Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-05-11 / 18. szám

12. oldal XII. évfolyam 18. szám Harmadik alkalommal adott otthont Paks kettesfogathajtó-verseny­­nek. Három versenyszám alapján (maraton-, díj- és aka­dályhajtás) hirdették ki a győz­test. A szombati műsorszám, a maraton hajtás, komoly in­dulatokat váltott ki. Történt ugyanis egy kizárás. A részle­teket Hanoi Ferenc, az érin­tett így mondta el: „A maratonon az egyik lovam nem az előírás szerinti lé­pésmódban ment. Ezért a versenybíróság — kétszáz méterre a cél előtt — kizárta nyerő pozícióban lévő foga­tomat a versenyből. Mindez az akadályszakaszban tör­tént”. A lényeg tehát az, hogy csak az egyik ló vágtázott, s nem mindkettő. A szabály a követ­kezőképpen rendelkezik: „Az összes ló szándékos vágtája és ügetése a lépés szakasz­ban a versenyből való kizá­rással jár.” Horváth István, a Tolna Megyei Lovassport­szövetség főbírája által veze­tett versenybíróság Hanoi „Csusza” Ferenc véleménye ellenére a kizárás mellett döntött. Nehéz véleményt formálni a kérdésben, hiszen mindkét fél évtizedek óta lo­vakkal és lóversenyekkel fog­lalkozik. Ennek ellenére a pak­si fogathajtó esetében merő­ben eltérő álláspontok ala­kultak ki. A szombati szakaszgyőzel­met ilyen előzmények után Domsa Ferenc szerezte meg. Hanoi Ferenc a másnapi díjhajtás során bebizonyította, ha nem jön közbe az előző na-OB ll-es férfi tenisz csapatbajnokság 1. forduló 05. 06. PSE — Pénzügyminisztérium 6-3 Egyesben Demeter, Oláh, Farkas és Keszthelyi, míg pá­rosban a Demeter — Oláh és a Hahn — Dudás egység diadal­maskodott. 2. forduló 05. 07. Honvéd Szondi — PSE 5-4 Demeter és Hahn, valamint a Hahn - Pap és a Demeter - Dudás egység nyerte meg ösz­­szecsapását. Adankó Miljana egyesben, és párosban Mészáros Mirtillel az oldalán is győzött a Reebok Kupa országos versenysorozat balatonboglári állomásán az L 14-es kategóriában. L 12: 3. Hahn Eszter; Pá­rosban: 1. Szűcs Dóra oldalán; F 16: 2. Bukóczki Milán; F 12: 3. Bukóczki Bence Paksi Hírnök Pák* váró« é* a környék lapja Domsa Ferenc: „Az idegek harca volt” pi malőr, igenis számolni kel­lett volna vele az összetettben. A sold Homo László mögött tizenöt fogat közül a második helyet szerezte meg. A verseny záró feladata, az akadályhajtás sok nézőt vonzott az ürgemezei foci­pályára. Tizenhat kapun kel­lett áthajtani úgy, hogy a bó­jákon lévő labdák ne essenek le. Az idő is fontos tényező volt, ugyanis az ötszáz méte­res pályát két és fél perc alatt kellett teljesíteni. Nehéz volt a pálya, lega­lábbis erre enged következ­tetni az a tény, miszerint szintidőn belül csak né­gyen hajtottak hibátlanul. Az utolsó etapot — négyes összevetés után — a két napon át kiegyensúlyozott ver­senyzést bemutató dombó­vári hajtó, Dávid János nyerte meg. Dávid sem az alap pályán, sem a ráadásban nem hibázott, magabiztosan irányította lovait. Eredmények: Maraton: 1. Domsa Ferenc (Gerjen) 47.5 hibapont, 2. Pleizer Krisztián (Székes­­fehérvár) 48.4, 3. Horváth Ár­pád (Perkáta) 57, 4. Vajer Fe­renc (Paks) 58.2, 5. Dravecz István (Szekszárd) 60.8, 6. Dávid János (Dombóvár) 64.6; Díjhajtás: 1. Homo László (Solt) 40, 2. Hanoi Ferenc (Paks) 47.7, 3. Dávid János 52.7, 4. Baranyai Géza (Tihany) 54, 5. Baranyai Béla (Fadd) 54.7, 6. Domsa Fe­renc 55.4; Az akadályhajtás előtt így festett a dobogó: 1. Domsa 102.9, 2. Pleizer 108.1, 3. Dá­vid 117.3. Az utolsó szakasz­nak a legrosszabb pozícióban lévők vágtak neki először. Domsa tehát tudta: a hibát­lanul hajtó Dávid előtt két verőhibányi előnye van, az egyet vétő Pleizerrel szem­ben pedig csak úgy őrizheti meg előnyét, ha legfeljebb kettőt üt... Akadályhajtás: 1. Dávid (0 hibapont az alap pályán / 0 pont a ráadásban, utóbbiban 90 másodperc); 2. Horváth (0/0, 114.9 mp); 3. Virág Zol­tán (Harkány) 0/5; 4. Urmös József (0/15); 5. Baranyai Béla (0.6); 6. Dravecz István (1.2); Domsa kettőt vert és szintidőn belül — tizenegye­dikként — ért célba. Összetett: 1. Domsa Fe­renc 112.9; 2. Pleizer Kriszti­án 113.1; 3. Dávid János 117.3; 4. Horváth Árpád 119.2; 5. Dravecz István 126; 6. Baranyai Béla 132.5; A legjobb paksi Vajer Fe­renc lett, aki 134.6 hiba­ponttal a hetedik helyen zárt. Domsa Ferenc: Az első na­pon jó maratonpályán szép eredményt tudtunk elérni. Úgy gondolom, hogy ez a helyezés meghatározta a va­sárnapi eredményeket is. A befejező nap kicsit gyen­fébbre sikeredett, díjhajtás­­an azonban ott tudtunk maradni a spiccen. Az aka­dályhajtás előtt nem számol­gattam, mennyit verhetek, csak arra gondoltam, hogy minél gyorsabban és minél kevesebb hibával fejezzem be a szakaszt. Az idegek har­ca volt, végül minimális előnnyel én nyertem meg a versenyt.-vöröss-Városi kispályás bajnokság I. osztály 1. forduló 04. 17. Kisbárka - Meló-Tex Kft 5-1 Diófa-Héregi - Domb SC 3-1 Neutron Kft. - Beanett Bt 3-0 (elm.) Partner Kft. - Microcenter 5-0 City Söröző - Dunamenti Szöv. 5-2 2. forduló 04. 26. Beanett - Partner 1-1 Kreszpark Rangers - Microcenter 3-1 Diófa - Dunamenti 5-0 Neutron - Domb SC 15-1 City-Kisbárka 5-0 3. forduló 05. 03. Kreszpark-Beanett 7-0 Partner-Domb SC 5-0 Neutron-Dunamenti 8-1 City-Meló-Tex 4-4 Diófa - Kisbárka 2-1 II. osztály 1. forduló 04. 13. Bontó SC-Park étterem 1-0 ASE Old B. - DuplaW Bt 4-0 MATÁV SC-Ejzi és Döme 3-0 Ulbert Bt—Tűzoltók 6-0 Farkas és Schönhardt Bt - Ropánt Kft. 4-2 Kópis Kft - MÉSZ 3-1 2. forduló 04. 20. F. és S. - Kópis Kft. 5-0 ASE Old Boys - MÉSZ 6-1 Park - DuplaW 3-0 MATÁV - Bontó SC 2-0 Ulbert - Ejzi és Döme 3-0 Ropánt - Tűzoltók 2-2 3. forduló 04. 27. ASE - F. és S. 3-2 Ulbert-Bontó 11-0 Kópis - Ropánt 4-0 MATÁV-DuplaW 5-1 Park - MÉSZ 5-1 Tűzoltók - Ejzi és Döme 2-1 4. forduló 05. 04. Kópis - Tűzoltók 5-1 ASE O. B. - Ropánt 4-0 Farkas és Sch. - Park 3-0 MATÁV SC-MÉSZ 5-1 Ulbert - DuplaW 3-1 Ejzi és Döme - Bontó 3-1 Rájátszás az első osztályért, 13. forduló Dekoncentráll kosarasok csatája ASE - SMAFC-Roto-Elzett 71-62 (31-31} Rekordgyanúsan kezdték a találkozót az együttesek: száz másodpercbe sikerült belesűríteniük nyolc rossz dobást. Az ezt követő percek sem kápráztatták el azokat, akik első osztályú csatát sze­rettek volna látni a Gesztenyés úton. Nos, ők hiába jöttek ki a szombati mérkőzésre. De lás­suk inkább a tényeket. Öt perc után úgy vezettek 9-6- ra a hazaiak, hogy 4/12-es dobóstatisztikát produkál­tak, ám még ezzel is felül­múlták az úgy tűnik csak Sopronban veszélyes ellen­felüket (2/10). Nagyon lassan teltek a percek, a tábla néhány pontos vendéglátó előnyt jel­zett. Nem fenyegetett az a veszély, hogy a hálókat roj­tosra szaggatják a fiúk, így nem csoda, hogy all. percben 14- 13 volt az állás... Szalon­képes szurkolói vélemény: Ezért nem volt érdemes be­jönni! Hencsey ziccert ront (Tamást a gyűrű zavarta meg), a sopro­niak pedig még a harminc százalékos célzási pontosságot is sikertelenül próbálták elérni. Antikosárlabdájuk ellenére 15- 14-nél már előrébb jártak, mint a hazaiak, így Fodor Péter, a paksiak edzője időt kért. „Nincs kizárás, s még a közeli helyzeteket sem dobjuk be” - hallatszott egészen a „magaslesig” a leteremtő szó­zat. Az emelt hang használt, a 17. percben már héttel ment az ASE. A félidő vége megint paródia, a hétpontos különbségnek lőttek, egal a fe­lénél (31-31). A legjobb paksi Szigeti és Visockas 9-9 egység­fel, míg a vendégeknél Palotai '. még ezt a teljesítményt is képes volt meghaladni. Kerek tízes állt a neve mellett. Figydcm, Muslincák! Május 20-án rendezik meg a már hagyomá­nyos „kocsmatornát”, a Muslinca Kupát. A PSE-pályán lebonyolí­tandó eseményre május 11-én - 3000,- Ft elle­nében - még lehet ne­vezni a Mini büfében vagy a 316-998-as tele­fonszámon. Szünet után tovább süly­­lyedt a dunai hajó (37-41 es 42-46), ám akkor elkezdtek kosarazni a mieink. Visockas, a második játékrészt kezdő Lukács (remek bal keze és még jobb ütemérzéke van), valamint Szigeti ponterőssé­gével 17-0-s öt percet futott a gárda, a hátralevő hét minu­­tumnak tehát már csak arra kellett választ adni, hogy a két jóllakottnak tűnő együttes kö­zött mekkora differenciát őriz­nek majd az analesek. A meccs második felében már mindkét csapat jobban cél­zott (ehhez nem szükségelte­tett kiemelkedő kosártudás): tizenkét perc alatt annyi me­zőnygólt jegyezhettünk fel, mint az első részben összesen. A meccsdöntő széria végén már három paksi ifista pat­togtatott a pályán, s miköz­ben Lukács, majd Lőrincz is triplát szórt, a tudósító azon merengett, vajon miért nem lehetett volna ezeket a te­hetséges és igyekvő (!) fia­talokat egy ilyen kulcsfon­tosságú derbin a kezdőbe jelölni? Lőrincz hármasa után (64-51) beköszöntött Atom­csendet 9-0-val ugyan kihasz­nálta a Sopron, am még így sem tudta Kérdésessé tenni a végkifejletet. Az első osztályú tagságát már fordulókkal ko­rábban bebiztosító Atomerő­mű gárdájának szombati mutatványát csak Lukács és Lőrincz játékának köszön­hetően lehet hármas alára értékelni, a közönségnek pedig egy vigasza lehet: a Makovecz-csamok megte­kintéséért nem szedtek be­lépőt. Vöröss Endre Kiadja a Hírnök-2000 Bt. Kiadásért felel a Bt. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: Miklós Imre Társszerkesztők: Seregély Erzsébet Vöröss Endre Szerkesztőségi titkár Rolléder Mária Szerkesztőség: 7030 Paks Dózsa György út 51—53. 7031 Paks, Pf.: 20. hirnok@matavnet.hu Tel/Fax: 75/313-522 Telefon: 510-126 Készült: Kaloprint Kft. Kalocsa Felelős vezető: Illés János ügyvezető igazgató HU ISSN: 0865-560X

Next

/
Oldalképek
Tartalom