Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-01-13 / 1. szám
10. oldal XII. évfolyam 1. szám APEH-közlemény Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi XCIX. törvény 207.§ (3) bekezdésében foglaltakat a gyakorlati végrehajtásáról A hivatkozott jogszabály 2. mondata rendelkezik arról, hogy a „a törvény hatálybalépését követően az azt megelőző időszakra kifizetett (elszámolt) jövedelmek után a járulékot a január 12-én benyújtandó bevallásban kell szerepeltetni”, következésképpen a 2000. január 1-ét megelőző időszakra kifizetett (elszámolt) járulékalapot képező jövedelmek vonatkozásában a járulékokat- az 1999. december 31-én hatályos jogszabályok figyelembevételével kell megállapítani,- az 1999. december hónapra benyújtásra kerülő bevallásban kell szerepeltetni és- 2000. január 12-ig kell megfizetni. A jogszabály végrehajtásával összefüggő érdeklődés elsősorban a 13. havi illetmény járulékfizetési felső határának megállapítására, a járulék megállapítására és bevallására irányult, mellyel kapcsolatban a helyes eljárás a következő. Abban az esetben, ha a 13. havi illetményt a foglalkoztató 2000. január 12-ig kifizetni (elszámolja) a járulékokat ugyancsak az 1999. december 31- én hatályos rendelkezések szerint kell megállapítani, az említett a jövedelmet az 1999. évi járulékfizetési felső határnál kell figyelembe venni. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ÉJI Paksi Hírnök PAKS VÁROS ÉS A KÖRNYÉK LAPJA Mi? Hol? Mikor? Mi? Hol? Wkor7 Ml? Hói? Mikor? Mi? Hol? W? Hol? Mikor? Mi? Hol? Mikor? Mi? Közérdekű információk ins íaojbin íh>h m ixw.eumum íi»h a« 4jm6w aoH m 4i°h aw íi<>h a* Paksi Képtár Szent István tér 2. Tel.: 75/311-879 KOJiTAßS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZÉT állandó kiállítás Városi Múzeum Deák Ferenc utca 2. Tel.: 311-299 Nyitva: kedden 8-16 óráig szerdától vasárnapig: , 10-18 óráig Állandó, kiállítások: KŐTÁR, , PAKS TÖRTENETENEK TANÚI, PAKOLITZ JSTVAN EMLÉKSZOBÁJA Paksi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Paks, Gagarin út 2. Tel.: 75/311-646 Nyitva: hétfő-kedd-csütörtök: 10-18 óráig, szerda-péntek: 10-19 óráig koncert- és színházjegyek beszerzése, zenehallgatás, hírlapolvasási lehetőség, korrepetitorok és magántanárok, tanfolyamra jelentkezés, kazetta- és lemezmásolás, hirdetésfelvétel, vérnyomásmérés, számítógép- és internethasználat, fénymásolás, telefon- és faxhasználat, üzenetközvetítés Orvosi ügyeletek Paks, Rendelőintézet, Rákóczi u. 1. Tel.: 410-222. Jan. 14.: dr. Kasza Irén - dr. Bátai Mária Jan. 15.: dr. Czigler Csaba - dr. Bátai Mária Jan. 16.: dr. Somay Gergely - dr. Bátai Mária Gyógyszertári ügyeletek Jan. 10—16-ig: Borostyán gyógyszertár (Paks, Dózsa Gy. u. 12.) Jan. 17-től jan. 23-ig: Arany Kígyó gyógyszertár (Paks, Dózsa Gy. u. 77.) Jan. 15-16. (szombat-vasárnap) 8-18-ig Fogorvosi ügyelet Paks, Rákóczi u. 1. Fogszabályozás szakrendelés: (Paks és környéke): dr. Vadász Melinda (Paks, Tolnai u. 13. Tel: 75/421-647) Rendelési idő: hétfő, csütörtök 8.00-15.00, kedd, szerda 13.00-18.00. Állatorvosi ügyeletek Jan. 15-16: Állami ügyelet: dr. Angyal László (Madocsa, Bölcskei u. 81. 75/330-219, 20/9831-103) Szolgáltató ügyelet: dr. Kovács Ferenc (Paks, Rákóczi u. 13. Tel: 75/315-321, 60/464-179) Kapcsolatszolgálat Paks Nevelési Tanácsadójában, előzetes bejelentkezés után. (75/ 314-755) szombaton 9-12-ig. Az APEH közli a tisztelt adóalanyokkal, hogy az adófizetéssel, az adóbevallások elkészítésével kapcsolatos kérdésekre ingyenesen hívható ZÖLD számot rendszeresít. A 06-80-66-00-33-as telefonszámon 2000. január 21-től minden érdeklődő szakszerű tájékoztatást kaphat kérdéseire. Reggel 800 - 1600 óráig szakembereink, 16 óra után üzenetrögzítő áll az érdeklődők rendelkezésére. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Komp menetrend Kalocsa—Geijen között óránként indul a gerjeni oldalról 7- 16 óráig. A komp indulásáról a 06/30-9055-675-ös telefonon lehet érdeklődni. Fájsz—Dombori között óránként indul a komp a fajszi oldalról 7-16 óráig Paks—Géderlak között 7-től 12 óráig, majd 14- től 16 óránként ár a komp. gény szerint , különjárat lehetséges. Érdeklődni a 60/394- 876 telefon lehet. A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Paksi Kirendeltségének állásajánlatai: Felvételre keresnek: Betanított anyagvizsgáló 4 Ács 3 Ács 1 Műszerész 1 Betanított varrónő 4 Paks változó munkahelyre Dunaföldvár Bölcske Bölcske Az állások ügyében érdeklődni Pakson, a Dózsa György út 51-53. sz. alatt lehet. Tel.: (75) 312-933 Kihez fordulhatnak? KÚTFÚRÁS ÉTKEZÉS Ontözőkutak készítését GIROSZ BÜFÉ vállalom. Választékunkból: Szalai András kútfúró. girosz, hamburger, pizzák, meleg-Madocsa, Tavasz u. 12. ételek, üdítők, sör, rövid italok Tel.: 75/330-378 Paks, Dózsa György út. 31. Telefon: 75/421-277 TELI-FOTÓ 75/421-536 Paks, Dózsa György út 47. Alcatel Club/SL bruttó 7000 Ft Ericcson 1018/SL bruttó 7000 Ft Nokia 3210/SL bruttó 22000 Sirálya Papír- és nyomtatványbolt Paks,Dézsa Gy. út 29. Telefon: 06-20/9606-264 7S/4I7-227 Iskolaszerek, csomagolópapírok, nyomtatványok, irodaszerek. Írószerek, képeslapok, bélyegek nagy választékban kaphatók Bélyegzőkészftés. Névjegykártya-készítés. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 9-12 óráig Minden kedves ügyfelének eredményekben gazdag, boldog új évet kíván a PLAKÉSZ! Mária Óra-Ékszer-Ajándék Bolt Ajánlata: Arany - Ezüst ékszer. Zsolnai és hollóházi porcelán készletek és díszműáruk. Kristály, réz, bőr, faliképek, kerámiák, faliórák, karórák - kedvező' áron. Minden alkalomra ajándékozási gondját megoldjuk. Várjuk kedves vásárlóinkat. Paks, Dózsa Gy. u. 17. K0B.VIN ©CITIZEN CASIO . I ..............J DOXA ÓRASZALON 7030 PAKS, Dózsa Gy. út 35. Telefon: 313-333 ...Hermle, Vektor, Mirage és Network márkakereskedelem és szerviz Kakulátor-menedzserkalkulátor; elemcsere-fiillyukasztás Teljeskörű szolgáltatás