Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-06-04 / 23. szám
Jó napot, mi újság? Szabó Vilmos Béla A Történelmi Egyházak Regionális Találkozóját Pakson június 12-én tartjuk. Magyarországon első ízben találkoznak egymással egy régió történelmi egyházainak gyülekezetei. A rendezvényen részt vesznek jeles magyarországi egyházfők, mint Almási Mihály, Harmati Béla, Hegedűs Lóránt és Mayer Mihály. Ezen kívül itt lesz Hámori József miniszter is - kezdte a beszélgetést Szabó Vilmos Béla a paksidunaföldvári evangélikus gyülekezet lelkésze, amikor arról kérdeztük, vajon mivel foglalkozik jelenleg. Majd így folytatta:- Most elsősorban erre készülök, azaz többek között bizottsági üléseken veszek részt, keresem a szponzorokat és programokat szervezek. Emellett ott vannak a napi feladatok, az iskolai hitoktatás, a gyerek- és felnőtt keresztelések, és sorolhatnám.- Mi a célja a találkozónak?- Az ökumenizmus a 20. század egyházi törekvése. Az egyházak egymáshoz való közeledése és együttműködése a helyi gyülekezetekben is egyre inkább gyakorlattá válik. Mostani találkozónk célja egyrészt a társadalmi összefogás megjelenítése, a jó ügyért és a hazáért... Belső célja a hitben és szeretetben való megerősödés, a meglevő korlátok lebontása, az egymáshoz való közeledés, és az Anyaszentegyház küldetésének a jobb megértése, és egyfajta példamutatás az ezredfordulóra való felkészülésben.- Milyen a paksi evangélikus közösség helyzete a hasonló nagyságú evangélikus gyülekezetekhez viszonyítva?- Arányaiban - létszám és a gyülekezet életének tekintetében - a középmezőnyben foglalunk helyet. A paksi evangélikus gyülekezet presbitériuma és közössége azonban képes és kész a saját körén túltekinteni, akár országos nagyságrendben is. Az 1997-ben megrendezett országos evangélikus találkozó és a most sorra kerülő ökumenikus találkozó egyaránt jelenti gyülekezetünk jó hírét és elismerését.- Az elmúlt négy évben történteke változások a helyi evangélikus közösségben?- Jelenleg mintegy 1500- 2000 tagja van a paksi gyülekezetnek. Bár országunk népessége csökken, a paksi evangélikus gyülekezetben több a keresztelkedések száma mint a haláleseteké. Az utóbbi években egységesebb lett a gyülekezet és növekedett a fiatal felnőttek keresztségre, konfirmációra való jelentkezése.- Megoldásra váró problémák...- Dunaföldváron ilyen az egykori egyházi ingatlan ügye. Ezen kívül nehézséget jelent a gyerekek, az ifjúság nevelése, a mai fiatalok időhiánya és túlterheltsége miatt.- A sok munka mellett mivel tölti szívesen a szabadidejét? N agyon kevés szabadidőm van. A lelkészi munka állandó szolgálatot jelent. A hobbim az egészségvédelem és a sport. Korábban atletizáltam is. Nagy örömömre szolgált, hogy fiam tavaly négyszáz méteres síkfutásban a diákolimpia országos döntőjében aranyérmet nyert. Felkészítésében én is aktív szerepet vállaltam. Öt éve írta a Paksi Hírnök Expo-város lesz Paks? Megjelent és a Paksi Hírnök szerkesztőségében megvásárolható a A PAKSI ÉVSZÁZAD című könyv. Ára: 1800.- Ft PAKSI HÍRNÖK Mb. ügyvezető-főszerkesztő: Czinege Mária Paks, Dózsa György út 51-53. Pf. 20. Telefon: 75/421-378 Telefax: 75/313-522 E-mail: hirnok@mail.matav.hu Kiadó: Paksi Hírnök Lapkiadó Közösségi Szolgáltató Kht. Felelős kiadó: a társaság ügyvezetője Nyomdai munkálatok: Bagi Kft. Felelős vezető: Zárdal János HU ISSN 0865-560X Buli lesz Pakson! Más szóval Blues & Rock és Gasztronómiai Fesztivál - jelentették be egy budapesti sajtótájékoztatón. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a rendezők elhatározták, hogy ezentúl minden évben megrendezik a fesztivált a Duna menti kisvárosban. Az idei fesztiválra június 17-18-án kerül sor, melyen többek között fellép a Herfli Davidson, a Deák Bili Blues Band, a RAB.B. (más néven Rabocska), az Atomerőmű nevét felvevő Hungarian Atomic Blues Brothers és a híres német együttes, a Blues Company. A pénteki műsort a fesztiválon fellépő előadók hajnalig tartó közös örömzenélése zárja. Szombat délelőtt kerül sor a híres halászlé és egyéb halételek készítőinek országos versenyére, a díjnyertes borok árusítására, a délután folyamán további koncertekre. Ezt követően a sörök imádói hódolhatnak kedvenc nedűik előtt, hiszen szombat este Kanizsai Sörivó Versenyre invitálják a rendezők a bátor jelentkezőket. A rendezvény egyik támogatója és fővédnöke a város polgármestere, Bor Imre. (...) A fesztivál fő rendezője, Gárdái György elmondta azt is, hogy a Blues &. Rock és Gasztronómiai Fesztivál pályázatot nyújtott be az EXPO ’96 bírálóbizottságának, hogy mint vidéki rendezvény, kapcsolódnának a világkiállítás programjához. A pályázatot elfogadták, s ezt követően a részletek kidolgozása a feladat. Mi lesz ma ebédre Békéscsabán? Csabai kolbász Gárdái György kezébe szerettük volna a fakanalat adni ezen a héten, hiszen hamarosan nyakunkon a hetedik Nemzetközi Blues-Jazz-Rock és Gasztronómiai Fesztivál. Ám a közismerten ínyenc vállalkozó szerényen elhárította a lehetőséget és azt kérte, hogy a fesztiválon is bemutatkozó Csabai Kolbászklub receptjét ajánljuk Önöknek. „Az igazi, az eredeti csabai kolbász, kifejezetten házi termék lévén, nem lehet mindenütt és mindig egyforma. A bor zamata, színe, szeszfoka a talajtól, a pincétől, a hordótól, a szőlő érettségi fokától, a törkölyön állás idejétől, a fejtések számától függ. Ugyanúgy a csabai kolbász jellegét is sokféle tényező befolyásolja. így a sertés fajtája, kora, a paprika minősége és menynyisége, keverési aránya, a füstölés alapanyaga, a kolbász tárolása. Végeredményben tehát ahány csabai ház, annyiféle kolbász, mégis van néhány jellemző, amiben mind megegyezik. Ha egy csabai jó kolbászt akar készíteni, akkor nagy disznót vág, annak minden húsfajtáját összedarálja, sót, édes és csípős paprikát, köménymagot, és fokhagymát tesz bele, vastag bélbe tölti, felfüstöli, és alig várja, hogy barátait megkínálhassa vele... így hozza el Önöknek a Csabai Kolbászklub kóstolóba a legjobb csabai ízeket.”