Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-11-09 / 44. szám
2000. november 9. I Paksi Hírnökl Pmki várat ét t környék lápja Bolyban jártak a györkönyiek denütt hasonló módon élvezhetik jól megérdemelt pihenésüket a magyar nyugdíjasok. Az Erzsébet Vigadóban elköltött jóízű ebéd után aztán felkerekedtek a látogatók, s bejárták a hét esztendeje városi rangra emelkedett települést, melyről csupa-csupa pozitív benyomást szereztek. A városnézés után következett a műsoros est. A györkönyiek a magukkal hozott németkéri Rózsa Ferenc harmonikajátékával és énekével belopták magukat a helyiek szivébe, hiszen a hangszer és a dalok remek hangulatot teremtettek. Táncra is perdültek a résztvevők, senkinek sem kellett tétlenül gubbasztania. Az idő viszont gyorsan elszaladt, indulni kellett hazafelé. Az emelkedett hangulat azonban a buszban is tovább tartott - egészen hazáig. Még a sofor, Horváth Adám is együtt énekelt a harminchét boldog emberrel, s az út végén arra kérte utasait, ha lehet, legközelebb is őt hívják vezetőnek. A folytatásról Lückl Fülöpné a következőket mondta: „Bar felmerült a csereüdültetés lehetősége, ezt több okból sem tartom jó ötletnek. Egyrészt azért, mert Györkönyben nem tudnánk egy helyen elszállásolni a vendégeket, másrészt pedig szeretnénk minél több klubbal, egyesülettel megismerkedni, minél több helyre eljutni. Éppen ezért nem lenne szerencsés egy helyre elkötelezni magunkat, már csak azért sem, mert egy idő után nem lehetne újat mutatni a másiknak.” Bolyban ugyanakkor felmerült a mecseknáaasdi kirándulás lehetősége, mint ahogy a szintén ott tartózkodó ófalusiak és óbányaiak is szívesen látják a györkönyieket. A nyugdíjasklub nemrégen Németországból kapott levelet. A magyar településért sokat tevő Leidiger asszony tudatta a tagokkal, hogy május 13-19. között lehetőség lenne egy németországi utazásra. Húsz ember részvételével az egy főre jutó költség 320 német márkára, körülbelül 44 ezer forintra rúgnának (plusz költőpénz). Ennek előteremtésére feltétlenül szükség lenne a „gyerekek” segítségére. Németországban Bevett szokás, hogy a leszármazottak — például karácsonyi ajándékként — befizetik szüleiket, vagy legalábbis hozzájárulnak költségeikhez. Aki teheti, csodálatos érchegységi élményekhez juttathatja szüleit. Vöröss Endre 5. oldal A környék hírei | Több pénzt kémek focira Október végén üléseztek a pusztahencsei képviselők. A második napirendi pont a helyi sportegyesület támogatásával foglalkozott. Merényi László, az SE elnöke elöljáróban beszámolt az eddig elvégzett munkáról, a labdarúgócsapat őszi teljesítményéről. A Porga István által irányított és erősített gárda megnyugtató, előnnyel vezeti a megye III. Északi csoportját. Az ülés óta további pontokkal gyarapodott a hencsei termés, most már tíz győzelem és egy döntetlen áll a Pusztahencse név mögött a táblázaton. A csapat tehat egyértelmű bajnokaspiráns, ám a további szép szereplés érdekében az elnök szeremé elérni, hogy a település önkormányzata nagyobb összegfel segítse a labdarúgókat. engyel Jánosné, Pusztahencse polgármester asszo-December végén lesz húszéves. Elsősorban adétának, másodsorban pedig tájfutónak tartja magát, annak ellenére is, hogy a tájfutást régebb óta műveli. Kiss Gábor - hiszen róla van szó — a tájékozódási futással hat éve ismerkedett meg, abban az évben, amikor Bölcskéről Paksra, a Vak Bottyán Gimnáziumba került.- Mittler József tanár úr ösztönzésére próbáltam ki magam ebben a sportágban - emlékszik vissza a kezdetekre Gábor. - Az első erőfelmérő a gólyatáborban volt, megtetszett a dolog, s azóta a Paksi SE sportolójaként járom a versenyeket. Gábornak idén kellett korcsoportot váltania. Eddig az F 18-as kategóriában állt rajthoz, idén viszont már eggyel feljebb sorolták ót be. Eredményességében azonban nem történt változás, jól szerepelt kedvenc megmérettetésén, a Hungária Kupán, s remek teljesítményt nyújtva kiharcolta az országos döntőn való indulás jogát. Mégsem elégedett.- A legnépesebb kategóriába kerültem, oda, ahova a 20- 35 éves futókat sorolják - magyarázza Gábor. - A helyezéseim ezért gyengébbek, mint tavaly. Annak azonban Kiss Gábornak - és barátnőjének - idén is volt oka sportsikereknek örülni örülök, hogy mind fizikálisán, mind tájékozódási készség tekintetében előbbre tudtam lépni. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy Pécsett (ahol testnevelő tanárnak készülök) nagyszerű edzéslehetőségeim vannak. A Pécsi VSK es a Vörös Meteor megyei szintű tréningeket rendez, amelyeken adott a fejlődés lehetősége. Mindennek áldásos „következménye”, hogy Kiss Gábor elit nehézségű pályán — egyedül a PSE-s futók közül! - képes volt kvalifikálni magát a fináléra.- A kétszáz százalékos szabállyal sikerült bekerülnöm a döntőbe — mondja Gábor, aki az F 20-as mezőnyben járt sikerrel. - Ez azt jelenti, bogy a kvalifikáció győztesének idejét alapul véve, annak kétszeresén belül célba érkező még döntősnek tekinthette magat. Életem legnehezebb erőfelmérője volt a bakonyi. Huszonhét pontot kellett megtalálni, hosszú volt a pálya is (11 600 méter), és a szintkülönbség is az elitnek megfelelő félezer méter. Az első tíz-tizenöt bója felkutatása még megy, ám akkor elkezd fáradni az ember, s ki-kihagy a figyelem. Mindenkinek vannak olyan pontjai, amelyekkel többet bíbelődik, s végül ezek döntik el a helyezéseket is. Ha az ember két-három pontnál kevereg, igencsak lemaradhat, s ezt a hátrányt már nehéz behozni. A tizennegyedik helyezés nem rossz, de remélem, jövőre jobban fogok szerepelni. A másik sportág, amelyet Gábor űz, a középtávfütás. Szekszárdon kezdett el futni, majd a PVSK-nál folytatta, ám az ottani légkör nem tetszett neki, így visszatért Szekszárdra. 1500 és 3000 méteren szokott indulni, de szívesen részt vesz utcai futóversenyeken, mint például az egyik sportszergyártó világcég nevével fémjelzett félmaratonin, valamint a Kékescsúcs-futáson is. S hogy tudja mindezt összehangolni a tanulássá?- Sokan megteszik ezt - szerénykedik Gábor. — Az igaz, hogy nem maradok annyit ki, mint mások a korosztályomban, de nem is hiányzik. Persze, egy-egy pincebulit nem hagyok la, mert muszáj néha szórakozni is, de nem érzem megerőltetésnek, hogy edzesre kell járni - pláne, ha hárman-négyen együtt tudunk tréningezni. nya a kéréssel kapcsolatban a Paksi Hírnöknek elmondta: amennyiben jövőre több pénz fölött rendelkezhetnek, a focira is szívesen fordítanak egy nagyobb összeget. Jelenleg 300 ezer forintot plussz a képviselők tiszteletdíját (ez is hasonló nagyságú összeg) fordítják labdarúgásra. Merényi László a 2001-es évre 800 ezer forintot kér, tehát ^harmaddal többet, mint egyha idén. Két győzelem a harmadik fordulóban Folytatta magabiztos szereplését a Mattolna Kupa II. osztályában a Györkönyi SE I. A Babits Művnáz SK és a második számú györkönyi gárda legyőzése után (8-0, illetve 6-2) a harmadik fordulóban a Tamási Koppány SE Il-t fogadta az Észterle György, Wurm Tamás, Kiss Jenő, Hernádi György összetételű bajnoki címvédő, s egy pillanatig nem volt kétséges, ki nyeri a párviadalt. 3. forduló: Györkönyi SE I. - Tamási Koppány SE II. 3,5 - 0,5 illetve 4-0; Wurm, Kiss és Hernádi mindkét partiját megnyerte, míg Eszterle az egyik találkozóját döntetlenre adta. Jól teljesített október utolsó hétvégéjén a Györkönyi SE II. is. A Füller Titusz, Scherczer József, Füller Tamás, Füller Márk erősorrendben asztalhoz ülő együttes Szekszárdra látogatott, s a két szép jövőjű gárda összecsapásából a györkönyiek keniltek ki győztesen. 3. forduló: Babits Művház SK — Györkönyi SE 11:1,5 — 2,5 illetve 2-2. A csapat első táblása, Füller Titusz mindkétszer győzött, Füller Tamás és Füller Márk egyszer-egyszer nyert és veszített, míg Scherczer József egy dönteden mellett begyűjtött egy vereséget is. A negyedik fordulót vasárnap (november 12-én) rendezik, ám azon csak a Györkönyi SÉ I. lesz érdekelve. Ellenfele a jó erőkből álló Dombóvári VMSE II., meK otthonában fogadja Eszterlééket. Füller Titu-szék szabadnaposak. Aki nem hirdet, azt elfelejtik! Kiss Gábor tudja: még fejlődnie kell Beszélgetés a bajnoki helyezettel „Egyedül a szeretet az, amelyből minél többet nyújtunk egymásnak, annál több marad belőle a magunk számára” — olvasható azon a meghívón, melyet a bólyi nyugtfijasklub juttatott el györkönyi kortársaikhoz, s melyben kéri őket, hogy az idősek hónapjában, október utolsó előtti napján — látogassanak el a városi gondozási központ névadó ünnepségének tiszteletére rendezett ünnepségsorozatra. A szeptember tizenhetedikei, szigetszentmiklósi utazás után tehát ismét kirándulni indult a györkönyiek kis csapata. Izgatottan várták a pillanatot, mikor megérkeznek vendéglátóikhoz. A feszültség viszont abban a percben elillant, mikor leszálltak a Gemenc Volán 90 %-os árengedménnyel igénybe vett buszáról. Vendégeiket a bólyiak azonnal végigvezették „birodalmukon”. A központban negyvenkét állandó lakó él — elsőrangú körülmények között. Mindegyik lakáshoz tartozik egy kis konyha, s mindehhez 1.4 miihó forint befizetésével juthattak hozzá használóik. Az ellátásért a nyugdíj nyolcvan százalékát kell befizetni, egy szóval irigylésre méltó helyzetben vannak a bólyi idősök. Egyszer talán min-