Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-11-23 / 46. szám
4. oldal XII. évfolyam 46. szám Szereltnél gondoskodtak Múlt kedden örömteli pillanatok színhelye volt a Rákóczi úti rendelőintézet. A „Szeretet és gondoskodás” Mozgássérült gyermekekért alapítvány irodavezetője, Némethné Mátay Emőke ezen a napon adta át a rendelő orvos-igazgató helyettesének, dr. Wallner Tamásnak azt a 630 ezer forintot érő ajándékcsomagot, melyre az intézet fél évvel ezelőtt nyújtott be pályázatot. A szervezet, amely immár három esztendeje támogatja a rászorulókat, mint regionális szerveződés jött létre Debrecenben. A három év alatt 50 millió forint értékben tudták enyhíteni a műszer- és eszközhiányt. Intézetek és magánszemélyek egyaránt felkereshetik őket, s ha tudnak, szívesen segítenek. Ennek az igyekezetnek köszönhető, hogy most városunk is egy több százezer forintos spirométerrel (légzésfunkciós készülék) és egy óriás készlettel - melynek elemei az egyensúly-, a testi ügyesség- és az izom fejlesztésére szolgálnak - gazdagodott. Dr. Csábi Márta tüdőgyógyász a műszer átvételekor megjegyezte: ezentúl nem kell Szekszárdra utazni vizsgálatra, hiszen a diagnózis felállítására, majd a kezelés hatékonyságának ellenőrzésére pontos paraméterekkel alátámasztott leletek állnak a szakorvos rendelkezésére. Grófné Schreiner Györgyi gyógytornász munkáját is nagyban segíti a most kapott készlet. Györgyi elmondta: a veleszületett és a szerzett problémák játékos helyzetben történő gyógyítására lesz jó a szett. Gyermekek és szülők egyaránt nagyon várták már a készségfejlesztő játékokat, s a szakember biztos benne, hogy általuk a kicsik motiváltabbak lesznek a feladatok elvégzése közben. Az alapítvány csak úgy szerezhet örömet, ha az adakozók támogatják. Az adományokat a 11996190- 06069647-10000001 számú számlára juttathatják el. Ha magánszemély segítséget kérne, akkor a 1091 Budapest, Üllői út 121. címre írjon. Vöröss Endre Sokasodó kérdések, elmaradt válaszok ESZI, nem ESZI Sokféle, időnként egymásnak ellentmondó, olykor pedig zavaros hírek érkeznek az ESZI - illetve a „Paksi Atomerőmű” Műszaki Szakközépiskola és Kollégium - háza tájáról. Ezeknek mi magunk többször is megpróbáltunk utánajárni, „nekiveselkedésünk” azonban nem járt eredménnyel. A tegnap még friss, megalapozott tudósítás ugyanis mara elavulttá vált, próbálkozásunk és igyekezetünk ezért mindannyiszor elhalt. Meglátásunk szerint azért, mert a jelenlegi helyzetet az érintett felek mindegyike más-más szemszögből értelmezi, s a „magyarázom a bizonyítványom” típusú hozzáállás óhatatlanul bizonytalansággal és zavarodottsággal Íár együtt. Maradnak tehat a [érdesek. Törvényesen működik-e az iskola? Amennyiben az iskola működése nem felel meg a Tóth Ferenc országgyűlési képviselő irodája Dózsa György út 51-53. II. em. 209. Telefon: 310-465 Irodavezető: Hum Péterné Ügyfélfogadás: hétfőn 10-16 óráig, csütörtökön 8-10 óráig. törvényi előírásoknak, hogyan érinti ez a tanulókat, illetve a pedagógusokat? Az intézménynek van-e kinevezett igazgatója, tantestülete? Ki vezeti tulajdonképpen az iskolát? Ki hozza a döntéseket? Iskolaként működik-e? A diákok kivel állnak tanulói jogviszonyban? Mi az iskola létrejötte után is működő ESZI feladata, célja? Hogyan, milyen formában tervezi továbbműködtetni az intézményt az erőmű, illetve a város? Ha az iskola nem tartozik az erőmű szervezeti egységébe, akkor a dolgozók „atomerőművesek-e”? Akik nem, azok a tíz-tizennyolc éves munkaviszonyukért, illetve az elért eredményekért tészesülnek-e valamilyen elismerésben? Várható-e, hogy munkaviszonyukat megnyugtató módon rendezik? Leteznek-e az iskola sorsát meghatározó p9ntos tervek? Íme a legtöbbször felmerülő és a leggyakrabban hallható kérdések Közül néhány... Értesüléseink szerint a törvényes működést érintő kérdésekről, illetve a jelenlegi - egyes tanárok elmondása szerint „bizonytalan helyzet” - megoldása érdekében a pedagógusok és a vállalat vezetése tárgyalásokat folytat. Egyesek ugyanakkor kétkedéssel fogadjak az újabb és újabb tárgyalásokat, mondván: az ügy nem itt kellene, hogy tartson, a mindenki számára megnyugtató megoldást jóval korábban — még időben - meg kellett volna hozni. I Paksi Hírnök Hak» váró» ét a környék lapja Díjnyertes pályázat - Kálya Bálint (Bezerédj Ált lsk.J: Miért szeretem Paksot? Amióta az leszemet tu' dóm, Pakson élek, sőt már akkor is Pak- son laktam, ’' amikor még az intelligencia legalapvetőbb jeleit sem fedezhette volna fel rajtam senki, még nagyítóval se’ (bár rosszakaróim szerint most sem rendelkezem túl sok sütnivalóval). Nem szeretnék belemelegedni egy amolyan „pszichológiai analízisbe” a’la Sigmund Freud, úgyhogy el is kezdem mondani a magamét. Igazából erre a kérdésre csak komolyabb agytoma eredményeként tudtam volna rávágni a meglepően egyszerű és kézenfekvő választ. Ellenben az, hogy szeretem Paksot, teljesen evidens volt nekem. Egyszerűen, ha egy másik városban jártam, az mindig olyan ellenségesnek és ridegnek tűnt nekem. Ha csak rágondoltam, hogy ott kellene éjszakáznom, vagy pláne laknom, kirázott a hideg. A lakótelepek sivárnak, koszosnak tűntek. Aztán rájöttem, hogy ez a vád nem volt alaptalan, hiszen a paksi mind közül kitűnt rendezettségével, parkosítottságával. Akárhová mentem Pakson, mindenhol otthon érezhettem magam. Sőt a paksi életritmust is felvettem 14 év alatt. Ismerem a helyi szokásokat, sok barátom van itt. Szóval, ez az én otthonom. Pakson mindenhova kellemes emlékek kötnek. Például a lakótelephez. Bár Dunaújvárosban születtem, ahhoz a városhoz a legkisebb mértékben sem kötődöm. Kiskoromban a Kurcsatov úton laktunk, majd átköltöztünk az Újtemplom utcába. Talán ehhez a városrészhez köt a legtöbb emlék (ami nem is csoda, tekintve, hogy a legtöbb időt itt töltöttem). Emlékszem, hogy fel voltam zaklatva, amikor végignéztem, amint elloptak egy keletnémet csodát (gy. k.: Wartburg) az orvosi rendelő mögötti parkolóból. Kimeredt szemekkel ültem, s olyannyira megrökönyödtem, hogy még szómi se tudtam a játszótéren beszélgető édesanyámnak. Vagy óvodás kispajtásommal felmásztunk egy fara a játszótér mellett, és miközben bámultuk a csodás kilátást, ő megvallotta nekem, hogy felnőttként a bankrablók életét kívánja élni. Csak most tudtam meg, hogy ezalatt az anyukák lecsaptak szerencséden szü leinkre, és min denféle rémtörté nettel traktálták őket. A legszeli debbet idézném: „Egyszer egy gye rek felmászott a fára, leesett, de a keze fönnmaradt a fán, mivel azzal kapaszkodott.” Hát ha szegény gyerek kezét odakötözték a fához, és vagy húszán rácsimpaszkodtak, akkor talán. .. De legjobban a különféle parkokban tett séták maradtak meg bennem. Itt kissé kevés lenne a hely minden szép emléket leírni. Talán legjobban azt élveztem, hogy a negyedik emeleti erkélyről lenézve felülről láthattam a kocsikat, és egy elhaladó IFA bármikor füstfelhőbe boríthatott (nesze neked „Bezzeg a régi gyerekek mennyivel egészségesebben éltek!” teória). Lehet, hogy meglepően hangzik, de hiába élek itt a Domb utcában, ehhez a környékhez fűz a lehető legkevesebb emlék. Bár talán nem is olyan meglepő, ha elgondolkozunk a dolgon. Hiszen egy iskolás főként az iskolában tölti az idejét, és ha hazaér, nem nagyon van kedve leckeírás után még elmenni hazulról. Mondjuk az megmaradt bennem, amikor bringával nekimentem egy kapunak. Kijött egy feltűnően nagy bajszú öregúr, és egy körülbelül három méteres rúddal jól megkergetett, miközben az arcan valami földöntúli öröm tükröződött. No és meglepően fürgén futott! Az előbb említettem az iskolát. A harmadik osztály feléig a Hermanba jártam, majd átmentem a Bezerédjbe. Sohasem fogom elfelejteni az olyan mulatságos dolgokat, mint a szünetben történő közös leckeírást, egymás ugratását, vagy éppen azokat a pillanatokat, amelyek egyik osztálytársam baklövését követték. O ugyanis focizás közben a vörös salakon összeakasztotta a lábát saját magával... A porfelhő és az összekent tomaruha láttán kitört az össznépi röhögés. Az iskolából hazamenet végigjárhatom Paksot az Erzsé&> Nyitva: H-P 8-12-ig, 14-II-iS, Szó: 8-12-iá. Bútor Mintaterem 7030 Paks, Dózsa Gy. út 40.. i bet Szállótól a pályaudvarig, illetve ráérezhetek a kisutcák hangulatára. Azonban az embert a legeldugottabb helyen is megtalálok, akarom mondani hátba támadják az ismerősök. A Hunyadi utca vége felé majdnem szívrohamot kaptam, mikor jó hangosan rámköszöntek: „Szííjja Báálint!”. Na, jól elkalandoztam az eredeti témától. Illetve, dehogyis kalandoztam el. A fogalmazás elején emlegetett kézenfekvő válasz ugyanis egyáltalán nem a Paks jo ellátottságában keresendő. Az olyan dolgokban, mint: Paks bár kisváros, az atomerőmű jelenlétének következtében igencsak jól el van látva áruval. Persze nem csak áruval, hiszen rendelkezik egy igencsak nagyméretű művelődési házzal, sok szórakozóhellyel, iskolákkal, éttermekkel, szállodával, templomokkal, valamint egy műveszeti iskolával, többek közt. De ezektől még nem szeretné senki. Nem sok városba jönnek anyanyelvi tanárok tanítani. Pakson az utóbbi időben ketten is jártak. Az egyiket igencsak megviselte a honvágy, míg a másik bejárta egész Magyarországot, annyira tetszett neki ez a vidék. Ez is jól mutatja, hogy mennyire az emberek lelki alkatától függ, milyen könnyen fogad el egy várost lakhelyéül. Amikor a szüleim az egyetem elvégzése után Debrecenből Paksra költöztek, egy rideg, álmos kisváros fogadta őket. Azonban 15 év után már nekik is nehezükre esne elválni ettől a várostól, ami azóta otthonunkká vált. Pedig Paks jövője korántsem felhődén. Az atomerőmű leállása után vélhetően sokan fognak elköltözni innen. De azért még van remény. Az utóbbi években elkezdtek szerveződni a kis helyi közösségek. A szomszédok igyekeznek jóban lenni egymással, utcabálokat rendeznek (mint legutóbb a mi utcánkban, ahol az eső miatt utcabálból házibuli lett, igaz, nagyon jó), az emberek egyre jobban kötődnek a lakóhelyükhöz. Ebben a folyamatban a paksi médiumoknak nagy szerepük lehet, hiszen az emberek összekötésére is használhatók. De azért az embereket mégiscsak új munkalehetőségekkel lehet itt tartani. Még bőven elég az időnk az erőmű bezárásáig ahhoz, hogy ezeket megteremtsük. Végezetül szeretnék Paksnak szép jövőt kívánni, de mivel az új évezredet emlegetni eléggé elcsépelt dolog, így hát nem is teszem ezt. Inkább fennmaradást, sőt fejlődést kívánok a 21. században.
