Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-06-11 / 24. szám
www.paks.info.hu/hirnok PAKSI HÍRNÖK Beavatkoztak a halfogásba Az IPA (International Police Association) Magyar szekciójának Paksi Szervezete június 5-én a Kondor- és Füzes tavakon halfogó versenyt rendezett. A hagyományteremtő céllal első alkalommal szervezett versenyen öt csapat képviseltette magát. A versenyre érkezett p e c á s o k azonban nem túl nagy zsákmánnyal mentek mérlegelésre, hiszen a rendőröktől még a halak is megriadtak, és elbújtak a mélyben. A szimpatizáns pontyok azonban mégis horogra akadtak nem túl nagy meglepetést okozva, hiszen a Neutron Beavatkozó Osztály legénysége egyhetes kiképzés keretében sajátította el a tavakra speciálisan kidolgozott halfogási stratégiát. A második helyen Csongrád, a harmadik helyen a fővárosi csapat legénysége végzett, egyéni nyben ugyancsak a Neutron Beavatkozó Osztály verenyző je, Bogárdi István vehette át az aranyérmet, maga mögé utasítva Tóth Nándort és C s á v á s Laiost. A hazai halfogóknak ezúttal a szerencse nem kedvezett, a paksi IPA szervezet gárdája nem jutott dobogóra, bár a rendezés kiválóra sikerült. A verseny halászléfőzéssel és közös ebéddel zárult. Bogárdi István -két aranyérem boldog tulajdonosa Egymillióval kevesebb Több mint egymillió szál parlagfüvet irtottak ki a paksi óvodások és iskolások azon a versenyen, melyet június negyedikére hirdetett meg az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány. A már hagyományokkal rendelkező „Irtó-nyerő” versenyen a környező települések iskolái is bekapcsolódtak, és több mint három és fél millió parlagfűvel érkeztek az eredményhirdetésre. A paksi óvodák versenyében a Kereszt utcaiaktól most sem lehetett a pálmát elvenni. A tavalyi évhez hasonlóan ismét ők bizonyultak legjobb irtónyerőnek. A második helyen az Ötvös utcai óvoda, a harmadik helyen a Dunakömlődi óvoda végzett. Az általános iskolák két kategóriában versenyeztek. Az alsó tagozatosok között első lett a Dunakömlődi Általános Iskola IV. osztálya, a második helyen a Bezerédj Általános Iskola 3/a osztálya végzett, míg a harmadik helyet a Bezerédj Általános Iskola 2/a osztálya szerezte meg. A felső tagozatosok között a Móra Ferenc Általános Iskola 6/a osztálya büszkélkedhet az első helyezéssel, még a második helyet a Bezerédj Általános Iskola 5.a, a harmadik helyet pedig a Dunakömlődi Általános Iskola 7. osztálya tudhatja magáénak. A középiskolások versenyét a Vak Bottyán Gimnázium 6.b osztálya nyerte, a második a gimnázium 2.a osztálya lett. A harmadik helyen az ESZI környezetvédelmi szaka végzett. A paksi iskolák közül a leghatékonyabbnak (egy főre jutó parlagfű) a dunakömlődiek bizonyultak. A tájegységek közötti versenyen, ahol Nagydorog, Németkér, Madocsa és Bölcske iskolái versengtek, a leghatékonyabbnak Németkér bizonyult, így az ezért járó vándorserleg őket illette meg. A legtöbb parlagfüvet Nagydorog gyűjtötte össze, akik ugyancsak vándorserleggel térhettek haza. Az idén ismét voltak új résztvevői az irtó-nyerő akciónak. Ezúttal a bölcskei óvódások is neveztek a versenyre, ők összesen negyvenezer parlagfüvet semmisítettek meg. A tavalyi évhez hasonlóan az idén sem mentek haza üres kézzel a szorgos résztvevők, hiszen egy 5000 darab csokoládéból álló „csokihegy” várta őket. Szocialisták az Ürgemezőn Barátok között a jövőért - ez lesz a mottója a Szocialisták 10. Megyei Találkozójának, jubileumi rendezvényre - amelynek a Paksi Választókerületi Szervezet lesz a házigazdája - ebben az évben június 26-án a paksi Ürgemezei Szabadidő Központban kerül sor. A korábbi évekhez képest az ez évi MSZP-s baráti találkozóra a Tolna megye szocialistáin kívül Baranya és Somogy megye szocialistái is hivatalosak - hangzott el a MSZP paksi választókerületi elnöksége sajtótájékoztatóján, amelyet június 7- én délután négy órai kezdettel tartottak az Ürgemezőn. A szocialisták paksi találkozója délelőtt fél tízkor ünnepélyes megnyitóval kezdődik. Ezt politikai fórum követi, ahol vendégként részt vesznek a párt országos vezetői, azaz Molnár Gyula, az MSZP alelnöke, Lamperth Mónika, az MSZP alelnöke, Szili Katalin, az országgyűlés alelnöke és Jánosi György, az MSZP Országos Elnökségnek tagja. Amíg a felnőttek politikai eszmecserét folytatnak, a gyerekek a délelőtt folyamán bábkészítéssel, fafaragással, gyöngyfűzéssel és agyagozással tölthetik az időt. A kiadós ebéd után a sporté lesz a főszerep. Délután egy órai kezdettel ugyanis kispályás labdarúgó-mérkőzés kezdődik. Az országgyűlési frakció ellenfelei ez alkalommal Baranya-Somogy-Tolna megye MSZP-s „kisválogattjai” lesznek. A rendezvénysorozatot délután két órakor játékos gyermek- és családi sorversenyek zárják. Az MSZP paksi Választókerületi Elnökségének sajtótájékoztatóján Fonyó Lajos elnök azt is elmondta: Az MSZP paksi választókerület tagjainak létszáma az MSZP ellenzékbe kerülése óta jelentősen megnövekedett, Tolna megyében immár itt a legmagasabb az MSZP-sek száma, mintegy 165 fő. A tagok mintegy 30 százaléka a 40 év alatti korosztályba tartozik. A gyors létszámnövekedés indokolta, hogy a paksi választókerület élére a közelmúltban két alelnököt is választottunk: Kiss Máriát, a paksi lakótelep 27. számú Dália Coop diszkontáruház vezetőjét és Jankovics Lászlót Nagydorog alpolgármesterét. Az előbb említett alelnök Paks alapszervezeteit, az utóbbi predig Paks környékének alapszervezeteit képviseli majd.