Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-06-11 / 24. szám

www.paks.info.hu/hirnok Öt éve írta a Paksi Hírnök Város - falusi idillel Ha egyszer szómagyarázó kéziszótárt írnék és definiálni kellene a város szót, bizony bajban lennék, talán nem is jutna pozitív jelző eszembe. Mert szerintem a városok lelketölő képződmények, ahol letapossák az emberek egy­mást, csakhogy két lépéssel elő­re jussanak. Könyökölnek a másik gyomrába, taposnak fájó tyúkszemére, szidják egymást anyját ismeredenül, s mikor végképp kikészülnek, ordibál­­nak egymásra, akár az elmehá­­borodottak. Szerencsére a tizenöt éves Pales nem ilyen város. Hanem olyan, amelyet, ha le kellene írni, csupa olyan dolog jutna eszembe, ami valójában nem is illik egy másik városra. Tudom, persze, hogy vannak szép utak, virágos parkok, jól felszerelt iskolák, várost tévé. De Paks nem ettől az, ami! Ebben a városban jó végigmen­ni a főutcán. Senki nem vág gyomorszájon, fulladozni sem kell az autók okádta benzin­bűztől. Jó látni, ahogy itt keve­rednek a város adta lehetősé­gek, azzal a - jó értelemben vett - falusi idillel, mellyel min­den alkalommal szembetalál­kozik az ember. Az is lenyűgö­zően kedves, hogy a főutca boltjai délben ebédszünetre be­zárnak, jelezve, hogy itt nem embertelen, rabszolga módjára agyonhajtott kereskedők élnek. Hanem olyanok, akik nyugod­tan elsétálnak megebédelni, esetleg szundítanak is egy ki­csit, hogy aztán tele hassal, vi­dám képpel fogadják a vevőket. A paksi emberek - talán a napsütés is teszi - szívesen kö­szönnek egymásnak, kívánnak jó napot. Mert város ez a város, de nem olyan élettér, ahol nem egymás ellen, hanem egymás mellett élnek az emberek. Egyszóval: emberek élnek Pakson, amit nevezzünk város­nak, ha tetszik, de azzal a meg­szorítással, hogy ez a város nem olyan, mint a többi, ha­nem olyan... olyan paksi... (nemes) A:w immwM. Öcsi a Prométheusz-parkból Mi tagadás, megesett, hogy persona non gratává, azaz nem kívánatossá változott megyeszékhelyünkön legalább harminc paksi fiatal­ember. Az eset még az „át­­kosnak” tartott időszakban, a hetvenes években történt, az akkoriban úgy imádott Pira­mis rock-csapat koncertje kap­csán. Talán el is felejtettem volna, ha a napokban nem ve­regeti meg valaki a vállamat hátulról, bizalmasan, barátsá­gosan. Gondolataimból felri­adva látom a negyvenes évei­ben járó férfit, s valahogy csak nem ismerem fel. Nem emlék­szel rám? Öcsi vagyok, az Öcsi.- Hát nem emlékszel arra, amikor nyúlcipőt kötöttek a lábunkra Szekszárdon? - kér­dezi tőlem, s felsejlik bennem végre a kép.- Lázongó életet éltünk - mondom -, de a Piramis jó kis zenekar volt. Igaz, a csapat is adta egy kicsit a lovat alánk. Végül is nekik is, nekünk is igazunk volt egy s másban.- Úgy jöttünk haza Paksra, mint a vert sereg - mereng Öcsi, - nehéz idők voltak, na­gyon nehéz idők, de a mosta­niak még azoknál is nehezeb­bek. Emlékszel, amikor Don Pedrót, szegényt megbilincsel­ték a zsaruk, mivel dühében leköpött egy rendőrt, én meg akkora pofont kaptam, hogy nem láttam vagy két napig az utca jobb meg bal oldalát? A Hosszút, szegényt meg ldvit­ték a rendőrség udvarára, mert szerény két és fél méterével a folyosón nem fért bele a fény­képezőgépbe? Gubacsnak meg bűnjelként lefoglalták az egyik cipőjét. Az volt a vád ellene, hogy a Prométheusz-parkban belelépett a sárba, és utána be­sározta a járdát, meg az, hogy azt ordította az utcán, hogy a mi zenekarunk nem is lehetne más, csakis a Piramis. Eny­hén „illatos”, féllábas zoknijá­ban tették fel a buszra a sze­rencsétlent, a buszsofőrnek meg azt mondták a rendőrök, hogy ezzel a harminc rongy emberrel meg ne merjen állni Paksig, mert még őt is meg­büntetik.- Azt mondták, hogy mi nem-kívánatos személyek va­gyunk Szekszárdon, mivel rontjuk a városképet. Hallod, jól ráfizettünk. Nekem például elvették a koszos, rongyos, va­laha fehér kétszemélyes sátra­mat. - Ellenem az volt a vád, hogy a Prométheusz-park til­tott területén ebben a bődüle­­tesen koszos sátorban hajtot­tam álomra a koncertben meg­fáradt, elárvult fejemet. Szegény Hosszú ellen az volt a vád, hogy hosszú, a Mini el­len meg az volt a vád, hogy rövid, a Mongol ellen az volt a vád, hogy túl kövér, a sovány ellen meg az, hogy soványak, meg hosszú a hajuk. - Iste­nem, de szép idők voltak!- Szépek?- Kegyetlenül keményen szé­pek. Olyan ronda idők, hogy szinte már szépek. Emlékszem a pincérlányra, áld rettenete­sen belém szerelmesedett, hát elvittem egy kicsit, de pont munkaidőben. Az üzletvezető nyakunkra hozta a rendőrsé­get, én pedig az ablakon át kényszerültem menekülni. Gondoltam magamban, kedves nekem az életem, ha kell a pad­láson át fogok kitörni. Sicc, vége volt a boldogságomnak, kényte­len voltam futni, mint a labanc. Istenem, de szép idők is voltak, őrült idők, de szépek. Azt azon­ban nem tudom elfelejteni, hogy harminc paksi zenerajongónak ilyen méltadanságban adták ki az útját, mindenféle csúfság mi­att kellett távoznunk. Igaz, mi sem voltunk szépségkirálynők, de bátrak voltunk, ahogy a kuru­cok is bátrak voltak. Mi tettünk az asztalra valamicskét. Soha­sem mi vertünk, hanem mindig minket vertek, de álltunk. Az a legény áld bírja. Én például olyant kaptam a fejemre hátulról gumibottal, hogy az orrom ak­korára nőtt, mint egy répa. Rég volt, szép volt. Búcsúzik, indul vissza Dunaföldvárra. Az autó­busz ablakából szétnyitott uj­jaival a győzelem jelét mutat­ja, majd könnybe lábadnak szemei. Szájáról leolvasom, hogy mit akar még mondani... Vigyázz magadra barátom, és soha ne felejtsd el az Öcsit! Szarka József Halálos kimenetelű baleset történt június másodikán a Tolnai úton. Egy személygép­kocsi a megfordulás szabályait be nem tartva összeütközött egy motorkerékpárral. A bal­eset során szenvedett sérülései­be a motoros a kórházba szállí­tást követően belehalt, míg a személygépkocsi vezetőjét sú­lyos sérülésekkel szállították a szekszárdi kórházba. A rendőrség a felelősség meg­állapítására szakértők bevoná­sával megkezdte a vizsgálatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom