Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-10-12 / 40. szám
2000. október 12. i >V- . Paksi Hírnök 7. oldal Gyerekek a turizmusért IV. Hajózni muszáj Várakozáson felüli érdeklődés kísérte a szombati gyerek sportnapot, melyet a Paksi Turizmusért Egyesület szervezett az ürgemezei szabadidőparkban. A negyven versenyző mindegyike maradéktalanul teljesítette a feladatokat. A résztvevők közül a legfiatalabb öt, a legidősebb húszéves volt. A négy versenyszám közül kettő némi technikai ügyességet is igényelt, ám ez nem okozott problémát a nebulóknak. Mint arról a helyszínen mi magunk is meggyőződhettünk, a jókedv és a vidámság sem maradt távol a rendezvénytől. A legügyesebbek könyvet, vásárlási utalványt kaptak, mások apróbb ajándéktárgyakat vihettek haza. A legnépszerűbb versenyszámnak az íjászat és a célbadobás bizonyult. Ez utóbbi különlegességét az adta, hogy a gyerekek ezúttal egy horgászbotot használhattak, ami igencsak megnehezítette a feladatukat.- Hagyományt szeretnénk teremtem - mondta Ferenczi Richárd, az egyesület elnöke. - Mivel a turizmus gyakorlatilag a sportot és a kulturális eseményeket egyaránt felöleli, minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy úgymond „el tudjuk adni a várost”, vagyis a turisták érdeklődését felkeltsük. Tudniillik csak úgy érhetjük el, hogy minél többen látogassanak lakóhelyünkre, ha különféle érdekes és színes programokat kínálunk. Célunk, hogy bemutassuk, milyen sok értékkel rendelkezik Paks, és erre alapozva a későbbiekben továbbléphetünk. A „Gardening” iszonyú pusztítást végzett a dunai nemzetek hajóállományában. Korábban már utaltunk arra, hogy 1944. tavaszától késő őszig angol adatok szerint a Royal Air Force Liberatorai és Wellingtonjai 1382 darab különféle típusjelű Mark aknát telepítettek a folyam medrébe s az akció már a kezdetektől fogva igen eredményes volt. Az igazi veszteségeket azonban csak a háború befejeztével sikerült felmérni s a pusztulás mértéke megdöbbentő volt: míg 1944. januárjában a MFTR-nek — vagy ahogy becézték, a „Mefternek — összesen 346 darab üzemképes úszóegysége volt, egy 1945. márciusi kimutatás szerint mindössze 4 darab uszály és 2 személyhajó maradt Magyarországon. A nyugatra menekült 255 hajóegység közül 48 elsüllyedt, a többi pedig amerikai és orosz ellenőrzés alá került Ausztriában. Egyes adatok szerint a dunai hajózási vállalatok öszszes veszteségét 5-600 úszóegységre lehet becsülni, ebből 200 végzetét okozták a víziaknák. A rómaiak szerint „Navigare necesse est” — vagyis hajózni muszáj s ez a több évezredes kényszer. Természetesen a háború kábulatából ébredező ország elemi igényei azt követelték, hogy a medret mielőbb s a lehető legalaposabban megtisztítsák a hajózást akadályozó, elsüllyedt roncsoktól. A kiemelési munkálatok már 1945 tavaszán megkezdődtek a folyó magyar szakaszán, de kaotikus állapotok között: a tulajdonjog teljes figyelmen kívül hagyásával, összehangoladanul végezték a munkát hajózási vállalkozók, orosz katonai egységek és jugoszlávok, így aztán a magyar Hajózási Szakosztály a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz fordult a helyzet tisztázására. A választól aligha lettek okosabbak. Trajnyin ellentengernagy röviden közölte, hogy „az egykori tulajdonosok hajóikat kiemelhetik, üzembe helyezhetik...” A kiemelési munkák döntő részét 1945-50 között végezték. Kezdetben csak 4-5 emelőcsoport működött, de 1946-47-ben már tizenöt csoportban négyszázan „takarították” a Dunát. Különösen az 1947-es őszi, hosszan tartó, rendkívül alacsony (Budapest mínusz 49 cm) vízállás volt a segítségükre. Volt, amikor egyszerű iszaptalanítással, lékeltömítéssel már úszóképessé tudták tenni a roncsot, ám akadt olyan is, amellyel hónapokon át birkóztak. Közéjük tartozott a Dunaszentbenedeknél elsülylyedt „Rákos” gőzös, amelynek kiemelését augusztus 22- én kezdték meg, de csak december 17-én sikerült az emelőtagok között Pestre szállítani a farán aknától sérült hajót. Ma már nehéz elképzelni, miféle szerkezet volt ez az emelőtag: két uszályra több száz tonna teherbírásra méretezett hídszerkezetet építettek és az erre felszerelt csigarendszer és emelőorsók segítségével húzták fel a mélyből a roncsot. Később aztán úszódaruk is bekapcsolódtak az aknák áldozatául esett hajók megmentésébe. Pásztói József hajóparancsok így emlékszik a „Komárom” gőzös kiemelésére: „Mivel a gőzös nem fért volna az emelőtagok közé, a búvár először mind a két kerékdobot lerobbantotta s csak ezt követően engedhettük rá az emelőtagot a hajóra. Néhány kellemeden pillanat is akadt, de szerencsére csak a munkák befejezésénél. Gugorászás (=csörlőzés) közben hirtelen üres lett a kötél és valamiben elakadt a mederben, rászedésnél pedig egy aknát emelt ki. Olyan volt, mint a fürdőszobában a hengeres vízmelegítő. Kibójáztuk a helyét és később jöttek a tűzszerészek...” A kezdeti nekibuzdulást hosszú szünet követte, 1950- 51-ben alig folyt kiemelési munka a Dunán, majd 1954- ben újból teljes intenzitással nekifogtak. Az utolsó emelési munkák egyike volt az Ersekcsanádnál elsüllyedt „Ruthof” kiemelése 1956-57- ben. A szerencsédenül járt hajót átkeresztelték, névadóul a tragédia helyszínéül szolgáló észak-bácskai falut választották. Sok társával ellentétben, melyeknek osztályrészéül a lebontás, beolvasztás és az örök feledés jutott, az „Ersekcsanád” ma Regensburgban hajómúzeumként idézi azokat a vészterhes időket, amikor lángolt a Duna. Ha az ember eltűnődik, milyen kép tárulna elé, ha valami csoda folytán egy rövid időre eltűnne a víz a Dunából, rendszerint felgyújtja a képzeletét a történelem s úgy képzeli: amiként a tengerek, óceánok mélyén korhadó, rozsdásodó hajóroncsok őrzik titkukat, talán a Duna is tartogat efféléket, a fel nem robbant aknákról nem is beszélve. A hajósok többsége szerint ettől már nem kell tartanunk, szerintük a folyam medre mára víz nélkül puszta sivatag képét mutatná. De ki merné letenni a nagyesküt, hogy csak a több száz kilométeres magyar szakaszon, a kavicsos-homokos meder alján nem lapul valahol az ottfelejteti halál? Mindmáig furcsa dolgokat emelnek ki a kotróhajók forgó kanalai, a sóderkitermelők órákig tudnának erről beszélni. Római kori cserépdarabokra, agyagból égetett törökkori pipákra, rozsdamarta kardokra bukkannak, s néha megérezzük a háború hideg leheletét is, amikor egy-egy tüzérségi gránát kerül elő a kitermelt sóderből, mint legutóbb Kalocsán és Dunapatajon is előfordult. Bármennyire is szeretnénk, sohasem érezhetjük magunkat tökéletes biztonságban. Még ha túl is tesszük magunkat azon a kellemeden érzésen, ami akkor fog el bennünket, ha átrágjuk a Gardening-gel kapcsolatos statisztikai adatokat, nem feledhetjük el, hogy ha Dunába telepített 1382 darab akna számából kivonjuk a hajók alatt felrobbant és az aknamentesítések során hatástalanított szerkezetek meglehetős bizonytalansággal megállapított számát, akkor csak egyeden kérdésre kellene megtalálnunk a helyes és megnyugtató választ: mi lett a különbséggel? A Duna némán hömpölyög. Tudja, amit tud. Választ tőle nem kapunk. (Folytatjuk!) Csapai Lajos SAJTÓKÖZLEMÉNY Paks Város Polgármestere tájékoztatja az Óvárosi Kábeltévé rendszer tulajdonosait és használóit, hogy ifjú és idősebb Tarr János nyilatkozata nem felel meg a valóságnak. Mint ahogy arra már előzetesen felhívtuk az érintett lakók figyelmét: 1. Az 1999. november 19-én létrehozott Kábelhálózat Kft. 2000. január 1-je óta számláz az általa nyújtott szolgáltatásért, válójában nem rendelkezik szolgáltatási engedéllyel. 2. Az engedély iránti kérelmet ugyan 2000. március 1-jén benyújtottak a Hírközlési Felügyelethez, azt nem kapták meg és nem is kaphatják meg az Önkormányzat - mint a közös tulajdon képviseletére jogosult - hozzájárulása nélkül. 3. Ilyen hozzájárulást az Önkormányzat nem adott ki. 4. A megkezdett kábelépítési beruházásra nincs építési engedélyük. 5. Az építkezés során azt a nyomvonalat használják engedély nélkül, amelyet az önkormányzat értékesíthetne, a Kft. tehát eltulajdonítja a város közösségi vagyonát. Az előbbi tények ismeretében joggal feltételezhető, hogy ifjú és id. Tarr János a helyi tulajdonosok és a szolgáltató jóhiszeműségét kihasználva törvénysértő módon meg akarja szerezni a közösségi tulajdont, amelyet aztán tetemes haszonnal továbbadhat, ezzel gyarapítva saját vagyonát, kisemmizve viszont a város lakóit. Ezzel szemben az Önkormányzat célja, hogy az eladásból majdan befolyó összeget közösségi célokra fordítsa. Bor Imre polgármester sk. # Pakson, az Ujtemplom utcában INGATLANOK lakásnak, üzletnek, irodának egyben vagy külön-külön eladók. Érdeklődni: 06-30/9971-450
