Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-06-22 / 24. szám

2. oldal XII. évfolyam 24. szám Paksi Hírnök Falu váró« 6« ■ kArnyálc lapja Íz igényes szakmunkát még nem fizetik meg Bár a kapitalizmus fő sajátos­ságának számít a minőségre való törekvés, amit anyagilag is honorálnak, ez még nem jel­lemző teljességében a magyar gazdasági élet területén. A nyí­lászárók készítésével foglalko­zó Bichlmaier-Forst Kft. ügyvezető igazgatója, Forster Ferdinánd erről panaszkodott lapunknak. A negyven alkal­mazottat foglalkoztató cég amolyan divatos szóval élve precíziós munkát végez, amely nem csak a késztermék minő­ségében jelentkezik, hanem esztétikai élményt is nyújt a belsőépítészetben. A cégvezető többek között azt is elmondta lapunknak, hogy az országban három­négy hasonló kapacitású gaz­dasági társaság tudja csak fel­venni velük minőségben a ver­senyt. A szállítási távolsá­gok, az egyéb költségek drágítják a termelést, amit a megrendelők nem akarnak tu­domásul venni, tehát kénytele­nek nyomott árakon dolgozni. Mivel a kft. jelentősebb mun­káit pályázati úton nyeri, bi­zony alaposan fel kell készülni és kikalkulálni azt a minimu­mot, amennyiért egy megren­delés még elvállalható. Jelenleg Budapest a “főhadiszállásuk”, nemsokára befejezik az Aka­démia Bankcentert, de hogy ezek után mi következik, azt még nem tudják. Az ügyvezető hangjában megbúvik az elkeseredés, mi­kor arról beszél, hogy a stag­nálás állapotában vannak, a GDP növekedést egyáltalán nem érzik, helyi megrendelőik nincsenek, az önkormányzati pályázatokat furcsa mód mások nyerik. így aztán ma­rad az országjárás. Azt sem tagadja Forster Fer­dinánd: néha bizony megfor­dul a fejükben, hogy dolgozó­kat kéne elbocsátani a túlélés­hez, de ilyenkor mindig felül-Tolna megyei Munkaügyi Központ ./ Paksi Kirendeltségének ÁLLÁSAJÁNLATAI: Felvételre keresnek: Paksra: 1 fő parkgon­dozót, 1 fő idegenfor­galmi ügyintézőt, 1 fő kerékpárszerelőt, 1 fő áruforgalmi értékesítőt (középfokú számítás­technikai ismerettel), Tolnára: 3 fő betaní­tott fizikai munkást (Nagydörög és környé­kéről várunk jelentke­zőket!). FORSTj kerekedik a humánum, így az­tán minden marad a régiben: összébb húzva a nadrágszíj, berendezkedés a vegetálásra. Kezdetben fa alapanyaggal dolgoztak, egyéni méretre, kí­vánság szerinti formára. Mos­tanság az olcsóbb műanyag a módi, mintha az emberekben nem lenne tisztelet a míves munkák iránt. Mindamellett az ügyvezető azt is megjegyzi, hogy a terve­zőirodák szabványméretekben szinte egyáltalán nem is dol­goznak. Mindent egyedileg Peugeot. Az autózás szerel­mesei számára sokatmondó név. Bár a maga könnyed, franciás eleganciájával, sportos, dinamikus vonalve­zetésével még a laikusok elis­merését is kivívja. A szekszárdi Peugeot Autó­sziget Márkakereskedés 1997 márciusától nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, és az elmúlt mintegy három év bebizonyította, hogy az egye­di megjelenésű, a kényelem és a biztonság valóságos tárházát felvonultató Peuge­ot méltán népszerű a vásár­lók körében. Az évről-évre egyre magasabb eladási statisz­tikával büszkélkedő „sziget” közkedvelt nemcsak a szek­szárdi, de a környékbeli, így a paksi autósok körében is. Ta­lán ennek is köszönhető, hogy az országos statisztikai átlagot jócskán felülmúló — a Tolna megyei adatokat tekintve min­kell legyártani, a megrende­lő akarata szent és sérthe­tetlen, ha nem igazodnak hoz­zá, egyenlő a csőddel. Éppen ezért a cég kifejezetten kvalifi­kált szakmunkásokat alkalmaz, akik valóságos remekműveket gyártanak. A körülmények te­hát adottak, csupán a piac elis­merése hiányzik. Reméljük előbb-utóbb az is bekövetke­zik és a társaság virágzásnak indul: a csemetét elültették és az törvényszerűen fává csepe­redik. Zs. K. I. tégy ötvenkét százalékos — növekménnyel büszkélkedhet­nek. Persze, nem mellékes szempont az sem, hogy a Peu­geot márkahűsége ádag fölötti.- A Peugeot a Volkswagen és a Ford márkák méltó ver­senytársa — mondta lapunknak Mészáros István cégveze­tő. - Büszkék vagyunk arra, hogy egy nagyon jól felsze­relt, árában is kedvező autót tudunk kínálni a vásárlók­nak úgy, hogy közben azok­nak a magas elvárásoknak is képesek vagyunk megfelelni, melyeket manapság a piac megkövetel. Idén ősszel jelenik meg a magyar piacon a luxuskategó­riás autónak számító Peugeot 607-es, amely mint Mészáros Istvántól megtudtuk: elsősor­ban stílusával és túlzásoktól mentes visszafogottságával számíthat sikerre. Miklós Imre A biztonság alapfelszerelés A betont mixelve kérik Péri Józsefné, a Péri Fuvaro­zási és Építőipari Kft. ügyve­zetője azt állítja, kezdenek be­lendülni dolgok. Az ő életük lassan már a szüntelen loholás. Fuvarozással, kavtcs-és ho­mokeladással, menetközbeni betonkeveréssel foglalkoznak, amit a koktélpartik műfajában használatos szóval mixelésnek neveznek. Az ügyvezető állítá­sa szerint gyarapodik a meg­rendelők tábora, szárnyukat bontogatják a fészekrakók, ugyanakkor a gazdasági társa­ságok is — erejükhöz mérten persze - építkeznek. Szóval van mit csinálni. Negyven ki­lométeres körzetben szállíta­nak, világos, hogy ekkora tá­volságon a kész beton meg­kötne, tehát útközben “mozgatni kell”. Péri Józsefné optimistán nyi­latkozik a lehetőségeket illető­en, állítása szerint megfogyat­koztak a feketegazdaság haszonélvezői, a fusizó, félle­gálisan működő, a számlaadás­tól irtózó magánzók. Bár akad még közöttük ilyen, egyre in­kább szorul nyakuk körül a hurok. Périné szerint korai lenne még jósolgatni, mit rejtenek magukban az elkövetkező hónapok, évek, de azt is hoz­záteszi: előbb-utóbb be kell indulni a gazdaság mozgásá­nak. A bátorító kilátásoknak talán az is oka lehet, hogy az építkezők kicsit „elkényez­tették magukat”. Nem divat már a lapátos módszer, eszká­­bált, házilag kivitelezett, bale­setveszélyes betonkeverők használata. Sokkal inkább a minőségileg kiváló mixelt betont rendelik, melynek modem kivitelezésű a konkrét helyre való juttatása is. Ez a megoldás gyorsabb, jobb, amit ma már értékelnek a megren­delők. TECHNIKUS KÉPZÉS PAKSON Az Energetikai Szakképzési Intézet levelező tagozaton 2000. szeptemberében felnőttkép­zést indít az alábbi szakokon: • ipari elektronikai technikus, • gépésztechnikus • ügyintéző titkár (középfokú) • menedzser-asszisztens (felsőfokú) A képzés önköltséges, időtartama: 1 év. A jelentkezés feltétele: • érettségi bizonyítvány és/vagy szakközépiskolai érettségi­képesítő bizonyítvány (szakmunkás bizonyítvány) Jelentkezési határidő: 2000. július 20. Jelentkezési lap a szakközépiskola portáján kérhető, illetve az iskola Web-lapjáról letölthető: www.eszi.hu Bővebb információ kérhető dr. Lip­tai László igazgatóhelyettestől. Tel.: 06/75/411-022/65 Levelezési cím: 7030. Paks, Dózsa Gy. u. 95.

Next

/
Oldalképek
Tartalom