­készítésről, a humán- és reálosztályok közötti kü­lönbségről szólt. A „Kis matematikusok” vezetője, dr. Urbán János profesz­­szor most harmadik alka­lommal tartott szakkört. Neve nem csupán mate­matikus berkekben közis­mert, hanem mint szak­ember is jó hírnévre tett szert, olykor pedig szerve­zője, zsűritagja is volt a versenyeknek. Meglátása szerint a magyar matema­tika tehetséggondozás vi­lágszerte elismert, hiszen nagyon sokan jönnek Ma­gyarországra, hogy tanul­mányozzák az itteni rend­szert. Hírháttér: A Mathematique Sans Frontiéres elnevezésű ve­télkedő (Matematika hatá­rok nélkül) 1989-ben in­dult Franciaországból, majd „átterjedt” Németor­szágra, Olaszországra és Svájcra. Hét évvel ezelőtt már 14 ország negyvenöt­­ezer középiskolás diákja vett részt az erőpróbán, köztük ötszáz magyar ta­nuló is. 1997-98-ban a kör újabb négy országgal, s majd’ negyvenezer diákkal bővült. Ekkor már 6.400 magyar tanuló versenyzett. A vetélkedőt hazánkban a Matematika Határok Nél­kül Alapítvány koordinálja, a szervezéssel, a lebonyolí­tással, a felügyelettel és a javítással járó teendőket pedig önkéntes tanárok végzik fizetés és tiszteletdíj nélkül, a szabadidejük ter­hére. Az eredményhirdetés A hentes és az albertet A fentebb olvasható kitétel nem egy vétes csalá­di dráma távirati stílusban megfogalmazott, több ember halálát részletesen taglaló tragédia tömör summázata, hanem egy-egy Szakonyi-darabnak a címe, amelyeket a Korzó Színkör tervez bemutat­ni a közeljövőben. Mint arról lapunk hasábjain korábban már beszámoltunk, a tavaly októberben Hefner Erika drámapedagógus és Vajda Tibor tanár vezetésével megalakult paksi Korzó Színkör megkezdte működését, a próbák pedig rendben zajlanak. Legutóbb a költészet nap­ján ajándékozták meg az érdeklődőket egy csodála­tos irodalmi élménnyel a Városi Művelődési Köz­pont klubtermében. A szer­vezők azt vallják, hogy a jó munkához idő kell, éppen ezért nem sajnálják az ener­giát, s ha kell, készek az adott darabot akár egy évig is próbálni. A lényeg, hogy a közönség s a társulat tag­jai is elégedettek legyenek. Néhány napja az immár ti­zenegy fővel működő társu­lat Művészeti Iskolában megtartott próbájára láto­gattunk el. — Véleményem szerint most éppen optimális a lét­szám. Nem szeretnénk sok­kal többen lenni, hiszen úgy lehet egy igazi és egy jól együttdolgozó közösséget összehozni, ha tudunk egy­másra figyelni — tudtuk meg Hefner Erikától, aki ugyan­akkor hozzátette: természe­tesen továbbra is várják a magukban tehetséget érző paksiak jelentkezését. A jö­vőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban elmondta: országonként, illetve me­gyénként, tartományon­ként történik. Nincs össze­sített eredménylista, a „Matematika Határok Nél­kül” ugyanis célként tűzte ki, hogy a diákokat köze­lebb hozza egymáshoz és a matematikához. A Kárpát-medencében több helyen tanítják a matematikát magyar nyel­ven, a környező országok magyar anyanyelvű mate­matika tanárai azonban régóta érzik egy olyan ha­tárok nélküli rendezvény szükségességét, amely a matematika népszerűsíté­sén túlmenően alkalmat ad arra is, hogy a diákok ta­lálkozhassanak, összemér­hessék tudásukat, s erősít­hessék együvé tartozásu­kat. egyelőre még várakozó ál­lásponton van, hiszen a sokéves tapasztalata azt mutatja, hogy léteznek úgy­nevezett lelkesedési hullá­mok, amelyek kezdetben lendülete biztosítanak, ám egy idő után alábbhagynak. Ez természetes folyamat, hiszen a komoly és egyhan­gú próbák, a folyamatos gyakorlások hatalmas erőfe­szítést igényelnek, s egy-egy hosszabb időszak után el­képzelhető, hogy a társulat egy-két tagja ilyen vág) olyan okokra hivatkozva kilép. Ha minden az előzetes tervek szerint alakul, a két Szakonyi-darab (a „Hen­tes”, illetve az „Albérlet”) legkorábban a jövő hónap­ban, tehát júniusban kerül­het bemutatásra. Sz. Sz. Jó ötletek - ügyes kezek Az egy hónappal ezelőtt óvodásoknak, alsó- és felső tagozatos iskolásoknak meghirdetett pályázati kiírás értelmében szabadon vá­lasztott technikával, bár­milyen kategóriában lehe­tett alkotásokat készítem (rajz, festmény, vers stb.) Egyetlen kikötésként csu­pán annyi szerepelt, hogy £ témának a tavaszhoz, a hús­­véthoz kell kapcsolódnia. A VMK-ban kiállított, és má­jus 13-ig látható minteg) százhúsz alkotás nagysze­rű képzelőerőről és mű­vészi vénáról árulkodik Az ifjú művészek természe tesen nem távoztak üre: kézzel, hiszen minder résztvevő emléklapot ka pott, a legjobbak jutáim: pedig egy-egy könyv volt. (A nyárral és ősszel kap csolatos pályázatról má most kérhető tájékoztatás.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom