Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-11-05 / 42. szám
www.paks.info.hu/hirnok NB II Nyugati csoport Reggelig sem lőttünk volna gólt ASE-Büki TK (0-2) (0-1) A szünet után semmi sem változott. Próbálkozott a Paks, helyzetig jutott a Büki TK. Az 51. minutumban még szerencsénk volt, mikor Káldi beadása mélyre sikerült, s ezért Szabó nem érhette el azt, négy perc elteltével azonban már nem könyörültek rajtunk. Ismét Szabó kapott labdát, amivel kicsit ugyan kisodródott, ám lövését még így is bravúrral tudta csak védeni Mausz. Nem szabadult azonban fel a ketrecünk. Újra Szabót keresték átadással, s mikor kapura tört, védőink lebirkózták. 11-es. A büntetőt Körmendi a paksi kapu bal felső sarkába vágta. 0-2. A második találat után Artner mester meglepő módon lehozta a pályáról a mezőny legjobbját, Szabót. A 65. percben Mihalecz begyűjtötte második sárgáját, s mehetett is zuhanyozni az egykori egerszegi mester fia. Ezután átvették a paksiak az irányítást. A 70. percben Kiss tört be a 16-oson belülre, 14 méterről lőtt, Brakszatórisz, a volt siófoki portás szögletre hárított. Válaszként Körmendi eldönthette volna a mécsesét, ám sokáig kivárt, s komer lett a vége. Az utolsó negyedórában aztán már nem lépte át a felezővonalat a vendég, még Jávorka is a büki térfél közepén tartózkodott. Kimaradt helyzeteink: Varga passzából fejelt mellé Benedeczki; Majsai erős lövését védte Brakszatórisz; Varga növelhette volna góljai számát, ám nagy helyzetben csúnyán mellélőtt; Majsai jobb oldalról adott be, Varga a keresztvasra fejelt; Benedeczki az üres kapuba sem tudott betalálni kissé jobbra úgy hét méterről; végül a hazaiak legjobbja, Majsai eresztett meg lövést húszról, a golyó a kapus kezét és a keresztvasat érintve hagyta el a játékteret. Ez nem az ASE hétvégéje volt A kosarasok leszereplése után elvesztette hazai veretlenségét a labdarúgócsapat, megszakítva ezzel öt meccsből álló nyerő szériáját Vöröss Endre Már a 2. percben gólt szerezhettek volna a hazaiak, mikor Benedeczki elé került a labda, ám Ő15 méterről fölélőtt Nem állt be védekezni a tizennyolc pontos Bük a lendületben lévő, zsinórban öt győzelmet arató Paks otthonában sem. Feltűnt, hogy bizony ott-otthagyták a „tüskéket” a látogatók, ezáltal sem engedve kibontakozni a vendéglátót Aló. percben aztán villantak egyet a bükiek. Jobb oldali beadás után Mausz Kovács elé paskolta a bőrt aki szemben a kapuval lepattintotta a labdát a földre, ami a gólvonalon álló védőkről kipattant. Nagy mázlink volt. Támadásban igen tompák voltaic a mieink, a 16-os előterében képtelenek voltak jó megoldást választani. Kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán, a főszerep a védelmeknek jutott. Az ASE-nak Somogyi, Mihalecz és Szabó, míg a Büknek Majsai okozott fejtörést. A 35. minutában ebben a bajnokságban először került hátrányba hazai pályán a vendéglátó. Mihalecz elfutott a jobb oldalon, beadására pontosan és fontosán érkezett Szabó, s máris a kapunkban táncolt a pettyes. 0-1. Megérdemelték a vezetést a látogatók, mert helyzet csak előttük adódott, s az egyiket ki is használták. Patkós István: Egyenlő erők küzdelmét láthattuk. A Bük nagyon jó csapat, ezt bizonyították is. Két kontrából két gyönyörű gólt rúgtak. Az első félidőben tompák voltunk, lassú volt a gondolkodásunk, a támadásszövésünk. A kiállítás után kezdett észhez térni a csapat, akartunk, helyzeteket dolgoztunk ki, három-négy száz százalékos ziccerünk is volt, ám semmi nem jött össze. Megérdemelten nyert a Bük. Artner Tamás: A hatvanadik percig végképp eldönthettük volna a mérkőzést, aztán a kiállítás nehéz helyzetbe hozott minket, de ezzel együtt is túlságosan visszahúzódtunk a kapunk elé. Brakszatóriszt, B. Szabót és Szabót tudnám kiemelni, de az egész csapat dicséretet érdemel hetven percnyi játékáért, az utolsó húsz percet pedig jobb lesz elfelejteni. Úgy érzem, megérdemelt győzelmet arattunk. Értékelés Baja - Paksi SE 1-0 (0-0) Haaz Ferenc: Ez volt az első olyan idegenben megvívott mérkőzésünk, ahol nem érdemeltünk még pontot sem. Egyetlen veszélyes helyzetet sem tudott a csapat kialakítani, és bár a hazaiaknak sem volt sok lehetőségük, ám mivel állandó nyomás alatt tartották a kapunkat, s a levegőben lógott a gól. A találat előtt Szilágyiról fordultak le, a beadás utáni lövést Pokorni még bravúrral védte, ám az ismétlésnél már tehetetlen volt. Eddigi meccseinkhez képest most álltunk a legmesszebb a sikertől, ezért teljesen megérdemelten győzött a Baja. A Balatonfüred ellen nem számíthatok Jeneire, aki Baján megkapta harmadik sárgáját, s ugyancsak nem léphet pályára Szilágyi sem, akit a 75. percben kiállítottak. Borsi söpröget majd, Szilágyi helyén pedig Ledneczkit szeretném játszatni. ISSEKP Mecseki arany A BARANYA MEGYEI TÁJFU- tó Szövetség október 30-án rendezte meg az Igaz Béla Emlékversenyt, melyre Tolnából, Somogyból és természetesen Baranyából várták a résztvevőket. Összesen nyolcvannégyen vágtak neki a pontok megtalálásának a festői szépségű mecseki tájon, Jakabhegyen. A nyolc hónapra nyúlt versenyszezon utolsó, paksi érdekeltségű versenyén immár esélyesként vehették számításba a szervezők s az ellenfelek is a paksi különítményt - kiváltképpen a férfi tizenhat éveseket. A Gemenc Kupával ellentétben a szombati területi viadalon nem eső, hanem verőfényes idő fogadta a futókat. A körülmények tehát ideálisak voltak. A tizenhat éves paksi korosztály aztán - igazolandó kiváló formáját - ismét csak kitett magáért. A néhány hete ezen a hasábon megszólaltatott Rósa Gábor aranyérmes lett a négyezer-nyolcszáz méter hosszú terepen, ahol százötven méteres szintkülönbség nehezítette a versenyzők dolgát, mindemellett tizenegy tájékozódási pontot kellett megtalálniuk a tájfutóknak. FI 6-ban tizenheten álltak rajthoz. Rósának a győzelemhez nyolcvannyolc percre volt szüksége. A dobogón szintén paksiak álltak. Második lett Dömötör Balázs, míg a hannadik helyet Borbély Tamás szerezte meg. A nők tizennégy éves kategóriájában is szép eredmények elérése fűződik a paksiak nevéhez. A tizenegy indulót felvonultató mezőnyben éppencsak lemaradva az éremről negyedik lett Böröcz Ildikó, miután legyűrte a kétezer-hétszáz méter hosszú, s nyolc bóját „rejtő” pályát. Ezért a teljesítményért - akárcsak a hatodik helyen záró Szappanyos Anett - oklevéllel és tárgyjutalommal gazdagova térhetett haza. A Mecsekben rendezett verseny érdekessége, hogy a nők huszonegy éves kategóriájában három pécsi színekben versenyző válogatott is képviseltette magát.-ve-