Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-07-09 / 28-29. szám
www.paks.info.hu/hirnok PAKSI HÍRNÖK Postaládánkból Tisztelt Főszerkesztő Asszony! A Hírnök 1999. június 25-i számában megjelent velem egy beszélgetés a „Jó napot, mi újság” c. rovatban. Ezt a riportot az újságíró hölggyel, Balogh Emesével faxon is, és ezután telefonon is egyeztettük, kölcsönösen elfogadtuk, megjelenésre alkalmasnak találtuk. Ezek után a beszélgetés egy általam fontosnak tartott, a válasz mondanivalóját meghatározó mondat elhagyásával jelent meg, melyről előzőleg engem nem tájékoztattak. A lap megjelenésének napján felhívtam Kövi Gergely urat, hogy kifogásoljam a történteket. Kövi Úr úgy nyilatkozott, hogy személyesen ő húzta ki az ominózus mondatot. Egyben elismerte, hogy erről engem a nyomdába kerülés előtt nem tájékoztattak, valamint elmondta azt is, hogy a Hírnöknél az a szokás, hogy az újságíró először a főszerkesztővel (helyettesével) egyeztet, és ezután jeleznek vissza a riportalanynak. Ez most nem így történt, ezért húzta ki az ominózus mondatot. Kérem, hogy a Paksi Hírnök következő számában helyreigazításként ezt a levelet megjelentetni, a kimaradt mondatot szöveghűen, a kérdéssel együtt közreadni szíveskedjenek: Négy évvel ezelőtt az SZDSZ színeiben, tavaly pedig a Paks Városért Mozgalom színeiben indult a képviselőtestületi választáson...- Igaz, az előző önkormányzati választáson az SZDSZ színeiben indultam. Később azonban úgy gondoltam, hogy ez a város túl kicsi a pártpolitikához, és a választókerületemben élők érdekeit tartottam fontosabb szempontnak. Majd folyamatosan áttértem a Paks Városért Mozgalom soraiba, mert terveit a magaménak éreztem, és a tavalyi választáson ennek a szervezetnek a színeiben indultam. Azt gondoltam, hogy tiszta szívvel állhatok a lakók elé, hiszen választási ígéreteim nagy részét teljesítettem. Naiv voltam. Hiba volt, hogy a negatív kampányt nem reagáltuk le kellő erővel, és nem tudatosítottuk a választókban az elmúlt négy év eredményeit.” Tisztelettel: Paks, 1999. VI. 26. Schuckert József Tisztelt Schuckert Úr! Levelét köszönjük. Kollégánk valóban nem egyeztetett Önnel, amikor a szóban forgó mondatot törölte. Abban mégsem egyezik a véleményünk, hogy ezzel a lépéssel az Ön válaszának értelme torzult volna. Az egyeztetés elmaradásáért elnézését kérjük. FELHÍVÁS Paks Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt versenyeztetési eljárást hirdet a Városi Művelődési Központ (Paks, Gagarin u. 2.) színháztermének légkezelési és klimatizálási építési munkáinak kivitelezésére. A feltételeket ismertető ajánlati felhívás megtekinthető a Paksi Polgármesteri Hivatal földszinti hirdetőtábláján. (Paks, Dózsa Gy. u. 55-61.) 1 Itt a napfogyatkozás Megkezdődött a visszaszámlálás Megkezdődött a visszaszámlálás az augusztus 11-i teljes napfogyatkozáshoz. Városunk kedvező földrajzi helyzete miatt várhatóan a napfogyatkozás-turizmus egyik célpontja lesz. A szenzációs csillagászati jelenség előtti utolsó lapszámunkban a várható programokból szeretnénk ízelítőt adni. Az Első Magyar Napvadász Kft. az ország számos pontján, többek között Szombathelyen, Szegeden, Ópusztaszeren szervez szórakoztató programokat az augusztus 11-i csillagászati szenzáció idejére. A Paksra tervezett vendégcsalogató rendezvényekről szólva Szente Hilda, a Napvadász Kft. rendezvénykoordinátora tájékoztatásunkra elmondta: Az augusztus 11-re tervezett programok sorában többek között szerepel színpadi szórakoztató műsor, amelyre az ASE Sportcsarnok melletti területen kerül sor. A Paksra látogató neves előadóművészek sorában szerepel Görbe Nóra, a Defekt Duó, Dévényi Tibor, Csongrádi Kata, Szandi, Araczky László, Kovács Kati, a V. I. P. és a Dolly Roll együttes neve is. Az ASE Sportcsarnokban megrendezendő Sportgálán többek között PART-Önkormányzat kosárlabda-mérkőzést is tartanak majd. A paksi művelődési központ előtti területen professzionális távcsövekkel végzett csillagászati bemutató lesz, a VMK színháztermében pedig csillagászati témájú filmet vetítenek ezen a napon. A teljes napfogyatkozással kapcsolatos, hogy a Magyar Csillagászok Egyesülete pécsi helyi csoportja, a Pécs-Baranyai TIT Csillagászati Szakosztálya és az ASTRA Pécsi Csillagászati Egyesület idén augusztus 6-a és 14-e között Pakson tartja szokásos évi csillagászati táborát. A Városi Művelődési Központban sorra kerülő előadások sorában augusztus 8-án szerepel Bartha Lajos geológusnak az egyetemes és magyar történelmi napfogyatkozásokról, Keszthelyi Sándor pécsi amatőr csillagásznak a napfogyatkozás kísérőjelenségeiről és Horváth Péternek a napfogyatkozások tudományos jelentőségéről szóló érdekes referátuma is. A programok szervezése mellett a szálláshelyek lefoglalása is elkezdődött. Információink szerint a teljes napfogyatkozás idejére már csak kevés szabad szálláshely adódik városunkban. Az igazi érdeklődés még csak most kezdődött el - mondta Schuckertné Kiss Erzsébet, a paksi Tourinformiroda vezetője. - Az ország minden területéről érdeklődnek az augusztus 11-i rendezvények és a szálláslehetőségek iránt. Egyébként a teljes napfogyatkozásra több turisztikai szakember jelezte érkezését, és a Tourinform-irodák országos hálózata révén egy New York-i újságírónő is vendége lesz városunknak, aki a teljes napfogyatkozásról és Paksról is készít majd fotókat. Ősztől: komolyzene a gimiben A komolyzenei életnek ez idáig sem egyéni helyszíne, sem rendszeres programsorozata nem volt Pakson, ezért is érdekes, hogy a Vak Bottyán Gimnázium új díszudvarán ősztől koncertsorozatot terveznek. Mittler József, a gimnázium igazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta: az első előadás a tervek szerint szeptember 11-én, este hét órakor lesz, ahol Vashegyi György karnagy vezényletével az ORFEO zenekar és a PURCELL kórus áll a közönség elé. Ezen a napon egy csodálatos Mozartdíszhangverseny részese lehet a komolyzenét kedvelő paksi publikum.