Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-12-21 / 50. szám
2000. december 21. 11. oldal Miért sírsz, mama? Hiszen megbeszéltünk előre mindent: eddig tart, amíg rendbe hozzak az óvoaát, ehhez igazítottuk a szabadságunkat s úgy örültünk, hogy számíthatunk rád, mint gyerekpásztorra... Lehet, most jön ki rajtad a fáradtság. Szó ami szó, nem kis teljesítmény lehetett a te korodban naponta végigbiciklizni a vedgát töltésén, egyfolytában rettegni, hogy a gonosz küllők ef ne kapják a csemete lábát a legpufibb kispárnával kényelmessé varázsolt csomagtartón, megállni minden odvas fánál mókust keresve, válaszolni ezernyi olyan fontos kérdésre, miért kék az ibolya, miért fúj a szél s hogy miért nem beszélnek a halak? Megfejthetetlen titkaid egyike marad az is, miért mosod esténként fájós kezeddel azt a tenyérnyi kis fehér rövidnadrágot, a cseresznyefoltos trikót, amikor ott áll a mosógép a fürdőszobában? Az ebédekről meg ne is beszéljünk... Rántott csirke petrezselymes újkrumplival meg egy nagy halom palacsinta. Ilyen is, olyan is, amire csak rá tudott szedni. Tortát is sütöttél legalább négyszer neki, csokisat, s a maradék krémet kinyalakodhatta az edényből. Engedted, csak azért, hogy utána megfürdethesd a kádban, miközben műanyagkacsák hada hápogott a víz tetején. Aztán jött a vacsora, kolbászos „katonák” masírozó rendje az asztalon, fejükön a paradicsomsisakkal, nem győzted gyártani őket s a vegén neked már csak a „sebesültek” maradtak, kolbász nélkül... „Olyan furcsán szuszog ez a gyerek!" - kaptad fel a fejed olykor a vasalódeszka felett s rohantál a szobába. Vajon miféle húr zenghetett benned, hogy észrevetted azt a jelentéktelen kis ritmusdöccenőt a lélegzetén, hiszen évek óta mindig arra kérsz, ne motyogjak, beszéljek hangosabban. Sokat romlott a hallásod, titokban megnéztem a leleteidet. Hosszú percekig álltái ilyenkor az ágya felett, pedig legtöbbször már éjfél is elmúlt s biztos lehettél benne, hogy reggel megint ott fog rajcsurozni az ágyadban az örökös bíztatással: „Játszszunk, mama!” Tudom én, hogy felborult az életed rendje miatta. Nem akkor keltél, nem akkor feküdtél, amit megszoktál, nem azt etted, amire éppen rákívántál. Nem tudtad végignézni a vasárnap délutáni filmet a tévében, pedig alig vártad már a randevút regi szívszerelmeddel, a Jávor Palival, hiába várta megint leveledet régi barátnőd, ez a kis örökmozgó minden másodpercedet magának követelte. Még hetek múltával is ropidarabokat lelsz a lakás legeldugottabb zugaiban, nem jön talán soha rendbe a közösen kibelezett vekkeróra s hiába próbálod visszaügyeskedni a porcelántigris letört farkát, miközben rejtelmes mosoly futkározik az arcodon. Holnaptól minden rendbe jön, mama. Elmaradhatnak a biciklitúrák, összeüthetsz magadnak egy igazi csípős lecsót, hetente egyszer beindítod a mosógépet és esténként végre nekiülhetsz kedvenc skandináv keresztrejtvényeidnek, megírhatod az elmaradt leveleket, vasárnap pedig randevúzhatsz Jávor Palival a tévé előtt. Ez biztos. Holnaptól ugyanis megint .vihetjük a srácot az oviba. Érte jöttünk, pontosan, ahogy megbeszeltük s nagyon köszönjük, hogy segítettél nekünk. Most miért sírsz, mama? Csapai Lajos Tisztelt Fogyasztóink! Értesítjük Önöket, hogy Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2000. december 13-i ülésén az alábbi szolgáltatási díjakat állapította meg 2001. január 1-i hatállyal: Lakossági ivóvízdíj: 120 Ft/m3 + 12% ÁFA, Lakossági csatornahasználati díj: 92 Ft/m3 + 12% ÁFA, Közületi ivóvízdíj: 187 Ft/m3 + 12% ÁFA, Közületi csatornahasználati díj: 204 Ft/m3 +12% ÁFA. Tisztelettel: Paksi Vízmű Kft. ksi Hírnök Paks város és a környék lapja Lopva a hatalmas tükörbe pillantott és elégedetten állapította meg, hogy ma igazán jó formában van. Őszibarack-színű sminkje kiemelte kissé mandulavágású szemeit s talán az sem volt rossz ötlet, hogy erre az alkalomra azt a mindent eltakaró és mindent megmutató feszes nadrágot vette fel, amiben még azok a nők is kívánatosnak látszanak, akikkel egyébként alaposan elbánt a természet. Megállt a „Titkárság” feliratú ajtó előtt, kissé megnyalta a száját és bekopogtatott és határozott mozdulattal benyitott. Ötven év körüli nő ült az asztalnál, a papírjai között matatott aztán a köszönésre felpillantott.- Az álláshirdetésre jött? Hangja közönyösnek tűnt, de azért megérezte rajta az irigység felhangjait, azt az alig érzékelhető rezgést, amit csak egy nő képes egy másik nő hangján észrevenni.- Az újságban olvastam, hogy titkárnőt keresnek a cégnél.... nekem ez lenne az első munkahelyem - tette hozzá sietve.- Szóval, te lennél a lehetséges utódom? - váltott át tegezésre a nő és szakértő, szemmel •végigmérte - És mihez értesz ? Úgy értem, az irodában... - húzta el gúnyosan a száját. A lány értette, hogyne értette volna a célzást, de úgy döntött, elengedi a füle mellett az apró gonoszságot.- Elvégeztem a gép-és gyorsíróiskolát, meg a titkárnőképzőt, értek a számítógéphez, meg persze tudok kávét is főzni... ha nagyon muszáj - indult el egy bátortalan mosoly az arcán, de azonnal megbánta, mert a nő felcsattant.- Nahát, tudsz kávét főzni! Fantasztikus! És gondolod, hogy ez elég? Ilyenekből annyi van, mint égen a csillag! Nem, kedveském. Ha csak ezt kínálod, még annyi esélyed sincs az állás megszerzésére, mint egy eunuchnak a háremben! Nekem igazán elhiheted. Harminc éve még én is azt hittem, hogy ehhez a munkához elég jól megtanulni a gépírást, meg a kávéfőzést. Azt kiderült, hogy ezeknek más is kell, érted? Más is! - intett fejével a párnázott ajtó felé - Túlórák kettesben. Tudod mi az.? Egy oldal gépelés, aztán egy kettyintés az Csapai Lajos: Ma sem jött senki asztalon, vagy a szőnyegen. Később már gépelni sem kell... Kezdetben tiltakozol, aztán majd ha kimaradsz néhányszor a fizetésemelésből, rájössz, hogy az igazi áldozat nem az, ha megteszed, hanem az, hogy nem!- Te már csak tudod... - szakította félbe gúnyosan a lány a monológot - Harminc év alatt volt időd megtanulni! - szúrt még egyet rajta.- Ugye, most azt hiszed, hogy megbántottad a vénasszonyt ? Egy frászt, picinyem, egy frászt! Hát persze, hogy sok mindent megtanultam harminc év alatt. Kibírtam van tíz igazgatót, egyik hülyébb volt, mint a másik. Takargattam a piszkos ügyeiket, ahogy azt egy jól nevelt titkárnőhöz illik és mindig akkor tettem szét a lábam, amikor kérték. Velem hemperegtek a pamlagon. De tőlem kérdezték, mit vegyenek a trampli feleségük névnapjára. Tudod, mi volt a fizetésem? Nem is bér volt az, hanem a hallgatás ára. Hogy tartani tudtam a pofámat. De hiába hallgattam én, a cégnél mindenki tudta, nem azért ég a villany késő este a diri szobájában, mert a kimutatásait böngészi... Kinek kellettem volna én ezután? Én is szerettem volna valami derék, jószívű, nagydarab melákot, aki csinál nekem egy csomó gyereket, robotolt volna értünk, mint egy barom és lehozta volna a csillagokat az égről miattam. Néha már azt sem bántam volna, ha valami brutális állattal hoz össze a sors, csak szabadulhattam volna innen. Olyan ez, mintha magamra zártam volna az ajtót és lenyelem a kulcsot. Egyszer terhes maradtam s amikor kipakoltam az aktuális főnök előtt, azt sziszegte az arcomba, hogy vetessem el a gyereket, vagy húzzak el a francba a porontyommal együtt, így mondta: a porontyommal, s amikor a szemébe vágtam, hogy az övé is, gúnyosan vigyorgott. „Be is kéne bizonyítani, babám...” Hát persze, most már nekik se kellek. Ráncos lett a nyakam, lógnak a melleim, nézd, csupa szarkaláb a szemem környéke, hiába kenem mindenfélével. Meg aztán nem is tudok annyi kunsztot az ágyban, mint azok a gyorstüzelő kis szukák a bérelszámolásban... A legutóbbi bulin is hajnalig hordtam a piát meg a kaját, a nagyságos úr meg a kis incifinciket tapizta az asztal alatt. Elegem van már ebből. Majd csinálod helyettem te ezután! A lány hallgatott, aztán mély lélegzetet vett.- Azért mondtad el, hogy ne vállaljam?- Nem. Nem is tudom, miért mondtam el. Talán jobb, ha tisztában vagy a dolgokkal. Hogy számíts rájuk. De neked kell dönteni. Órájára pillantott, aztán fejével a párnázott ajtó felé intett.- Nem illik elkésni - mondta, elfordult és tüntetőleg kibámult az ablakon. A lány elindult, aztán megtorpant az ajtó előtt. Keze tétován a kilincs felé nyúlt, aztán lehanyatlott. Ránézett a nőre, de annak mintha megfagyott volna az arca, szemeiből kihunyt a fény. A lány a kijárat felé mozdult, kinyitotta az ajtót, aztán viszszaszólt.- Köszönöm - mondta csendesen és apró sziszszenéssel csukódott be mögötte az ajtó, nem is hallhatta, hogy bent megcsörren a házi telefon a titkárnő asztalán.- Jött valaki az álláshirdetésre? - az igazgató hangja rekedt és türelmetlen volt.- Nem, főnök. Ma sem jött senki - válaszolta a nő és letette a kagylót. Apró mosoly indult el az arcán, szeme alatt ezer ágra futottak szét a szarkalábak.
