Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-02-24 / 7. szám
XII. évfolyam 7. szám Megjelenik hetente Ára: 49 Ft 2000. február 24. A szó elszáll, az írás megmarad! Paksi Hírnök Paks város és a környék lapja A miniszterelnök felesege Rendkívül egyszerűen öltözik, nincs benne semmi a first lady-k arisztokrata vonásából, viselkedése is közvetlen, sőt kifejezetten megnyerő és barátságos. O dr. Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége. — Mint miniszterelnök-feleséget, mennyire kötik le a társadalmi elkötelezettségek? — Annyira, amennyit elvállalok belőlük, általában az időmhöz igazítom ezeket a feladatokat. El kell látnom a három kisgyereket, mellette munkahelyem is van. Az elmúlt másfél évben, mióta férjem a miniszter.-lnök, igyekszem megfelelni az elvárásoknak. Például a Nemzetközi Gyermekvédő Szolgálatot éppen tíz éve a lakásunkon alapítottuk, én voltam az első jogi képviselője, de azóta is intenzíven részt veszek a szervezet munkájában. — Mindamellett mint családanya, hogyan tud helytállni? — Remélem rendesen, ugyanúgy mosok, főzök, takarítok a gyerekekre, mint korábban, tehát lényeges változás nem következett be életünkben. J0 — És a gyerekek csintalanok? — Hát elevenek, az szent igaz. De nagyon szeretem őket, rendkívüli élmény velük foglalkozni, amit soha nem érzek munkának, vagy valamiféle tehernek. Büszke is vagyok rájuk, hogy szépen tanulnak, ügyesen sportolnak.- A három gyermeket általános magyar családmodellnek tekinti? — Természetesen. Mi is hárman vagyunk testvérek, a férjemék is, a testvéreimnek is sok gyereke van, tehát a mi értelmezésünkben a család legalább három gyereket jelent.- Mióta miniszterelnök a férje, lényegesen kevesebb időt tud tölteni önökkel? — Hát ha most őt kérdezné, minden bizonnyal azt mondaná, igyekszik minél többet együtt lenni a családdal, de sajnos az az igazság, hogy alig látják a gyerekek. Például a műit hét is úgy telt, hogy hazaért éjjel 11 órakor, ezután még négy emberrel tárgyalt, majd egykor lefeküdt, de már háromra felhúzta az órát, hogy hajnal fél ötkor Szolnokon legyen, mire odaér a Tiszán a ciánmérgezés.- Egyébként hogyan telik egy olyan családi nap, amikor nincs különösen fontos tennivalója Orbán Viktornak?- Ez maximum vasárnap fordulhat elő. Mi a nagylányommal vasárnap reggel rendszeresen misére járunk, utána ugyanúgy főzöm az ebédet, mint bármelyik családanya. Néha azért moziba is elmegyünk, de a férjem igazolt játékos a Felcsúti SE labdarúgócsapatában, sokat jár mérkőzésekre. Azért a családi ünnepeket mindig megtartjuk. Mindkettőnk szülei vidéken élnek, őket is gyakran látogatjuk. — A rendkívüli elfoglaltság okoz néha családi konfliktusokat? — Hát nem rajtam múlik! De ez bármelyik családban előfordul. Tizenhét éve élünk együtt a férjemmel, előfordult, hogy kollégiumban laktunk, szerény körülmények között, ennyi idő alatt volt alkalmunk megismerni és megszokni egymást. Úgy vélem, kettőnk viszonyában nincs probléma. Zs. Kovács István Kistérségi értekezlet a városházán Dr. Freppán Miklós, a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, a Paks-Dunaföldvár és környéki közigazgatási terület polgármesterei, jegyzői, valamint kisebbségi önkormányzatok vezetői részére tartott értekezletet a paksi polgármesteri hivatalban. A találkozó célja valójában egymás tapasztalatainak hasznosítása, és a tanulságok ismertetése volt. Török Mária, a megyei egészségbiztosítási pénztár osztályvezetője az önkormányzatok és az egészségbiztosító együttműködésének tanulságairól, az egészségügyi alapellátás finanszírozásáról szólt. A finanszírozási szerződéskötéssel kapcsolatban elmondta: az alapellátási feladatok esetén az egészségbiztosító - a jelenlegi jogszabályok alapján - minden hónap első napjával kezdődően szerződik, havi átutalással. így az összeget az kapja, akivel a MEP-nek a hónap első napján szerződése van. Legproblematikusabb az önkormányzat és a vállalkozó között megkötött szerződés, ráadásul a nem létező praxisjog is még bizonytalanabbá teszi a helyzetet. (Folytatás a 2. oldalon) Hatezret fizetnek a németkériek Igencsak viharos közmeghallgatást tartottak február 17-én Németkéren. Két téma borzolta a kedélyeket: a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére szánt kommunális adó nagysága és a háziorvoslással kapcsolatos tervek. A felszólaló lakosok éles hangon bírálták a képviselőtestületet, amiért idén — kommunális adóként — hatezer forintot terveznek behajtani. Az ebből befolyó pénz egyébként csupán a szükséges összeg 10-15%-a, ugyanennyit tesz hozzá az önkormányzat, a többire hitelt kell felvenni. Kifogásként elhangzott: Pakson sem kémek hatezret, pedig ott már a szennyvízrendszert is kiépítették. Többen megemlítették: az önkormányzattól senkit nem érdekelt, kinél milyen károkat idézett elő a víz. A válaszból ugyanakkor kiderült, a kárfelmérés nem a testület, hanem a falugazda feladata lenne. Mihályi Józsefné, a község polgármester asszonya visszakérdezett: mennyi ház volt biztosítva? A lakóknak el kell dönteniük — hangzott a testület álláspontja, mi az olcsóbb? Idén hatezer vagy jövőre a ház felújítása? A testület megígérte, az utolsó fillérig elszámolnak a beszedett pénzzel. A Rákóczi utcai árokkal kapcsolatban elhangzott: az az ott lakók sajátja, annak tisztítása a tulajdonosok feladata, s ha (Folytatás a£ 5. oldalon) Aki nem hirdet, azt elfelejtik!