Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)
2000-08-31 / 34. szám
2000. augusztus 31. Paksi Hírnök Paks várni él i környék lapja 5. oldal Bölcsken variak mar az iskolát Idén a szokottnál hamarabb érkezett el az ideje a tanévnyitó ünnepélyeknek. Városunkban és környékén is ünneplőbe öltöztek a diákok, s elindultak iskoláik felé. Nem volt ez másként Bölcskén sem, ahol az iskola igazgatónője, dr. Tóth Mihályné köszöntötte az egybegyűlteket. Az igazgatónő beszédében meglepő dolgot is közölt. Elmondta, hogy azok közül a diákok közül, akikkel a nyári szünetben találkozott, csak kevesen mondták: gyorsan telik a vakáció. A pedagógus erre a tapasztalatra vezette vissza azt is, hogy a nebulók ugyanolyan mosolygós arccal léptek az iskola udvarára, mint amilyennel az évzáró után elhagyták azt. Erről a kevésbé szorgalmas diákok vicce jut az eszembe: „Ki az abszolút képmutató? Az, aki reggelente mosolyogva megy az iskolába.” Na de a tréfát félretéve: megtudhattuk, hogy nyáron komoly munkák folytak a központi iskola „A” épületében. Az elhasználódott hajópadlót parkettra cserélték, s az iskolaszárny külső-belső szigetelést is kapott. Nem maradt el a festés s a mázolás sem, így egy teljesen megújult, szép ház várja a negyedikesekkel kiegészült felső tagozatot. Ezért is döntöttek úgy a tanárok, hogy idéntől kötelezi kép bal oldalán dr. Tóth Mihályné, mellette pedig az új kolléganő, Sebestyénné Vas Agnes látható. dalán bizonyíthatja: megállja ző a váltócipő használata. A kéthónapos munkálatok során sok bölcskei mesterember is besegített, akiknek az iskola vezetője köszönetét fejezte ki. A felújítás körülbelül három és fél millió forintba került. Jövőre egy másik épületrész kap majd új külsőt. A megnyitón bemutatkozott két új tanár is, bár az egyikük neve nem csengett ismeretlenül. Sebestyénné Vas Agnes júniusban végezte el a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Karát, így az egyébként dunaföldvári hölgyre vár a feladat, hogy a matematika és a technika világába vezesse a diákokat. Mihálovics György - aki tanulóként mintadiák volt a tanárok szemében — most az asztal másik ol-Bölcskei lovasnap Szeptember 2. A bölcskei sportegyesület lovas szakosztálya minden érdeklődőt szeretettel vár a laposi legelőn megrendezendő kettesfogathajtó versenyre, melyre a regionális versenyekről ismert hajtők kaptak meghívást. A program kilenc órakor az amatőrök spediterhajtásával kezdődik, majd a tapasztaltabbaké a terep, hiszen tíztől az akadályhajtás első fordulója szerepel a műsoron. Az ünnepélyes megnyitóra délután kettőkor kerül sor. Mikor a fogatok levonulnak a pályáról, folytatódik a verseny (akadályhajtás 2. forduló, 14:30). A viadalt követően következik a vadászhajtás. Körülbelül fél öttől hirdetnek eredményt, majd kezdődhet a rendkívül látványosnak ígérkező karussel. Ez egy formációs hajtás, melyben az összes — közel harminc - fogat részt vesz. A szervezők kiegészítő programokkal is kedveskednek a vendégeknek. A gyermekek pónin lovagolhatnak, de lesz western lovas bemutató és lovas balett is. A belépő ára egységesen százötven forint, de a tikett egyben tombolaként is szolgál. Nagyon sok nyeremény vár hétvégén gazdára, a főnyeremény pedig az a tizenötezer forint értékű szabadidő szett, amely a napernyőtől kezdve a baseballsapkán át a pólóig számos ajándékot foglal magába. A rendezők ígérik: senki nem marad éhen, hiszen a sátorban étel, ital várja a vendégeket. helyét kémiatanárként is. Ünnepélyes keretek között szerették volna elbúcsúztatni Dercsényi Gézánét, aki közel negyven esztendőn át tanította a helyieket, sokat téve a lemaradók felzárkóztatása érdekében. Erzsi néni azonban sajnos nem tudott részt venni a tanévnyitón. Örömteli hír viszont, hogy a tizenkét javítóvizsgás közül tizenegynek sikerült eleget tennie a követelményeknek, így ők felsőbb osztályban folytathatják tanulmányaikat. A vezető kitért arra is, hogy az iskolában jelenleg 268-an tanulnak, közülük a rendszeres gyermekvédelmi támogatás 111 diákot érint. Ök az önkormányzattól 3320 forintos támogatásban részesülnek, mely összeget csak könyvvásárlásra költhetik. Ami az árakat illeti: legmélyebben az ötödikes gyermeket nevelő családoknak kell zsebükbe nyúlniuk a tankönyvvásárláskor. Nekik 6557 Ftot kell „áldozniuk” a tudományért. Ez a summa a 2251 forintos állami támogatás levonása után értendő. A könyvekre fordított összeg azonban nem kidobott pénz, s ha mindehhez még a diákok szorgalma, s a tanárok tehetsége és kitartása is járul, beválhat Maugham ígérete, miszerint: „... csak az előtt nyílik meg a tudás ajtaja, aki minden erejével döngeti.” A környék hírei Megnyílt a hencsei gyógyszertár Régen várt eseményre gyülekeztek szombaton Pusztahencsén. A néhány évvel ezelőtt átadott orvosi rendelő épületének hátsó részében befejeződtek az átalakítási munkálatok, s megnyithatta kapuját a gyógyszertár. A községnek régi álma vált ezzel valóra, ezentúl a rászorulóknak nem szükséges Nagydorogra járniuk, hiszen a pirulákhoz már helyben is hozzájuthattézményének szolgáltatásait. A tiszti főgyógyszerész aszszony elöljáróban dr. Brázay László, az ÁNTSZ tiszti főorvosa jókívánságait tolmácsolta. Megjegyezte: a főorvos nagyon sajnalja, hogy a jelen törvényi előírások között nem tud segíteni az önálló orvosi körzet engedélyeztetésében. (Köztudott, hogy körzetet csak 1200 lakos fölött lehet létrehozni. Ahol közi nagydorogi gyógyszerészcsapat (balról): Balassa Józsefné, Juhász Istvánná, Pál Józsefné, Jaksa Istvánná, Balassa József és Reiningné Csilléry Erika nak. Megnyitóbeszédében Len- rábban már volt körzet, de a légyei Jánosné, Pusztahencse polgármester asszonya kitért arra, hogy az engedélyek útvesztőjén keresztül vezető út végén állnak, hiszen csaknem kétéves huzavona kellett ahhoz, hogy a patika terve megvalósulhasson. Köszönetét fejezte ki a jelenlévő dr. Glósz Józsefnének, az ANTSZ megyei tiszti főgyógyszerészének áldozatos munkájáért, s Balassa József gyógyszerésznek, aki felvállalta a pusztahencsei patika üzemeltetését. Zárszavában a település vezetője megjegyezte: reméli, a patikus üzleti számításai bejönnek, a község lakosságának pedig azt kívánta, hogy minél kevesebbszer kelljen igénybe venni a rendelő és az Ambrózia Gyógyszertár fiókinlekszám nem éri el ezt a számot, továbbra is működhet a rendelés.) Örömmel tapasztalja ugyanakkor a főgyógyszerész, hogy egyre több patika nyűik, ezáltal az ellátadan terület nagysága csökken. Mindez azt mutatja - mondta -, hogy a kistelepülések is élni akarnak. Beszéde közben a megyei vezető hangja el-elcsuklott. Megtudtuk, mindez azért van így, mert mindig elérzékenyül, mikor egy új egészségügyi intézmény áll pusztahencsei i méltó hangulatot - végén Tóth Ferenc országgyűlési képviselő átvágta a szalagot, s az érdeklődők megtekinthették a patikát, mely hétfőtől már fogadja is a pácienseket. Mindenki megfelelt a javítóvizsgán A paksi Móra Ferenc Általános Iskola jóvoltából négy szekrénnyel, tíz páddal és harminc székkel bővült a pusztahencsei iskola eszközállománya. A paksi oktatási intézményben akkor keletkezett felesleg, mikor a Móra Ferenc és a Herman Ottó Általános Iskolát összevonták. Az iskolabútorokhoz - melyek közül az egyik szekrény az élelmezésvezetőhöz, másik pedig a testnevelésszertárba kerül — a hencseiek ingyen jutottak hozzá. Hír még a pusztahencsei iskolával kapcsolatosan, hogy Glósz Lajos, aki óraadóként segített a történelem oktatásában, mostantól már nem vállal feladatot a kistelepülésen. Az ő helyét Molnár Lajosné foglalja el, aki Nagydorogon és Kajdacson is tanít. Múlt héten került sor Pusztahencsén a javítóvizsgákra. Hét diáknak kellett számot adnia tudásáról, s a nevelők örömmel tapasztalták, hogy az érintettek - főleg a szóbeli megmérettetésen — jól megállták a helyüket. A tantestület valamennyiüket nyugodt szívvel engedte magasabb osztályba lépni, így a 134 diákot tanító iskolában senki nem kényszerült évismédésre.