Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-10-19 / 41. szám

4. oldal XII. évfolyam 41. szám Színkör Pakson I Paksi Hírnök Paks v»ro« 6« • környék lapja Díjnyertes pályázat - Kundra Katalin: Miért szeretem Paksot? „Mielőtt végleg elmegyek...” - naplórészlet Október 6-án este tartotta első megbeszélését hét játszani szerető, színházkedvelő fel­nőtt. Alakuló társulati ülésnek is nevezhetnénk ezt a találko­zót, hiszen a leendő paksi színjátszó csoport tagjai be­szélték meg a teendőket, s vá­zolták a terveket. Ezt megelő­zően hirdetés jelent meg, melyben a „színházteremto kereste társait, hogy közösen hozzák létre „Tháha paksi ra­jongóinak klubját”, akikkel re­ményeik szerint sok elgondol­kodtató és mulattató percet szerezhetnek majd mindazok­nak, akik nézőként lesznek ré­szesei a munkának. Ennek kapcsán a két szervezőt, Hefner Erika drámapeda­gógust és Vajda Tibor ta­nárt kérdeztük a tervekről, a lehetőségekről, a jelenről és a jövőről.- Eddig is vezettetek egy fia­talokból, diákokból álló szín­játszó csoportot. Mi történt a csapattal? — Valóban dolgoztunk diákokkal. Az együtt eltöltött idő nagyon kellemes és hasznos volt, reméljük azonban, hogy nem csak nekünk maradtak szép emlékeink. Ezek a fiatalok időközben érettségiztek, elkerültek Paksról, így a további közös munka már nem megoldható. Termé­szetesen most is lehetne találni a diákok között olyanokat, akikkel foly­tathatnánk az elkezdett munkát, de felvetődött a gondolat, hogy jó lenne ugyanezt felnőttekkel meg­próbálni. Az ötlet másoknak is tetszett, sok biztatást kap­tunk, ezért úgy döntöttünk, megpróbáljuk. — Ezek után jelent meg a hir­detés, amelyben társakat keres­tek. Vannak-e jelentkezők? — Amikor feladtuk a hir­detést, arra gondoltunk, hogy mintegy tíz emberre lesz szükség. Az első találkozón 30 és 50 ev közötti, első látásra is rendkívül lelkes, hétfős csapat jött össze. Természetesen még várunk jelentkezőket. Akik érdeklődnek a színjátszás iránt és van kedvük kipróbálni magukat, valamint elmúltak 18 évesek, azok hívjanak a 06/20-98-90-371-es telefonszámon. — Hol fogtok felkészülni, mik a tervek? — A próbákat csütörtökön­ként tartjuk a Zeneiskolában. Nagy örömünkre már most is sok felajánlást kaptunk, ezek részben anyagi, részben pedig a munkánkat segítő tárgyi fel­ajánlások (díszlet, jelmez). Ami a terveinket illeti, igyek­szünk a földön járni. Ez az év a csoportépítéssel, a gyakorlás­sal és a felkészüléssel telik. Az első nyilvános fellépésre leg­korábban áprilisban vagy má­jusban kerülhet sor. A szakmai tervek között komoly drámai mű, abszurd darab, sőt vásári komédia is szerepel. Műsora­inkkal szeretnénk a városi ese­ményeket színesebbé tenni, de azt is tervezzük, hogy amatőr színházi találkozókon, feszti­válokon is fellépünk. Végleges nevünk még nincs, de a leg­több esélye a Korzó Színkör elnevezésnek van. — Mindannyiunk, az egész város színházszerető lakossága nevében kívánunk örömteli es eredményes munkát, már csak csupa önzésből is, hiszen sze­retnénk minél többször élvez­ni az előadásokat. KJ. Miért szere­tem Paksot? Talán nem itt kellene kez­dem. Igazá­ból először azon kellene elgondolkodnom, szeretem­­e Paksot?! Mit érzek, mikor itt vagyok, mit érzek, mikor nem vagyok itt, mire gondo­lok, ha végigsétálok a Duna­­parton, ha meghallom a szi­rénapróbát, és még sorol­hatnám. De a legfontosabb kérdés, hogy mit érzek most, utolsó évemben itt az atomvárosban. Negyedik éves kollégista vagyok. Nem itt születtem, nem itt nőttem fel, nem itt éltem le a tinédzserkoromat. Most mégis itt vagyok. Talán idén — pont a tudat miatt, hogy mennem kell — minden sokkal élesebbnek tűnik, erő­sebbek az impulzusok, job­ban megragadnak a pillanat­képek, az illatok, egy-egy fa­levél az úton, a Kurcsatov utcai játszótér, az iskola ol­dalára kúszott borostyán, az Újtemplom tornyain meg­csillanó bágyadt őszi napsu­gár. .. Szeretem Paksot. Ezt on­nan tudom, hogy mikor nem vagyok itt — nem ITT va­gyok —, állandó nyugtalanság telepszik rám. Egy csendes félsz ivódik mélyen a szí­vembe. Nem értem, nem tu­dom megmagyarázni az okát. Amikor Paks felé hoz az au­tóbusz, ez a nyugtalanság egy gyenge gyomorgörcsbe megy át, majd mikor a jármű lépcsőjén állok, elkezd fel­kúszni a torkomba. Ám ahogy lábam a földet érinti, mintha sosem lett volna. Megszűnik, eltűnik. Jóleső megnyugvás, kellemes bá­­gyadtság veszi át a helyét. Négy éve ismerem ezt az ér­zést, négy év alatt nem múlt el, és én négy év alatt nem is akartam, hogy elmúljon. Ta­lán érezni fogom örökké, és talán érezni akarom örökké, még ha egyszer csak emlék lesz is... Miért szeretem Paksot? Nehéz megmondani... Lélektani hatások tömkeler ge áll a háttérben, nem olyan konkrétumok, amiket közérthetővé lehet tenni, és ami a városnak becsületére válhatna. Itt kaptam teret az önmegvalósításra, hisz csak magamban bízhattam, önállónak és talpraesettnek kellett lennem. Tulajdon­képpen itt éltem át min­dent, amit a kamaszkor és felnőttkor közötti — eléggé göröngyös, leága­zókkal teli, és sokszor négysávos — úton haladva az ember átél. Sokáig laktam nagyváros­ban, majd egy kis faluba költöztünk. Paks megteste­sítette nekem mindkettőt. Egy város jellemzőit is ma­gában foglalta - foglalja —, és emellett a barátságos, kedves falu hangulatát is. Szinte úgy éreztem, nekem találták ki, építették fel. Minden csak rajtam múlott. Ha várost akartam, a lakó­telepen vagy a Dózsa György utcán sétáltam, ha pedig csendet és békessé­get, akkor a faluban. Néha nagynak és zajosnak érez­tem, néha kedvesnek és családiasnak. Én választ­hattam. Az első perctől kezdve be­leszerettem a lakótelepbe. A parkba, a VMK-ba, a bol­tokba, a virágköltemények­be, a lámpaoszlopok mus­kátli-füzéreibe. A szokatlan, csodálatos környezet, ami­kor ősszel a parkban sétál­tam, még 15 éves fejjel is ál­modozni kényszerített. El­varázsolt királylány voltam az elvarázsolt kertben, aki­ért majd eljön a királyfi és magával viszi... így utólag elgondolva nem tudom, hogy hova vihetett volna az én királyfim, hiszen sehol sem lettem volna ennél bol­dogabb. Aztán a hónapok, évek mú­lásával nagyon sok minden történt. Már nem puszta me­se, álom volt. Történtek rossz dolgok is, hazudnék ha ezt letagadnám. A pofonok csattanása mellett megtanul­tam értékelni a simogatást, a sikert. De pont ettől lett igaz, kézzel fogható, valódi csoda a meséből. Nem tudom, miért sze­retem Paksot. Szép, ez ta­gadhatatlan. Híres, mások szerint hírhedt. Ezt nem tu­dom eldönteni. Nem gon­dolkodtam még rajta soha. Más itt az életvitel, mások a gondolatok, más az érték­rend, a felfogásmód. Talán az erőmű miatt. Talán nem. Talán a sok-sok virág az ut­cákon. De ez már lerágott csont, mindenki ezt írja, er­ről beszél. Én nem ezért szeretem. Egy virággal borí­tott utca adhat esztétikai él­ményt, akár egy életre szó­lót is, de ettől még nem le­het valamit szeretni. Ahhoz, hogy szeressem és ragasz­kodjak hozzá, valami egé­szen más kell. Valami, amit talán a legnagyobb művé­szek sem tudnak meghatá­rozni. Miért pont én tud­nám? De azt tudom, hogy ott vagyok boldog igazán, ahol még a boldogtalanság­ban is nyugodt és kiegyen­súlyozott tudok lenni; ahol ha kimegyek az utcára, meg­szűnnek a rossz dolgok; mosolyogni és nevetni is tu­dok, akármi történik. Ez az a hely, ahol szeretek élni. Ez a hely Paks. Közben eljött értem a me­sebeli királyfi, de nem vitt el sehova. Ö is a csoda része, egy paksi királyfi, aki még erősebben köt ide. Közben lettek barátaim. Nem mind paksiak, de a barátságunk emlékei, a kis epizódok, egy­­egy mozdulat, pillanat, rezze­nés ideköt minket. Közben eredményeket értem el, és ennek híre ment. Itt ment híre, itt lehettem rá büszke. És még sorolhatnám a sok­sok pici, de annál jelentő­sebb kalandot, okot, amely paksivá tett szíwel-lélekkel. De nem tudom átadni, meg­értetni. Talán aki nincs rá­szorítva, hogy végleg — vagy hosszú időre - távozzon, an­nak elméjében, szívében nem kristályosodnak így ki a gondolatok, az érzések... Ezt nem lehet megírni. Versben talán könnyebb... ( \ Álomváros­utoljára Gesztenyefák bronzos lombja; Tört-aranyfény napsütés; Megcsillanó Duna-fodrok; Őszi újjászületés. Kedves fények, égő vágyak, Illatok és lila ég, Minden lépés, kis mozzanat Új álmokat szülhet még. Mozdulások, ízek, nevek, Eljövő, múlt és jelen. A Prelátus, a Halászcsárda; Ismerős, de rejtelem. Újtemplom és lakótelep, Álmodás és emlékek. Minden apró rezzenések; Olvadok lassan belétek. (2000.szept.06.) V___________ J Paks Város Önkormányzata szeretettel vár mindenkit az ÖNKORMÁNYZATI HÉT rendezvényeire: Október 23. 10.00-kor: Ünnepi Testületi Ülés Helyszín: Városi Művelődési Központ; Október 24-27.: „Nyitott Városháza” Polgármesteri Hivatal program: Óvodai és iskolai csoportok fogadása, ismerkedés a hivatal munkájával, a Millenniumi Emlékzászló megtekintése. Európa sarok - kiállítás és információ az Európai Unió­ról, Paks város testvérvárosairól, „Ki tud többet?” totó a földszinten. „Hogyan működik a város?” Kiállítás a Városi Művelődési Központ előcsarnokában. Október 27. 18.00-kor: a Településrészi Önkormányzat beszámolója Helyszín: Faluház, Dunakömlod; Október 28. 16.00-kor: „Kapcsolódó” játékos vetélkedő, Csapatok: Civilek: Városi Civil Kerekasztal - Médiakor; Gazdaság: Paksi Atomerőmű Rt. - Paksi Iparos és Vállalkozói Kör; Önkormányzat: Paks Város Önkormányzata - Diákönkor­mányzat. Helyszín: ESZI Sportcsarnok; Október 28. 19.00-kor: Önkormányzati Bál Helyszín: ESZI Sportcsarnok. Az Önkormányzati Hét eseményeiről a Polgármesteri titkár­ság munkatársaitól az 500-575 telefonszámon lehet érdeklőd­ni. A rendezvények látogatása díjtalan. (Jövő heti lapszámunkban a középiskolás kategória II. helyezettjének, ifj. Nagypál István írását közöljük.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom