Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-11-16 / 45. szám
6. oldal XII. évfolyam 45. szám Paksi Hírnök Hak« váró« 6« a kórnyék lapja Hans Jinen Baierle a goioszhoiás politikájáról Ez év végéig kezdik meg Németországban annak a megállapodásnak a végrehajtását, amelynek értelmében az ország atomerőműveit előreláthatóan harminckét éven belül bezárják. Az erről szóló egyezményt Hans Jürgen Bäuerle, a németországi ISAR atomerőmű vezérigazgatója legutóbbi paksi látogatása során „a gonoszkodás politikájának” nevezte. Példaként a németországi környezetvédelmi miniszter ténykedéseit említette, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a miniszter mindent megtett az atomerőművek által termelt energia leépítése érdekében. A német törvények azonban szerencsére gátat szabtak a miniszter elképzeléseinek - mondta a vezérigazgató, aki szerint „a gonoszkodás politikája” egyértelműen megnehezíti a német nukleáris ipar működését. A legtöbb atomerőmű bezárása politikai, nem pedig biztonsági kérdés, s nincs ez másként Magyarországon sem. Köztudott, hogy a Kyotóban aláírt egyezség ertelmeben az országok kötelezték magukat, hogy csökkentik szén-dioxid kibocsátásukat, ez pedig leginkább a szenes erőműveket működtető országokat érinti. Hans Jürgen Bäuerle szerint a dokumentum egyértemű hiányosságaként rónató fel, hogy az egyezség nyomás alatt jött létre, nem tartja szem előtt a munkahelyek védelmét, s ugyancsak figyelmen kívül hagyja a biztonságos üzemeltetéshez szükséges feltételek megalapozását. Hiaba tehát a lakossággal való jó kapcsolat, meg kell barátkozni a politikusok akaratával is - jelentette ki Hans Jürgen Bäuerle. A német példa más országok számára is irányadó lehet, az ottani események pedig nemcsak a környező országokra, hanem egész Európára hatással lehetnek, s ennek leginkább a fogyasztók látják karát. A megfelelően megépített és biztonságosan üzemeltetett atomerőmű pedig olcsó energiaforrás — hangsúlyozta a vezérigazgató. Hírháttér: Mint ismeretes, a világ energiatermelésének 33 százalékát az atomerőművek adják, az ezzel kapcsolatban megfogalmazódó vélemények ennek ellenére igencsak megoszlanak. Az óvatos, fontolgatva lépdelés taktikáját jól tükrözi, hogy Olaszországban például az öszszes atomerőmüvet bezárták, Ausztriában el sem indították a fejlesztési programot, BelgiumAz alomerőmű teljes körű minőségbiztosítással rendelkezik Az atomerőmű minőségbiztosítása a nukleáris biztonság szavatolásának egyik legfontosabb alkotóeleme, eredménye nemcsak a biztonságra, hanem az erőmű megbízható működésére és gazdaságosságára is kihat - hangzott el a nemrég véget ért V. Nemzetközi Atomtechnikai Szimpóziumon. Vincze Pál, a Paksi Atomerőmű Részvénytársaság Minőségbiztosítási Osztályának vezetője előadásában hangsúlyozta: a paksi atomerőmű minőségbiztosítási rendszerének követelményeit a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szabályzata alapján fogalmaztak meg. Érdekességként említette, hogy a szabályzat nemcsak az üzemeltetővel szembeni elvárásokat és követelményeket tartalmazza, hanem kitér a beszállítókra is. Vincze Pál szerint az erőmű minőségbiztosítási rendszere jelenleg teljes körű, minden folyamatra kiterjed, s pontos követelményeket támaszt. Ismeretes, hogy az Atomtörvény előírása értelmében a nukleáns létesítményekkel, valamint nukleáris rendszerekkel és berendezésekkel kapcsolatos tevékenységek körében kizárólag a megfelelő minőségbiztosítási rendszerrel rendelkező intézmények, szervezetek működhetnek. Az atomenergiaalkalmazás körében csak azok a személyek foglalkoztathatók, akik szükséges képzetséggel rendelkeznek. Az egykori hadifogoly, Kajári Ferenc Nem fácánleves, de még csak nem is nyúlpörkölt kerül ünnepi alkalmakkor az asztalra Kajári Ferencéknél. Pedig a kilencvenkét éves horgász nemcsak a pecabot híve, hanem vadász is, igaz ez utóbbi kedvtelését manapság igencsak ritkán űzi. Az Atomerőmű Horgászegyesületének nyugdíjas horgásza gyakran kijár a tavakra, hogy a természet adta nyugalomban feledje a hadifogságban eltöltött éveket. Miközben a tó partján a múltat idézi, szemébe könny szökik: eszébe jut az éhség, a koplalás, a tészta, a hús és a zsír nélkül töltött két év összes nyomorúsága. Az egykori hadifogoly szenvedéseinek fájdalmát nemcsak az azóta eltelt idő, de az atomerőmű építése sem tudta feledtetni. Pedig milyen boldog is volt amikor az építkezéshez látofató miniszterekkel vadászatott, s a zsákmányból ö maga főzhetett finomabbnál finomabb ételeket! A Kajári Ferenc által készített szarvaspörkölt még Szabó Benjámin egykori kormánybiztos tetszését is elnyerte. — Gyakran főzök halászlét is, de most már csak a családnak - meséli Kajári Ferenc. - Kisaszszony Napján minden évben összejön a család. Ilyenkor áldomást eszünk és iszunk annak tiszteletére, hogy épségben hazatértem a frontról és a hadifogságból. - A háború utáni évek sem voltak nehézségektől mentesek, a nyugdíjas evek pedig spórolással telnek — mondja. A horogra akasztott hal jól jön a szerény anyagiakból fazdálkodó családnak. Az eből készülő halié pedig mindig arra emlékezteti a horgászt, hogyan vívták meg harcukat a tóért. Kajári Ferenc számtalan hétvegét töltött társadalmi munkával, azon fáradozva, hogy a kiásott gödrök helyén aztán az ország egyik leglátogatottabb horgászparadicsoma jöhessen létre. Talán ezért is szeret ennyire a Kondor- és Füzes tavakon horgászni... Felhívás Belügyminiszteri rendelet értelmében november 16-án (csütörtökön) 10.25-kor „katasztrófariadó” és „riadó elmúlt” jelzés kerül kiadásra Paks város területén. A jelzés csupán a rendszer próbája, ezért semmilyen intézkedést nem kell tenni. Ugyanebben az időpontban kerül sor a Lakossági Tájékoztató és Riasztó Rendszer ünnepélyes átadására. A Paksi Atomerőmű 30 kilométeres körzetében a környezeti gamma-sugárzás havi átlagos dózisteljesítménye (nG/h) a legutóbb, a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT) illetve a PA Rt. által mérve Települések PA Rt. TEIT PA Rt. TEIT az állomásokon adatok az állomásokon adatok az épületekben adatok az épületekben Kalocsa 82 80 89 129 Foktő 81 71 99 108 Úszód 78 72 88 102 Dunaszentbenedek 78 74 101 117 Géderlak 80 80 96 120 Ordas-113 Bátya-95 Paks 69 67*-76 Gerjen-0*(hibás)-74 Fadd-94*-85 Tengelic 61 70*-88 Pusztahencse-81*-89 Dunaszentgyörgy 76 77-70 Kiskőrös 65-Szekszárd Hibás adat-73-DunafÖldvár 70-Az eredmények értelmezése: A PA Rt. és a TEIT által mért értékek közül Korrektül összehasonlítani csak a Bács-Kiskun megyei, valamint a tengelici és dunaszentgyörgyi adatpárokat lehet, mert ezek azonos helyszínekre vonatkoznak. A jelentése, ezen a helyeken az adott hálózat nem végez méréseket. A **-gaí jelzett értékek a polgármesteri hivatalok udvarterében elhelyezett dózismérők mérési eredményei. Az összehasonlítható adatpárok közötti, 10-30 százalékos különbség elfogadható ennek a fizikai mennyiségnek a mérésében. Mindezekkel a megjegyzésekkel együtt valamennyi mért érték a természetes gamma-sugárzás dózisteljesítményének szabad térben illetve épületben általában tapasztalható értéktartományába esik. Ezekből az adatokból, valamint az erőmű, illetve a különböző hatóságok által mért sok más adatból (kibocsátási, sugárzás-mérési adatokból! az a következtetés vonható le, hogy a paksi atomerőmű normáíüzemi radioaktív kibocsátásai legutóbb olyan kicsik voltak, hogy az a környezetre és a közelben elő lakosság egészségére semmiféle káros hatással nem lehetett. A bátyai vizeslabor mérési adatai: Mintavétel Vezetékes viz Duna-víz Sárköz I. (Vajas) Csapadék (eső, hó) 2000.szept. Nincs adat Nincs adat Nincs adat Nincs adat Az eredmények értelmezése: A kapott eredményeket az adott közegre jellemző, a természetes radioaktív izotópokból származó aktivitás-koncentráció tarományába esnek. A párhuzamos hatósági mérési eredményektől szignifikáns eltérés nem volt tapasztalható. TÁJÉKOZTATÓ 1. Elnyelt dózis: A besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége az lGY(gray)=l J/kg. 2. Elnyelt dózisteljesítmény: Az anyag által elnyelt dózis időegységre jutó része. Egysége: 1 Gy/h (gray/óra). 3. A mérési eredmények nanogray/oraban értendők. A nanogray/ óra a gray/óra egymilliárdod (10-9) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/ h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5. Ajz atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illetve egyéb helyeken kiépített kömyezetellenőrző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Természetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve a dózisteljesitménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az időjárási tényezők (pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások szama. Egysége: az 1 Bq/m3 , 1 Bq/1, stb. (Becqerel/ m3, ejtsd „bekörel”...) TEIT ban pedig egyelőre még csak fontolgatják a kérdést. Svédországban egy blokkot állítottak le, Németországban pedig konszenzus született az élettartamkorlátozásáról. Az ellentmondásos helyzetet jól tükrözi, hogy míg az Amerikai Egyesült Államokban reneszánszát éli az atomenergia, a zöldek egy „atomerőmű-mentes Közép- Európa” megteremtésén fáradoznak, így tiltakozva a nukleárisenergia felhasználása ellen. Ázsiában ezzel szemben például dinamikusan fejlődik az atomenergia (manapság csak ebben a térségben terveznek és építenek atomerőműveket), ami részben talán azzal is magyarázható, hogy Kínában és Koreában agresszív nukleáris programot diktálnak.