Paksi Hírnök, 2000 (12. évfolyam, 1-50. szám)

2000-05-11 / 18. szám

2000. május 11. Paksi Hírnök Pala váró* é* a környék lapja Elismerés a sok katonát nevelt édesanyának Dávid Ibolya szerint kevés a női politikus Jól halad az építkezés Nyolcvan év hosz­­szú idő. Ezalatt rendszerek jönnek, kormányok men­nek, változnak a po­litikai viszonyok, háborúk keletkez­nek és szűnnek meg. Körösztös Mihályné (Led­­neczki Mária) nyolc gyereket nevelt fel: három leányt és öt fiút. A fiúk közül mindannyian ka­tonaviseltek. Ép­pen ezért, no meg Anyák Napja alkal­mából a „Sok kato­nát nevelt édes­anyák” elismerés­ben részesítették a nyolcvanadik szü­letésnapját most szep­temberben ünneplő Körösztös Mihálynét. A családias hangulatú ösz­­szejövetelen Schmidt Já­nos őrnagy köszöntő sza­vait követően Sándor Ta­más alezredes, a Magyar Honvédség Tolna Megyei Hadkiegészítő Parancsnok­ságának parancsnok­helyettese adta át a Szabó János honvédelmi mi­niszter által küldött elis­merő oklevelet. „Hálánkat és köszönetünket fejezzük ki Önnek, hogy gyermekeit szeretetben és tisztesség­ben, kötelességtudó, hazáját szerető, hűséggel szolgáló férfiakká nevelte” — áll az oklevélben. — Öt dédunokám van. A jelentősebb ünnepeken, mint például most legutóbb húsvétkor, összejön a csa­lád, ami nagyon jól esik — mondta meghatottan a ki­tüntetett. Az elismerő oklevél mel­lett hatalmas csokor virág, kedves szavak, mosolyok igyekeztek elfeledtetni a gondokat, s helyét az öröm és az ünneplés vette át. Egy nemrég született tör­vény értelmében a francia­­országi parlamentbe ugyanannyi nőt kell vá­lasztani, mint férfit. Dávid Ibolya miniszter asszony­tól (mint a miniszteri ka­binet egyeden női tagjától) azt kérdeztük: elképzelhe­tőnek tartja-e, hogy belát­ható időn belül Magyaror­szágon is bevezet­nek egy ehhez ha­sonló törvényt. Kérdésünkre a mi­niszter asszony el­mondta: a magyar politikai életből hiányoznak a nők, akik a férfiaknál na­gyobb önuralom­mal viselik a sikere­ket és a veresége­ket. — Kevesen va­gyunk a politiká­ban, ez tény — szö­gezte le Dávid Ibolya. — A nők tíz százalék alatti ará­nya az Országgyű­lésben nagyon ala­csony. Hosszú tá­von egyetértek a kérdés­ben megfogalmazott el­képzeléssel, ugyanakkor azt hiszem, nem lenne szerencsés, ha csak egy számadatnak való megfe­lelés miatt kerülne be 2000. Április 13-án, a Duna utca 14-ben helyszíni szemlét tartott, a helyszíni állapotról fotókat készített Sietségében autója tetejére tette műszőrméből készült kis táskáját, melyben egy 30 m-es és egy 10 m-es mérőszalag, 7,5 m-es acél mérőszalag és zoomos, automata dátumos Kodak fényképezőgép volt Weisz úr a becsületes megtalálót jutalomban részesíti. több nő a politikai élet­be. A miniszter asszony ugyanakkor közölte: a nők kompromisszumra való készsége sokkal nagyobb, egyes helyzetekben sokkal higgadtabban képesek vi­selkedni, mint a férfiak. Azt, hogy a jövőben több női politikus foglaljon he­lyet az Országgyűlésben, apró lépésekkel lehet elér­ni. Egyébként a 25-30 szá­zalékos arány lenne a leg­optimálisabb - szögezte le Dávid Ibolya igazságügyi miniszter. Folytatódnak a támfal-megerősítési munkálatok a 6-os út városi bevezető szakaszán. A forgalmat időnként jelzőlám­pák irányítják. A munkálatokat az előzetes tervek szerint június végén fejezik be. ÉLELMISZER NONSTOP Kishegyi utca 34. Estike ABC KEGYELET PANTAR Kegyeleti Szolgáltató Bt. Paks, Kálvária u. 2. Tel.: 75/311-065, ügyelet: 30/ 9363-255 Teljes körű szolgáltatással ál­lunk ügyfeleink rendelkezésére VILLAMOSSÁG VILLANYSZERELÉSI ANYAGOK ÁRUSÍTÁSA Tervezés, kivitelezés, HILTI fúrók és építőipari gépek köl­csönzése, non-stop anyagkiadás a környéken a legolcsóbban! Pál VILLANY Pál - atomomfmyatrl Paks, Barits% utca 1 TeL/fioc 75/3B-239 20/9-2*1-941 Mi mindenkinél olcsóbbak vagyunk! GUMI JAVÍTÁS Vállalom: gumiköpenyek szeie­­lését, centírozását, javítását. Gumiköpenyek nagy választékban! BAKACSI GUMI Paks, Újtemplom utca Nyitva: H-P: 8-17-ig, Szó.: 8-12-ig Tel.: 315-341, 06-20/9-221-744 Villanyszerelési anyagok teljes választéka, cégek és magán­­személyek részére - nagyobb tétel esetén - rendkívüli kedvezmény! Ampervill - Paks, Szent István tér, a buszmegállónál. Tel.: 75/421 -772. 7. oldal Pályázati felhívás Paks Város Önkormányzata a 16/1999.(V.27.) Kt számú rendeletében foglaltak alapján pályázatot hirdet a védett épületek felújítási, korszerűsí­tési, építési munkáinak támo­gatása céljából. Pályázni lehet: Paks város közigazgatási te­rületén található műemléki védelem, helyi egyedi véde­lem alatt álló épületek, továb­bá helyi egyedi védelem alatt álló épülettel vizuális egységet alkotó épület, valamint a vé­dett környezetben álló épület teljes felújítási, korszerűsítési, külső és az ezzel összefüggő belső helyreállítási munkáival. A pályázatnak tartalmaz­nia kell:- a megvalósítandó felújítás engedélyezési szintű tervét, költségvetését (tervezői, kivi­telezői) és amennyiben szük­séges az építési engedélyét,- az érintett tulajdonosok (kezelők, használók) névsorát, írásos nyilatkozatukat, hogy a felújítás rájuk eső költségeit vállalják, — a kivitelezés ütemezését. A pályázattal elnyerhető támogatás összege: — műemléki védelem alatt álló épület esetén a Városépí­tő Bizottság által meghatáro­zott összeg, melynek 50%-a vissza nem térítendő támoga­tás, 50%-a 60 hónap alatt visszafizetendő kamatmentes kölcsön, — helyi egyedi védelem alatt álló épület esetén a támogat­ható építési munka költségé­nek 50%-a, de maximum 500.000,- Ft, melynek 50%-a vissza nem térítendő támoga­tás, 50%-a 60 hónap alatt visszafizetendő kamatmentes kölcsön,- védett környezetben álló, vagy védett épülettel vizuális egységet alkotó épület esetén a támogatható építési munka költségének 50%-a, de maxi­mum 500.000,- Ft, mint 60 hónap alatt visszafizetendő kamatmentes kölcsön. A pályázatokat 2 példány­ban kell benyújtani dr. Blazsek Balázs jegyzőhöz (Paksi Város Polgármesteri Hivatala 7030. Paks, Dózsa Gy. u. 55-61. Telefon: 75/311-277). A benyújtás végső határide­je: 2000. május 31. A pályázatokat a Városépítő Bizottság 2000. június 15-ig bírálja el. A bizottság döntéséről min­den pályázót írásban értesí­tünk. A pályázattal kapcsolatos kérdéseket személyesen a Paksi Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán Paks, Dó­zsa Gy. u. 55-61. II. emelet 239/A irodahelyiségében, te­lefonon a 06/75/311- 277/112-es melléken lehet feltenni, hétfőn, kedden és szerdán 8.00-15-30, pénteken 8.00-13.00 óra között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom