Paksi Hírnök, 2001 (13. évfolyam, 1-52. szám)
2001-01-11 / 2. szám
2. oldal XIII. évfolyam 2. szám A képviselő-testület novemberi határozata értelmében az elmúlt év december 1-től módosult a köztisztviselői illetményalap (37.000 forintra), ami egyúttal a polgármester és az alpolgármester már korábban megállapított illetményére is kihat. Mivel a jogszabályi előírásoknak megfelelően a polgármester és az alpolgármester juttatását nem elég csupán az illetményalap szorzatában megállapítani, a legutóbbi testületi ülésen szükségessé vált ennek konkrét, összegszerű kinyilvánítása. Politikai lépés vagy ésszerűsítő intézkedés? A kérdezés lehetősége A képviselő-testület az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosítására vonatkozó decemberben hozott döntése alapján a legközelebbi tanácskozáson a városatyák már nem tehetnek fel kérdéseket, sőt módosító indítványt sem fogalmazhatnak meg. Erre a bizottsági üléseken lesz mód és lehetőség. Ezt megelőzően a háziorvosi szolgálat vezetőjének megbízásáról döntöttek a képviselők: az intézményvezetői teendők ellátásával dr. Pásztor Hildát bízták meg. Röviden A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara január 11-én vezetői eszmecserére invitálja a megye gazdasági életében kiemelkedő szerepet játszó száz legnagyobb tagvállalat prominenseit. Az eseményen részt vesz dr. Braun Márton országgyűlési képviselő, a parlament ÉU-integrációs bizottságának tagja, aki tájékoztatja a megjelenteket hazánk és az Unió gazdasági kapcsolatainak alakulásáról. * * * Január 15-16-17-én kerül sor a számviteli törvény változásaival kapcsolatos ismertetőre, amelyet a Tolna Megyei Könyvvizsgálói Kamara oktatói tartanak Szekszárdon, az Arany János utca 23-25. szám alatti irodaházban. * * * Január 19-én írásbeli vizsgán adnak számot ismereteikről a gázszerelő mesterjelöltek. A kamara szervezésében zajló mesterkurzus keretében január 22-én gyakorlati, egy nappal később pedig szóbeli vizsgát tesznek Szekszárdon. * * * Bor Imre polgármester az elmúlt héten jelképes ajándékot, egy túlélő kést adományozott a paksi Neutron Beavatkozó Osztály csapatának (Korom László, Farsang János, Major Csaba, Kéri Zoltán, Házi Géza), akik az amenkai egyesült államokbeli Orlandoban megrendezett Kommandós Világbajnokságon a 43. helyen végeztek, az egyik versenyszámban (az akadálypályán) pedig dobogós, harmadik helyezést értek el. Mivel a csapat kiutazására méltadan körülmények között került sor, Bor Imre polgármester megígérte, hogy a 2001. évi részvétel támogatására segít szponzorokat keresni. (írásunkat a 3. oldalon olvashatják.) * * * A helyi adórendelet módosítását célzó, egyetlen napirendi pontból álló rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte december 30-án — előzetes értesítés és tájékoztatás nélkül, telefonon - Bor Imre polgármester. Az építményadó módosítását célzó intézkedés a várost hátrányosan érintő iparűzési adóerőelvonás hatásait hivatott némileg kompenzálni. Mivel az ülésen nem tekintették át az adórendelettel kapcsolatos minden egyes kérdéskört, s a kedvezményeket sem állapították meg, elképzelhető, hogy a közeljövőben újabb rendkívüli testületi ülésre kerül sor. * * * Meg nem erősített információnk szerint a Vájnál Attila által még decemberben ismertetett, és a megyei főügyészséghez eljuttatott közérdekű bejelentéssel kapcsolatban az elmúlt napokban újabb bizonyíték merült fel. A megyei főügyészség az ügyet a Legfelsőbb Ügyészségre továbbította. Mint arról már korábban beszámoltunk („Mennyi az annyi? — Paksi Hírnök 2000. október 12.), a képviselőtestület a köztisztviselői illetményalap szorzataként állapította meg a város első emberének és helyettesének a fizetését. Ismeretes, hogy az akkori döntés értelmében a polgármester illetményét a köztisztviselői alap tízszeresében, az alpolgármesterét pedig annak négyszeres szorzatának megfelelő összegben állapították meg. Mi tartozik a polgármesteri, illetve alpolgármesteri tisztség ellátásával összefüggő költségek körébe? - hangzott dr. Bencsik Lajos képviselő kérdése, amely egyúttal Bor Imre polgármester nyelvtanfolyamaival kapcsolatos konkrét kiadásaira is vonatkozott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy míg a közalkalmazotti, köztisztviselői szférában nem történtek markáns béremelések, a polgármester illetménye az elmúlt időszakban jelentősen megemelkedett. Hajdú János, a gazdasági bizottság elnöke, a napirend előterjesztője ezzel kapcsolatban nem tudott konkrét válasszal szolgálni, ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, miszerint „a dolgok egyoldalú megközelítése sohasem szerencsés”. Habár dr. Bencsik Lajosnak lehetősége lett volna Az elmúlt esztendőben a reálbérek növekedését a magasabb jövedelműek keresetnövekedése idézte elő, míg a közepes- és alacsonykeresetűeknél a reálbér stagnált, illetve csökkent. Az év első kilenc hónapjában a magyarországi átlagbér 83 ezer forint volt. Ez a statisztikai adat a tavaly még érvényes 25 500 forintos minimálbért, és a havi 1-3 millió forintos keresetű menedzsmentek bérét egyaránt tartalmazza, ami mintegy 11-12 százalékkal emeli meg a számítások alapját képező átlagbérlistát. A csúcsvezetők bérének figyelmen kívül hagyása esetén ez az átlagbérlista 73-74 ezer forintra módosulna — derül ki a KSH adatai alapján. Mindez erősen torzítja a megtakarítások és fogyasztákorábban is megtenni a béremeléssel együtt járó illetményalap módosításra vonatkozó észrevételét, nem élt ezzel a lehetőséggel. A tízes szorzó megállapítását a városvezetési feladatok öszszetettsége és a város anyagi lehetőségei indokolják. „Nem lenne szerencsés, ha a polgármester fizetésének megállapításával kapcsolatban ellenérzéseket nyilvánítanánk ki, hiszen csupán adminisztratív intézkedésről van szó” - szögezte le Hajdú János. Pálmai István képviselő emlékeztetett arra, hogy az illetmény megállapításakor nem Bor Imréről és Bagdy Lászlóról van szó, hanem valójában Paks mindenkori polgármesteréről és alpolgármesteréről. Faller Dezső képviselő ellenkező véleményét fejtette ki akkor, amikor elmondta: a fizetés megállapításával igenis a jelenlegi polgármester és alpolgármester munkája ítéltetik meg. Végül, a határozati javaslat 11-2 arányú elfogadásával csupán adminisztratív jellegű eljárásra került sor, s ezzel a képviselők konkrét, összegszerű illetményt állapítottak meg. Az érintettek, Bor Imre polgármester és Bagdy László alpolgármester — szokásukhoz híven — ezúttal sem vettek részt e napirend tárgyalásakor. sok arányát is. A statisztikai adatokból kiderül, hogy az év első kilenc hónapjában az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva 3.1 százalékkal csökkentek a ruházati cikkek, 7.4 százalékkal a gyógyszerek 10.8 százalékkal a testápolási cikkek, 25.7 százalékkal a használt cikkek eladása, mely a kis- és közepes keresetűek vásárlóerejének csökkenését jelzi. Ugyanakkor a tartós fogyasz-A módosítás értelmében a testületi ülést megelőző napon a jegyző köteles egy bizottsági összefoglalót postázni a képviselőknek, amelynek tartalmaznia kell a bizottsági vagy egyéni kérdéseket és az azokra adott előterjesztői válaszokat akkor, ha a választ a kérdező nem fogadta el. Ugyancsak szerepeltetni kell a bizottsági vagy egyéni módosító javaslatokat és azokról az előterjesztő álláspontját. Amennyiben az előterjesztés postázása legkésőbb a testületi ülést megelőző tizenkettedik napon megtörtént, a képviselők két alkalommal kaphatnak szót: az első alkalommal öt percben, a második alkalommal maximum két percben fejthetik ki véleményüket. Interpellációt a képviselők írásban nyújthatnak be a testületi ülést megelőző második napig a polgármesterhez. Ha a Bizottsági Elnökök Testületé ülésén a bizottság elnöke előre jelzi távolmaradását, a bizottság által kijelölt tag helyettesíti őt. Faller Dezső képviselő szermt a módosítással valójában a kérdezés joga és a szóbeli kiegészítés lehetősége csorbul. Szinger Ferenc tási cikkek forgalma 22 százalékkal, a gépjárművek és alkatrészek eladása 7.2 százalékkal, egyéb iparcikkek eladása 18.3 százalékkal nőtt. Ez a magyarázata annak is, hogy miközben a reálbérek csak 1.4 százalékkal nőttek, a fogyasztás három százalékkal nőtt - mutat rá az ellentmondásra a felmérés. A nagykeresetűek azonban nemcsak a tartós fogyasztási cikkek vásárlásában vezetképviselő értetlenségének adott hangot, mondván: a kérdezés jogának a megvonása egyúttal a jól megalapozott döntéshez szükséges mformációáramlást is kizárja. Dr. Bencsik Lajos képviselő már az új SZMSZ szellemében járt el, éppen ezért nem is kérdezett. Meglátása szerint ezután „gyorsan, katonásan” zajlik majd az ülés, amely tíz perc elteltével akár már véget is érhet. Hajdú János képviselő részben egyetértett a Szinger Ferenc által megfogalmazottakkal, ugyanakkor elmondta: a várost irányító koalíció tagjai azért rendelkeznek többletinformációval egy-egy előterjesztés kapcsán, mivel — a dolog természetéből adódóan — a döntés-előkészítési folyamatban ők vesznek a leginkább részt. Elismerte hogy a kényszerűségből meghozott előterjesztés valóban rendelkezik politikai jelentőséggel. Nem utolsó sorban kiemelte: a módosítás több praktikus ponttal rer delkezik, az érdemi és hatékony munkát hivatott szó' gálni. Mivel a televízió ét egyenes adásban közvetíti a* ülést, el kellene kerülni, hogy a képviselők közröhej tárgyai legyenek. nek, de pénzfeleslegüket — nyilván nem ok nélkül — külföldi ingatlanokba fektetik. Elsősorban Horvátországban, Spanyolországban, a Latin-amerikai országokban, és Floridában vesznek lakásokat, házakat, nyaralókat; hozzávetőlegesen évente ötezer hazánkfia vásárol magának ingadant külföldön. Az így „kiajánlott” forint értéke megközelíti az évi százmilhárdot. Ha a minimálbért össze-ti vetjük a topmenedzserek keresetével, kiderül, hogy a két kereset közötti különbség akár százszoros is lehet. Ilyen szélsőséges arányokkal ugyancsak a Latin-amerikai országokban, Chilében, Brazíliában, vagy Ázsiában, Afrikában lehet találkozni — vonja le a konklúziót a kutató. A gazdagok Floridában vesznek nyaralót Bérünk, mint Ázsiában? A magyar újgazdagok manapság Horvátországban, Spanyolországban, Floridában vesznek ingatlanokat - lakást, házat, nyaralót —, ennek révén pedig évente mintegy százmilliárd forint megy ki az országból, amely már tekintélyes pénzmennyiségnek számít - derül ki a Társadalomkutatási Intézet Rt (TARKI) kutatásai alapján.