Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-03-19 / 12. szám
1999. március 19. Paksi Hírnök ' — - §Üspf| l Ä IfgSilini ■■• 5 xv §. ' §üH m 1 "■. ?> ^■PkPHMmmÍ KÉT ISMERT ARCA VÁROSUNKBAN elmondom, mégis kapott egy fogódzót... Amit nem feltétlenül kell elfogadni, csak „meg kell csócsálni...”- Agyontechnizált világunkban indokolt lehet a különbségtétel: mi fontosabb ma a tévében, a technika, vagy a személyiség?- Nos, önös érdekből és elfogultságból, a technika nem lehet ura az embernek. Technikával sok mindent lehet: műtapsot, műröhögést felhasználni, úgyszólván bármit -, de a személyiség a televíziózás lényege.- Megpróbálták-e Önt valaha főnökei befolyásolni?-Minden időben igyekeznek beleszólni mindenbe. Mindenkinek van főnöke, azonban hozzá kell tennem: nálam ez nem volt igen gyakori. Az ember egy idő után megtanulja azt, hogy saját elképzeléseit mintegy becsempéssze abba, amit tesz. Ha azután nyilvánvaló, hogy a főnökei nem fogják leszúrni miatta, akkor egy idő után beletörődik, hogy azt csinálja amit akar... Havas Henrik: Az egyirányú utca, avagy rádiósból lesz a jó tévés- Mikor döbbent rá, hogy ezt akarja csinálni, hogy erre a szakmára alkalmas?- Soha nem „döbbentem rá” -, csináltam, és elértek a sikerek. Pályázaton vettem részt és djjat nyertem, kaptam ajánlatot a rádiótól és a Népszavától is. Hála Istennek a rádiót választottam, s rengeteget tanultam. Több mint nyolc évig hírszerkesztő voltam, riporterkedtem - egyszerűen végigjártam a szamárlétrát, és ez nagyon jót tett nekem - a mai fiataloknak is ezt ajánlom.- írt-e újságba ?- Újságnak bedolgoztam, riportokat, novellákat írtam, de napilapnál soha nem dolgoztam.- Mi volt ami a szakmájában segítette?- Nyelvi gimnáziumban tanultam, német nyelvi gimnáziumba és orosz szakra jártam. És tanultam latinul is. De nem voltam kifejezetten külpolitikai újságíró: úgy hozta a sors, hogy belpolitikával foglalkoztam. A legnagyobb segítség a jogi egyetemen szerzett, állami és alkotmányjogi ismereteim voltak. Ezek a parlamenti tudósító számára - én az is voltam egykor - nélkülözhetetlenek. És olyan izgalmas történelmi időszakban lehetettem parlamenti tudósító - jogászként amikor a rendszerváltás végbement, s a parlamentben óriási csaták voltak.- Miben látja a rádiós és a tévés szereplés alapvető különbözőségét?-A rádió a jó iskola. Általában egyirányú a dolog: a tehetséges rádiósok mennek a televízióba. A televízióból általában nem mennek az emberek a rádióba. A televíziósok ehhez hiú emberek... A rádiósok általában szerényebbek és munkabíróbbak voltak, soha sem voltak hiúak, jobban megbecsülték azt amit kaptak. Nem véletlen, hogy az igazi tévésztárok mind a rádióból indultak.- Az „ízlések és pofonok” dilemmájáról hogyan vélekedik?- Szerintem az ízlés mindig döntő. Ami ízléses az jó, ami ízléstelen: az nem jó. Ebben van közmegegyezés. Az emberek egészséges ösztönnel megérzik, hogy mi ízléses. Ugyanakkor mindig az adott helyzet dönti el, hogy mi ízléses és mi nem. Azt gondolom, mindenki felelős a saját személyiségéért. Az a rossz újságíró, aki a televízióban másnak akar mutatkozni, mint amilyen valójában. Aki a mindennapi életben hasonlít arra a figurára, amit a televízióban „alakít”, az nyertes típus. Én például ilyennek érzem magam. De nem tartom magam fenoménnak, zseninek. A legnagyobb erényem, hogy én nem vagyok más a televízióban sem, mint a mindennapokban.- Milyen műfajban szeret dolgozni?- Élő műsorban szeretek dolgozni. Emberekkel szeretek beszélgetni. Élvezem azt, hogy kapcsolatot teremtek. Van bennem egy adottság: mindenre kíváncsi vagyok. Az emberek értékelik ezt, haragosom igazában nincs is. Elnézik, ha egy kicsit keményen kérdezek, elnézik, hogy kicsit cinikus vagyok - érzik, hogy nem az ő bőrükre megy a játék.- Ön szerint milyen a televíziós személyiség?-Mindegyik más. Az igazi személyiség olyan, mint a mindennapokban. Aki kétszínű, másnak akarja mutatni magát, az veszít.- Milyen a jó stílus?- A természetes.-Ön is tanít. Van olyan szakmai tapasztalata, amit mindenképpen meg szeretne tanítani tanítványaival?-Általában mindig saját példákat mondok. Talán csak azért televíziózom, hogy ne az érvényesükön, hogy az orvostanhallgatókat olyasvalaki tanítja, aki már öt éve nem operált.. Én már elfáradtam, ötven éves vagyok, lehúztam húsz évet a szakmában. Nem igazán van már kedvem a dologhoz.-Elfáradt...?- Elfáradtam. Sok minden igénybe vesz. De mégis csinálom, éppen azért, hogy példát mutassak a tanítványaimnak. Ha másból nem: őszinteségből, és igényességből.- Volt pályája során személy, főszerkesztő, aki megpróbálta Önt befolyásolni? Nem, soha nem próbálták meg. A szocializmusban ez nem úgy működött: akkor íratlan szabályok voltak - ezt nevezték öncenzúrának; pontosan tudtuk meddig mehetünk el -, a fal előtt öt centivel meg kellett állnunk. Most, amikor majdnem mindent meg lehetne csinálni, azt hiszem, ízlésem véd meg attól, hogy nagy hülyeségeket kövessek el. „URÁNTOLL” DÍJÁTADÁS Barabás Éva tévériportert, a TelePaks Kht. és a Magyar Televízió 1. csatornájának munkatársát jutalmazták ebben az évben az „Urántoll” díjjal. A rangos elismerést március 11-én, a Városi Művelődési Központban a Sajtónap tiszteletére rendezett, ,A- szó elszáll az írás megmarad” című kiállítás megnyitó ünnepségén Nagy Sándor, a PA Rt. vezérigazgatója nyújtotta át a népszerű televíziósnak. A Paksi Atomerőmű Rt. által alapított díjjal - amelyet hetedik alkalommal adtak ki - egyébként azokat az újságírókat vagy riportereket jutalmazzák, akik az atomerőművel kapcsolatos információkról objektiven tájékoztatják a nagyközönséget.
