Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-06-25 / 26. szám
Reschi-rovat Jó napot, mi újság? Schuckert József Jelenleg eredeti szakmámmal, azaz órák és szemüvegek javításával foglalkozom. Az előző négy évben önkormányzati munkám miatt kevesebb időt tudtam az üzletre fordítani, és bizony, kemény dolog újra felfuttatni a boltot. Ezen kívül a Paks és Vidéke Ipartestület elnöke és a Bezerédj Általános Iskola Alapítvány Kuratóriumi elnöke is vagyok - mondotta beszélgetésünk elején Schuckert József, amikor arról kérdeztük, mivel foglalkozik jelenleg.- Négy évvel ezelőtt az SZDSZ színeiben, tavaly pedig a Paks Városért Mozgalom szítleiben indult a képviselőtestületiválasztáson...- Igaz, az eűlőző önkormányzati választáson a SZDSZ színeiben indultam. Később azonban úgy gondoltam, hogy ez a város túl kicsi a pártpolitikához, és a választókerületemben élők érdekeit tartottam fontosabb szempontnak. Majd folyamatosan áttértem a Paks Városért Mozgalom soraiba, mert terveit a magaménak éreztem. A tavalyi választáson e szervezet jelöltjeként indultam. Azt gondoltam, hogy tiszta szívvel állhatok a lakók elé, hiszen választási ígéreteim nagy részét teljesítettem. Naiv voltam.-Az előző gondolathoz visszatérve: Ón szerint a pártpolitika és a körzet lakosainak képviselete együttesen nem lehetséges?- így gondolom. Különösen altkor nem, ha az adott párt ellenzékben van a város vezetésében.- Jelenleg is aktívan politizál?- Csak annyiban, hogy a paksi önkormányzat pénzügyi bizottságának külső tagja vagyok.-Az előző választási ciklusban a Dunacenter Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke is volt. Mi a véleménye a Dunacenter Kft. jelenlegi helyzetéről?- Aggódva figyelem azt, hogy az önkormányzat visszavásárolta a Dunacenter Kft-t. A háromszáz munkahely megtartása nemes cél az önkormányzat részéről, mégis félek attól, hogy ha a jövőben értékesítésre kerülnek a Dunacenter Kft. részegységei, semmilyen garancia nem lesz ezeknek a munkahelyeknek a megtartására. Ez pedig túl nagy ár ahhoz, hogy a város ilyen költségekbe verje magát.- Milyen tervei vannak a közeljövőre nézve?-Az üzletemben július 1-től videotéka megnyitását tervezem. Ennek elsődleges célja a fiatalok becsalogatása az üzletembe.-A munka mellett mennyi idő jut a pihenésre, mivel tölti a szabadidejét?- Kevés szabadidőm egy részét otthon, a családom körében töltöm. Szeretem a sportot is: a barátaimmal gyakran pingpongozunk. A legnagyobb szenvedélyem a zene, ami munkát is jelent számomra, hiszen a paksi rádióban a Leporolt Lp-k című műsort vezetem. M elyik együttes lemezét porolja le a legszívesebben?- A Beatles-ét. RELAXÁCIÓS AGYTRÉNING TANÁCSADÁS FITNESS COMPUTER SEGÍTSÉGÉVEL Időpont-egyeztetés: 06-20/93257-52 PAKSI HÍRNÖK Mb. ügyvezető-főszerkesztő: Czinege Mária Paks, Dózsa György út 51-53. Pf. 20. Telefon:ze5/421-378 Telefax: 75/313-522 E-mail: hirnok@mail.matav.hu Kiadó: Paksi Hírnök Lapkiadó Közösségi Szolgáltató Kht. Felelős kiadó: a társaság ügyvezetője Nyomdai munkálatok: Bagi Kft. Felelős vezető: Zárdái János HU ISSN 0865-560X Kirrrrály! Igazi sztárvendége volt hétfő délután a Heizlerkapusiskolának. Király Gábor, a válogatott és a Bajnokok Ligája selejtezőjében induló Hertha hálóőre tartott foglalkozást a kapuspalántáknak a PSE-pályán. A közelmúlt és a jelen két nagy kapusegyénisége vezette a kapusiskola „ tanóráját”. Disztl Péter állandó tagja a „tanári karnak”, míg a Szombathelyről Berlinig jutó portás első alkalommal járt városunkban. Király Gábor szerint Magyarországon mindig is jó kapusképzés működött, ezen a poszton versenyképesek vagyunk. Király Gábor: Első alkalommal, de biztos, hogy nem utoljára veszek részt ilyen kapustáborban. Jó volt látni, hogy ezek a gyerekek milyen ügyesen mozognak. Jónéhányukban benne van a lehetőség, hogy nemzetközi szinten is messzire jussanak- Olyan messzire, mint Király Gábor? KG.: Vagy még annál is meszszebb. A kapusok többsége babonás, ez alól Király sem kivétel. A tigris és a hosszúnadrág ezúttal sem hiányozhatott A több héten keresztül zajló kapustábomak lesznek még illusztris vendégei. Paksra várják Babos Gábort, Vezér Ádámot, Végh Zoltánt, Bicskei Bertalant, sőt a „Fekete Párduc” Grosics Gyulát is. Aki csak most kapott kedvet ahhoz, hogy a kapustáborba jelentkezzen, a 30/9026-725- ös telefonszámon Heizler Jánosnál megteheti. Fő a fejünk: ma mit együnk? Kellemes, de mégis gondokkal teli feladat hárul a háziasszonyokra akkor, amikor nap mint nap a családi ill. a vendégek kedvére mindig újat, ízletesét, no és egészségeset kell, hogy az asztalra tegyenek. Ebben szeretnénk folyamatosan segítséget adni receptötletekkel, figyelemfelkeltő tájékoztatásokkal, amely az ételek ill. hozzávalók étrendi szokásait, felhasználási lehetőségeit tartalmazza. A változó világunkban, mint minden a környezetünkben a táplálkozási szokásainkat is üzleti módszerekkel igyekeznek befolyásolni. Tudósok és orvosok nagy száma dolgozik azon, hogy felkutassa és bebizonyítsa, hogy mi az egészséges az emberi szervezetnek. Bizonyított tény, hogy a nyugodt, kellemes környezetben, jó étvággyal elfogyasztott étel válik leginkább egészségünkre. Tárkonyos raguleves: Hozzávalók: 30 dkg sertéscomb, vagy -lapocka, 25 dkg vegyes zöldség, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg gomba, 10 dkg zöldborsó, 1-2 ág tárkony, 5 dkg margarin, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, só, fehér bors, citromlé vagy tárkonyecet Elkészítése A megtisztított húst kisebb kockákra, a zöldséget karikára, a hagymát apróra, a gombát szeletekre vágjuk. Forró margarinon lepirítjuk a hagymát, a húst és a vegyes zöldséget, majd hozzáadjuk a borsót, néhány tárkonylevelet, sót, borsot. Felöntjük 1,2 dl vízzel és lassú tűzön puhára főzzük. A főzés vége felé hozzáadjuk a szeletelt gombát, behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel, átforraljuk, egy kis citromlével vagy tárkonyecettel enyhén savanykásra ízesítjük. Tálalás előtt apróra vágott friss tárkonyt adunk hozzá. A fenti leves elkészítése viszonylag gyors, és ugyanúgy lehet a hétköznapok menüje, mint a vendégvárás különleges ínyencsége. A fűszernövények és szárított különleges fűszerek kavalkádja megtalálható a RESCHMAYER kisáruházban. Következő ízcsiklandozó cikkünkben a sajtokról, és hozzávaló borokról tájékoztatjuk olvasóinkat.