Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-06-18 / 25. szám
PAKSI HÍRNÖK www.paks.info.hu/hirnok CJ embermesék Aporul járt vadász Bizonyára egyetért velem az olvasó abban, hogy a valóság néha fájdalmasabb, másszor mosolyogtatóbb, esetleg morbidabb vagy pikánsabb történeteket produkál, mint az írói képzelet. Újságíró berkekben járja a mondás, miszerint a téma az utcán, esetleg az asztalon hever, csak le kell hajolni érte, vagy felemelni az asztalról, s máris kész a sztori. Az alábbiakban egy pórul járt vadászról és horgászról szólunk, aki a szó szoros értelmében madarat fogott, s szólunk még Józsiról, akinek vakmerő kísérletei során sikerült egy kétszáz literes olajos hordóból rakétát vásárolnia. Békésen beszélgetek barátaimmal a világ dolgairól, ülünk a megszokott presszóban, megszokott asztalunknál, odakint zuhog a kora-nyári zápor, egyébként csendes a vendéglátó helyiség, kevesen vannak. A kinti égdörgést is megszégyeníti a fülsértő ajtócsapódás, szél löki tolja be az ajtót, és egy ötvenes éveiben járó őszülő, vékonyodó embert, a mindannyiunk részéről ismert és megbecsült K. Józsit. „Jó napot az uraknak” - köszön, és az arcára vonja jól ismert, barátságos mosolyát. Megállapítja, hogy mindenféle velünk megesett sztorikat mesélünk egymásnak, mi sem természetesebb hát, mint az, hogy belefog néha hihetetlennek tűnő történeteibe.- Ne legyen Józsi a nevem, ha nem igaz! - mondja - Ne legyek Dodó, ha nem úgy történt ahogy mondom. Annak idején, még a hetvenes években vadhúsra fájt a fogam, elmentem hát idős vadászbarátomhoz, hogy ugyan már, de ennék egy kis őzpörköltet. Megnyugtatott az öreg, azt mondta, hogy semmi akadálya, pontban hajnali négy órakor jelenésem van nála, útra kelünk az öreg moszkviccsal, és lövünk kettőnk számára egy gyönyörű kis őzet. Mi tagadás, indulás előtt még áldomást is ittunk a sikeres vadászatra. Fegyvert, távcsövet, egyéb kellékeket szépen elhelyeztünk az öreg járgányban, s útra keltünk azzal a megmásíthatatlan elhatározással, hogy őz nélkül semmiképpen nem térünk vissza Paksra. Sötét volt még, amikor a madocsai dűlőben jártunk, egyszer csak látom ám, hogy a TSZ kapujánál, a szalmaboglya tövében áll az őz. Szépnek, formásnak tűnt, mondtam is Pista bácsinak: Pista bátyám még soha nem láttam ilyen gyönyörű nőstényt, gyönyörű őz ez. Odasúgja nekem, hogy add a puskát, gyerek. Csőre töltött, lőtt, s már el is dőlt a szerencsétlen pára. Megyünk, hogy felszedjük a zsákmányt, hát amikor odaérünk látjuk, hogy kecske az áldozat. Nézünk egymásra, azt mondja az öreg: „Ezt jól megcsináltad, gyerek.” Mondtam neki, hogy az ég szerelmére, ő lőtt, én csak az inspirációt adtam, különben is egy olyan tapasztalt vadásznak, mint ő, illik tudnia megkülönböztetni egy őzet a kecskétől. Nem maradt más választásunk, bele kellett gyömöszölnünk szegény állatot a Moszkvics csomagtartójába, s kimondhatatlan bánatban és tanácstalanságban elindultunk hazafelé. Amikor elértünk a madocsai elágazáshoz, megállt az öreg és rám parancsolt, hogy szálljak ki az autóból, térdeljek le és fejvesztés terhe mellett esküdjek meg arra, hogy két évig nem szólok a szerencsétlen eseményről senkinek. Először nem tudtuk eldönteni, hogy mit csináljunk szerencsétlen állattal, végül úgy döntöttünk, hogy titokban megnyúzzuk, pörköltet készítünk belőle, és mint őzpörköltet szétosztjuk a szomszédok között. így is történt. Az egész utca úszott a boldogságtól, hogy végre valódi finom őzpörköltet ehet. Talán négy esztendő is elmúlt, amikor Pista bácsi egy vasárnapi kártyaparti során magához intett, és megkérdezte tőlem, hogy mi van az őzzel. Régen elfelejtettem az esetet, nem értettem a kérdést. Mondja, hogy a mekegő őzre gondol. Feloldoz a hallgatásra tett esküm alól, és fogyasszak a számlájára, amit csak akarok.- Ez semmi - legyint Miklós a társaság egyik tagja, aki tudvalévőén szenvedélyes horgász. - Én például halra mentem, s szerencsétlenségemre madarat fogtam. Süllőztem az első kőhányáson, körülöttem ott ült a rengeteg horgásztárs. Mivel igen jó horgász hírében állok, többen körbefogtak, és igyekezték kifigyelni a módszereimet. Feltűztem a kishalat, és hatalmas lendülettel, teljes bizodalommal és elszántsággal elhajítottam a kiszemelt vízterület felé. Éreztem, hogy valami igencsak fogja, csakhogy nem ám a vízben, hanem a levegőben. Rácsapott a halamra egy sirály, én meg nem győztem birkózni azzal az átkozott vízi rablóval. Úgy forogtam a tengelyem körül, mint egy ventilátor, a horgásztársak meg nem segítettek semmiben, hanem röhögtek a kínlódásomon. Az a madár a szó szoros értelmében teljesen összekötözött, körbetekert, gúzsba kötött a saját damilommal. Vagy fél órán át küzdöttem a szabadulásomért. Végül sikerült nagy nehezen, az egyik horgásztárs elvágta a zsinórt, én ugyan megmenekültem, de az a szárnyas bandita elvitte a halamat, a horgomat, a damilom felét, az a szégyentelen még a büszkeségemet is elvitte.- Én kísérletező típusú ember vagyok - kapcsolódik a beszélgetésbe Józsi - Kétszáz literes olajos hordókat tisztítottam. Ah, mondom magamban, megoldom én a problémát egy kis forró vízzel, de a legbiztosabb, pedáns belső tisztaságot csak úgy érhetem el, ha kiégetem belülről a hordót. Ki gondolta, hogy maradt benn még egy kis olaj. Vizet bele, gondolván ez esetben nem létezik hogy robban, hiszen a hordón belül a tűz mellett ott a víz is. Rázogattam a hordót, csak rázogattam, egyszer csak el kezdett püffedni, meg mocorogni a kezemben, szép lassan elindult és felrepült vagy harminc méter magasba. Futottam én, kerestem a fedezéket, de mire megtaláltam a hordó földet ért, ráadásul másfélszer akkorára nőtt, mint amekkora eredeti állapotában volt. Kérdezték tőlem a szomszédok, hogy mi történt, mire én elmondtam, hogy eredményes kísérletemnek köszönhetően kétszáz literes hordóból sikerült háromszáz literes hordót előállítanom. Nem hitték el, hát a másik hordón megismételtem a mutatványt. Ha hallottátok volna azt a sivalkodást, majd megtanulnátok ti is, hogy micsoda csodákra vagyok én képes, hála a kísérletező természetemnek. Szarka József
