Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-09-14 / 36. szám
2000. szeptember 14. Paksi Hírnök I Pakt város és a környék lapja íl 3. oldal Harc Orlandóért Hazai győzelemmel zárult a kommandós verseny (Folytatás a% 1. oldalról!) Az elmúlt két évben ötmillió forintot fordítottak a számítógépes infrastruktúra javításara, és hozzájárultak a köztéri jelenlétet fokozó rendőri járőrök biztosításához. Ezen felül továbbra is szorgalmazzák a köztéri kamerarendszer kiépítését, melynek pályáztatása folyamatban van. Az ünnepélyes megnyitó után a csapatok Simontornyára utaztak, ahol teljesítették az első versenyszámot. Másnap az esélyes paksi len> ■ I r _ némi huzavona után csak a "harmadik helyről folytathatta a járőrversenyt, és negyedikként ért célba. A közönség kissé csalódottan konstatálta, hogy a mezőnyben jobban teljesítők is vannak a mieinknél. Amikor azonban kiderült, hogy az összetett versenyben a rivális Hírős Kommandó csupán negyven másodperccel vezet előttünk, felcsillant a remény. Szombaton reggel a paksi kommandós csapat négyfős legénysége megmutatta, hogyan is kell az akadálypályát teljesíteni. Az Oláh István vezette gárda a Major Csaba, Farsang János, Korom László és Házi Géza (tartalék csapattag: Kéri Zoltán) felállásban végül is megnyerte az országos versenyt. Másnap Házi Géza lába nem bírta a harminc kilós ládát, így ott is veszítettünk néhány másodpercet. Nagy volt a nyomás, hiszen a fiúk tudatában voltak annak, hogy nemcsak a vezetők, hanem a hazai közönség is győzelmet vár. Az akadálypályán viszont mindenkit leköröztünk. Seregély Erzsébet tar, (Folytatás a% 1. oldalról!) A lóbajnokság még a délelőtti órákban elkezdődött: a hivatásos kategóriában a Budapesti Készenléti Szolgálat csapata nyerte el a vándorkupát, s az ezzel járó aranyérmet. A nem hivatásos kategóriában a markaziak nyerték a fényesen csillogó érmet és a kupát. Az egyeni küzdelemben a hivatásos kategóriában Kűri Géza a 87. BHHE Légierő Vezérkarának tagja, míg a nőknél Bertáné Wingert Erzsébet, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa aratta le a babérokat. Nem hivatásos férfi kategóriában szintén a markaziaknak kedvezett a szerencse Vizes Péter személyében, míg a hölgyeknél a Pintér Műveket képviselő Kállai Erzsébet nyakaba került a fényesen csillogó aranyérem. A legjobban lövő versenyző Kuti Géza, míg a legjobb paksi szereplő Gaszler György lett. A főzőversenyen is több kategóriában hirdettek győztest, a legfinomabb birkapörköltet a kalocsaiak, a legjobb marhapörköltet pedig a kecskemétiek készítették. A legízletesebb vegyespörköltet a paksi Lőrinc József, a legfinomabb kakaspörköltet Rohn Adám főzte, a legjobb katonai babgulyás pedig ezúttal a budapestiek bográcsában készült. Szerencsére a ház megmaradt A paksi önkormányzat tűzoltóságára egy kétségbeesett hang azt jelentette, hogy egy úzdi házból valósággal ömlik kifelé a füst. A helyszínre érkező lánglovagokat a tulajdonos (egy idős hölgy) jajveszékelve már az udvaron várta. Mint utóbb kiderült, a ház tulajdonosa a tűzesetet megelőzően méhlépet kénezett, fezért elképzelhető, hogy a tüzet egy kipattanó szikra okozta. A tűzoltók — mivel más gyújtóforrást nem találtak — valószínűsítették, hogy a kénezés során az idős hölgy nem járt el elég körültekintően. Az elsődleges felmérések szerint az anyagi kár kétszázötvenezer forintra tehető. Pfeffer Józseftől, a Paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság tűzmegelőzési osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy a lakóházat — amelyet egybeépítettek a tárolóval — sikerült megmenteni. A terménytárolót két részre osztották, s az egyik felén szerencsére egy forgalmon kívül helyezett Lada személygépkocsi parkolt.- Valóban nagy szerencsénk volt - mondta Pfeffer József osztályvezető. - Az autó benzintartálya ugyanis nem volt beszerelve, a tárolóban elhelyezett gázpalackot pedig sikerült időben kihozni az épületből. Ennek ellenére a harminc négyzetméteres épületrész tetőszerkezete leégett, amit a kollégáim sajnos már nem tudtak megmentem. Szalagkorlátok közöli Sok példa van arra, hogy a szalagkorlátok emberéletet mentenek. Sokunk számára ez a természetes, hiszen ezért építették az út szélére az erős védőkorlátokat. Az viszont szerencsére ritkábban fordul elő, hogy a Paksi Halászcsárdával szemben lévő védőkorlátot törjék át. A város lakói szinte egyszerre riadtak fel legszebbik álmukból: a főutcán végigszirénázó mentőautó, majd az őket követő tűzoltók ébresztőt fújtak. A súlyos közlekedési balesetről szóló bejelentés hat óra negyvenöt perckor érkezett a paksi kapitányság ügyeletére. . f Tiszta Amerika Amerikanizálódunk. Ennek két fajtája ismert: az „Ön nyert!” és a „Meghívó" típusú. Mindkét, életünket radikálisan megváltoztatni hivatott, érzelmeinkre és értelmünkre egyaránt apelláló levélkére jellemző, hogy a szebb jövőnk hírnökének a szerepét kényszerűen magára vállaló postás kézbesíti. Lássuk az első változatot: Ön nyert! - szinte mellbe vág a hír, s még felocsúdni sincs időnk, ebben a (cöztes-kótyagos állapotban máris elont bennünket az örömáradat: milyen szerencsés vagyok, nyertem! - kiáltjuk naivan (igaz, ez általában csak utólag derül ki). Aztán a vadnyugati autót, lakást, és egyéb, szemet-szájat ingerelő földi javak láttán örömünk kicsinykét alábbhagy. A levelet továbbolvasva ugyanis kiderül, hogy rendelni kell, mégpedig izibe, különben oda az egyébként már megnyert autó, a lakás, a milliókról nem is szólva (ki érti ezt?) Nem lesz mienk a mennyek országa, s a hatalomról, a dicsőségről is lemondhatunk. Maradnak a megszokott, megkopottságukban is bájos szürke hétköznapjaink, elszalasztott szerencsénk tétova fogjai leszünk, de tényleg. íme a második változat: i cég. Helyszín nyugigyi eppen i díjas hétköznapok’pedig a maguk megszokott tempójában, szépen csendesen hömpölyögnek, amúgy eseménytelenül, s eppen a bajos szürkeségből készülnek kitörni. Megszólal a telefon, s máris felpörögnek az események, színesednek a szürke hétköznapok. Cégünk, amely nyi ily egyébként sima álmot ígér (nem véletlen, sem á „sima álom , különben is: „Nomina sunt odiosa” - azaz “Neveket ei az „ai sem említeni gyűlöletes” - mondta annak idején Cicero), vacsorával egybekötött termékbemutatót tart, szeretnénk, ha eljönne, cégünk blabla, stb. Ilyen még nem volt! Nagyi az örömtől elcsukló hangon, a meghatottság érzésétől átitatva, hogy éppen én, meg jaj de kedves, igazan? A telefonnak ezen a végén öröm, a másikon illedelmes „persze, persze”, aztán újra a nagyié a szó: sajnos nem tudok elmenni, de kár! Unokám azonban - ha van rá mód és lehetőség - szívesen részt venne ezen a minden bizonnyal színvonalas és pompázatos bemutatón, lehet-e? (Jobb ezt előre tisztázni, hiszen az ilyen, a magyar virtustól egyébként teljesen idegen, a nagyvizen túlról importált termékbemutató tor hatni kultúrtörténetileg is rangos esemény, ok;'' fontos, mondahová nem állíthat be az ember fiának az unokája csak úgy, ukk-mukk-fukk. Miniszterek, kormányfők próbálták már meg, hiába...) A válasz egy kedves igen. Hurrá! Nosza rajta, az unoka - akit nem is annyira az ingyenvacsora képzeletbeli látványa, mintsem a kíváncsiság hajt - megjelenik a helyszínen. Nem előbb, nem később, hiszen az illem az illem, főleg, ha az ember unokáját készülnek okítani. A fiú (egyébiránt kifogástalan magatartásé, mellesleg negyedikes paksi gimnazista) magaval viszi hasonszőrű barátját. Megjelennek - és most az olvasó képzeletére apellálok - belépnek, illendően bemutatkoznak, aztán csak néznek, mint a moziban. Nem vehetnek részt a termékbemutatón - szól az amúgy nem túl szívélyes utasítás (az annak idején harsány hangjáról, durva modoráról hírhedté vált kiképző őrmesterem ennek hallatán sikítva adta volna fel hivatását, élete hátralévő részét pedig némasági fogadalmat tett szerzetesként töltötte volna), párosítva egy “kívül tágasabb” utalással, egyszerűen kitessékelte a fiúkat. (A háztűznézőbe érkező pattanásos, zsíros hajú részeg legények sem kaptak még ekkora ko.—. !—X-,. ,..x-:..x.,. v Mjn(jez persze a rendezvényen meqje- i a megszégyenítés így az igazi. Megsarat - jegyzik fel a krónikák, lent többi vendég előtt, hiszen es A halászcsárda útkereszteződésében egy autó az árokba borult — szóltak az első hírek. Mónus Attila őrnagy, a paksi rendőrkapitányság közlekedési alosztályvezetője a Paksi Hírnöknek elmondta: a Budapest felöl érkező Suzuki személygépkocsi tisztázatlan okból letért az úttestről és a szalagkorláton át a partoldalnak ütközött. A keletkezett kár több százezer forintra tehető, a rendőrség a baleset okainak kivizsgálására szakértőt kért fel. Információink szerint a szerencsétlenségnek egy súlyos sérültje van. jegyzem: a múlt században kevesebbért is pofozkodtak már. Az egyszeriben csirkefogókká és hívatlan betolakodóvá minősített fiúk tehat a szégyen és az értetlenség virágait magukra aggatva hagyják el kudarcuk helyszínét. A most mar minimum két fővetnibádzó termékbemutató a „Na ugye, ilyet is megengedhetünk magunknak!” felkiáltással kezdetét veszi. A mi történetünk itt gyakorlatilag véget is ér. Persze, nem kizárt, hogy ingyen vacsi ide vagy oda, többen felálltak, egy „Köszönöm, én ebból nem kérek!” köszönéssel emelt fővel távoztak. Elképzelhető az is, hogy a (szigorúan személy szerint) meghívott vendégek tágra nyílt szemekkel, csöndben ülték végig a bemutatót, s közben azon morfondíroztak, hogy a gigantikus cegek mely oldalágáról szakavatott le emez magyar csoda, amely a mai - egyébként nagyon is kiélezett - piaci versenyhelyzetben megengedheti macának a potenciális vevők, ügyfelek botor módon való kiebrudalását. tindezt nem is valamiféle cizellált, kifinomult modorban, hanem kioktató, felsőbbrendű hangnemben. A történet - az amenkai forgatókönyvek hagyományait követve - itt egyfajta fordulatot kellene, hogy vegyen. Nem vesz, ugyanis nincs „heppiend”. Sajnos vagy szerencsére. Sajnos azért, merthát mégiscsak jobb lenne a közérzetünk. Szerencsére, mert így egy történettel lettünk gazdagabbak, egy olyannal, amely erről is, arról is szól, vegyesen. S hogy miről szól igazán? Azt döntsék el Önök. Egy biztos: legkevésbé szól tapintatról és emberszeretetről. Végezetül már csak egyetlen kérdés motoszkál bennem: tessék szíves lenni megmondani, akkor ez most már tényleg Amerika? Mi Aki nem hirdet, azt elfelejtik!
