Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-01-08 / 1. szám

1998. január 8. Paksi Hírnök MIT ÜZENNEK A CSILLAGOK 1999-BEN (Folytatás az 1. oldalról) Az ég körül-belül három percre éppen délben, tel­jesen elsötétül. Az égi jeleket a múlt száza­dokban emberi félelmek kísér­ték. A század és ezredfordu­lókhoz pedig a világvégét csa­tolták. Persze, világvége eddig egy alkalommal sem volt, de hogy most is biztosak legyünk, így az év első napjaiban, ami­kor a jóslások és előrejelzések ideje jár, megkérdeztük az or­szág legjobb és talán legismer­tebb asztrológusát: mi várható a Földön, és ami nekünk per­sze a legfontosabb: mi lesz Pakssal?- Félelemre, vagy aggoda­lomra nincs különösebb ok - válaszolta először dr. Janák, aki maga is megerősítette, hogy azért az augusztusi „tü­nemény” - ebből remél­hetőleg csak a nap és hold ta­lálkozását fogjuk szabad szemmel is tapasztalni -, nos, enyhén szólva: nem hétközna­pi. Ugyanakkor értelmetlen lenne akár egy pillanatra is a világ sorsdöntő megváltozásá­ról beszélni, illetve ilyesmiről csak azok beszélnek, akik amúgy is szeretnek mindentől félni.- Feljegyzésekből ismerjük - folytatta dr. Janák Lajos hogy ezer évvel ezelőtt is világ­vége hangulat volt, építkezése­ket abbahagytak... és bár Ma­gyarország éppen a Krisztus utáni első ezredforduló idején történetének egyik sorsdöntő, sorsfordító pontjára jutott, ezt nem kísérte, mondjuk az ezt igazoló analóg égi, asztrológiai konstelláció. Ugyanakkor a mostani ezredforduló mégis fi­gyelemre méltó, hiszen Nostra­damus - aki nemcsak asztroló­gus, hanem látnok is volt, és lá­tomásai beigazolódtak, az 1999-es eseményről maga is szól. Az ófranciából való fordí­tás magyarul a következőkép­pen hangzik: „1999-be, a hetedik hónap­ban, / Eljön az égből a rémü­let királya, / Életre kelti a mongolok nagy királyát, / Ak­kor és előtte a Mars uralko­dik." (Nostradamus X. Centuria 72. vers) / CSAK EGY NAPFOGYATKOZÁS, VAGY EMBERI SORSFORDULÓK? Dr. Janák Lajos: „nem tömeges Hogy ez a mi szempontunk­ból mit is jelent, ebben a kér­désben megoszlanak a véle­mények. Az viszont tény, hogy valóban az időt harminchat éves ciklusokban más és más bolygó uralma alá sorolhatjuk, és 2016-ig a Mars uralkodik, amikor az egész világon megnő az agresszivitás, ennek már amúgyis tanúi vagyunk. Janák doktor azt állítja, hogy Nostradamus az esemé­nyekkel kapcsolatban elsősor­ban a rettegésről ír, de ennek is vannak jelei a világban, hi­szen az emberiségnek számos okból van félnivalója, ezek he­lyi háborúk, járványok, globá­lis természeti jelenségek és katasztrófák, amelyek mind itt vannak, és amelyekhez már részben „hozzászoktunk”.- Igen ám - vetem közbe -, de lehetséges-e, hogy most ennél többről, vagy valami­lyen konkrétumról van szó?- Véleményem szerint nem, mert a huszadik században, amikor is két vüágháború ke­serítette meg az emberiség életét, nem voltak kísérőjelen­ségként ilyen kellemetlen konstellációk, mint a mostani. Ez mostani viszont nem erősí­ti egy még nagyobb katasztró­fa bekövetkeztét, mert az em­beriség történelme folyamán már előfordult, ha nem is ugyanez az égi állás, de hason­ló extrémitás idején sem kelet­kezett szörnyű katasztrófa, tragédia a Földön.- Tehát, akkor semmi baj?- Azért ezt mégsem állíta­nám. Azt mondom, hogy nem tömeges méretekben jelentke­zik, és nem egy időben, vagyis az idei év augusztusának má­sodik hetében. Dr. Janák Lajos szerint az a tény, hogy pont a mi terüle­tünkre esik a totális napfo­gyatkozás, nem jelent specifi­kus helyzetet, hiszen a jelen­ség jól látható lesz nem csak a magyar területi sávban - és így köztük Pakson is -, hanem egészen Párizstól Belgrádig. Ugyanakkor asztrológiai szempontból van a sötétedés horoszkópjában egy nagyon jó csillag-fényszög, ez pedig nem más, mint a Jupiter és Vénusz trigonja. (Ismeretes, hogy Ma­gyarország éppen a Jupiter uralma alá esik - A szerk.) Ez pedig azt is jelentheti, hogy bi­zonyos emberek szinte ha­szonélvezői is lesznek a dolog­nak. Ezzel együtt az is igaz le­het, hogy jóval nehezebb éve lesz az emberiségnek, helyi há­borúk, természeti anomáliák formájában, de Magyarorszá­got ez kevésbé érinti majd, vagy csupán közvetve. Az asztrológus még arra is kitért, hogy más viszont a helyzet az egyéni sorsok ala­kulásában, mert bár minden ember érzi majd, mégis né­hány születési csillagjegy függ­vényében ez hatványozottan jelentkezhet. Ezért azok, akik az oroszlán, a bika, a vízöntő és a skorpió jegyében szület­tek: megváltozik az életük. A vízöntő és az oroszlán az em­beri kapcsolatait kénytelen lesz átalakítani, szinte új ala­pokra kell helyezni az életét. Mindezt a sors kényszeríti ki, és saját hibás döntéseinek ál­dozata lesz. A bika jegyében: valószínű le kell mondani sok mindenről, amit eddig birto­koltak, a skorpiók pedig saját hibájukból kerülnek nehéz helyzetbe, agresszivitásuk fo­kozódik. Ugyanakkor a kos, és a nyüas jegyében született em­berek szerencsésnek mond­hatják magukat. Összegzés­képpen, elsősorban az egyéni sorsokban jelentkezik majd a hatás ebben az évben, és nem tömeges katasztrófában, mondjuk olyanban, melyben tanúi lehettünk nemrégiben, mondjuk egy balkáni helyzet­ben.- A komoly félelmek tehát alaptalanok - nyugtat meg be­fejezésül az asztrológus, aki még azt is elmondja: éppen au­gusztus 11-re egy nerhzetközi asztrológus konferenciát szer­vez Budapestre, és az asztroló­gusok eljönnek ide. Ami persze valóban jó jel, . de: dr. Janák Lajos aszt­rológus a bika jegyében szüle­tett, és a napokban történt, hogy ellopták nagy értékű gép­kocsiját, ami nem volt biztosít­va. .. Kiss G. Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom