Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)

1999-03-19 / 12. szám

1999. március 19. Paksi Hírnök ' — - §Üspf| l Ä IfgSilini ■■• 5 xv §. ' §üH m 1 "■. ?> ^■PkPHMmmÍ KÉT ISMERT ARCA VÁROSUNKBAN elmondom, mégis kapott egy fogódzót... Amit nem feltétlenül kell elfogadni, csak „meg kell csócsálni...”- Agyontechnizált világunkban indokolt lehet a különbségtétel: mi fontosabb ma a tévében, a technika, vagy a személyiség?- Nos, önös érdekből és elfogultságból, a technika nem lehet ura az embernek. Tech­nikával sok mindent lehet: műtapsot, műrö­högést felhasználni, úgyszólván bármit -, de a személyiség a televíziózás lényege.- Megpróbálták-e Önt valaha főnökei be­folyásolni?-Minden időben igyekeznek beleszólni mindenbe. Mindenkinek van főnöke, azon­ban hozzá kell tennem: nálam ez nem volt igen gyakori. Az ember egy idő után megta­nulja azt, hogy saját elképzeléseit mintegy becsempéssze abba, amit tesz. Ha azután nyilvánvaló, hogy a főnökei nem fogják le­szúrni miatta, akkor egy idő után bele­törődik, hogy azt csinálja amit akar... Havas Henrik: Az egyirányú utca, avagy rádiósból lesz a jó tévés- Mikor döbbent rá, hogy ezt akarja csi­nálni, hogy erre a szakmára alkalmas?- Soha nem „döbbentem rá” -, csináltam, és elértek a sikerek. Pályázaton vettem részt és djjat nyertem, kaptam ajánlatot a rádiótól és a Népszavától is. Hála Istennek a rádiót választottam, s rengeteget tanultam. Több mint nyolc évig hírszerkesztő voltam, riporterkedtem - egyszerűen végigjártam a szamárlétrát, és ez nagyon jót tett nekem - a mai fiataloknak is ezt ajánlom.- írt-e újságba ?- Újságnak bedolgoztam, riportokat, no­vellákat írtam, de napilapnál soha nem dol­goztam.- Mi volt ami a szakmájában segítette?- Nyelvi gimnáziumban tanultam, német nyelvi gimnáziumba és orosz szakra jár­tam. És tanultam latinul is. De nem voltam kifejezetten külpolitikai újságíró: úgy hoz­ta a sors, hogy belpolitikával foglalkoz­tam. A legnagyobb segítség a jogi egyete­men szerzett, állami és alkotmányjogi is­mereteim voltak. Ezek a parlamenti tudó­sító számára - én az is voltam egykor - nélkülözhetetlenek. És olyan izgalmas tör­ténelmi időszakban lehetettem parlamenti tudósító - jogászként amikor a rend­szerváltás végbement, s a parlamentben óriási csaták voltak.- Miben látja a rádiós és a tévés szerep­lés alapvető különbözőségét?-A rádió a jó iskola. Általában egyirányú a dolog: a tehetséges rádiósok mennek a te­levízióba. A televízióból általában nem men­nek az emberek a rádióba. A televíziósok ehhez hiú emberek... A rádiósok általában szerényebbek és munkabíróbbak voltak, so­ha sem voltak hiúak, jobban megbecsülték azt amit kaptak. Nem véletlen, hogy az igazi tévésztárok mind a rádióból indultak.- Az „ízlések és pofonok” dilemmájáról hogyan vélekedik?- Szerintem az ízlés mindig döntő. Ami íz­léses az jó, ami ízléstelen: az nem jó. Ebben van közmegegyezés. Az emberek egészsé­ges ösztönnel megérzik, hogy mi ízléses. Ugyanakkor mindig az adott helyzet dönti el, hogy mi ízléses és mi nem. Azt gondo­lom, mindenki felelős a saját személyiségé­ért. Az a rossz újságíró, aki a televízióban másnak akar mutatkozni, mint amilyen va­lójában. Aki a mindennapi életben hasonlít arra a figurára, amit a televízióban „alakít”, az nyertes típus. Én például ilyennek érzem magam. De nem tartom magam fenomén­­nak, zseninek. A legnagyobb erényem, hogy én nem vagyok más a televízióban sem, mint a mindennapokban.- Milyen műfajban szeret dolgozni?- Élő műsorban szeretek dolgozni. Embe­rekkel szeretek beszélgetni. Élvezem azt, hogy kapcsolatot teremtek. Van bennem egy adottság: mindenre kíváncsi vagyok. Az emberek értékelik ezt, haragosom igazában nincs is. Elnézik, ha egy kicsit keményen kérdezek, elnézik, hogy kicsit cinikus va­gyok - érzik, hogy nem az ő bőrükre megy a játék.- Ön szerint milyen a televíziós szemé­lyiség?-Mindegyik más. Az igazi személyiség olyan, mint a mindennapokban. Aki kétszí­nű, másnak akarja mutatni magát, az veszít.- Milyen a jó stílus?- A természetes.-Ön is tanít. Van olyan szakmai ta­pasztalata, amit mindenképpen meg sze­retne tanítani tanítványaival?-Általában mindig saját példákat mon­dok. Talán csak azért televíziózom, hogy ne az érvényesükön, hogy az orvostanhallgató­kat olyasvalaki tanítja, aki már öt éve nem operált.. Én már elfáradtam, ötven éves va­gyok, lehúztam húsz évet a szakmában. Nem igazán van már kedvem a dologhoz.-Elfáradt...?- Elfáradtam. Sok minden igénybe vesz. De mégis csinálom, éppen azért, hogy pél­dát mutassak a tanítványaimnak. Ha más­ból nem: őszinteségből, és igényességből.- Volt pályája során személy, főszer­kesztő, aki megpróbálta Önt befolyásolni? Nem, soha nem próbálták meg. A szoci­alizmusban ez nem úgy működött: ak­kor íratlan szabályok voltak - ezt nevezték öncenzúrának; pontosan tudtuk meddig mehetünk el -, a fal előtt öt centivel meg kellett állnunk. Most, amikor majdnem min­dent meg lehetne csinálni, azt hiszem, ízlé­sem véd meg attól, hogy nagy hülyeségeket kövessek el. „URÁNTOLL” DÍJÁTADÁS Barabás Éva tévériportert, a TelePaks Kht. és a Magyar Televízió 1. csator­nájának munkatársát jutalmazták ebben az évben az „Urántoll” díjjal. A rangos elismerést március 11-én, a Városi Művelődési Központban a Sajtó­nap tiszteletére rendezett, ,A- szó elszáll az írás megmarad” című kiállítás megnyi­tó ünnepségén Nagy Sándor, a PA Rt. ve­zérigazgatója nyújtotta át a népszerű te­levíziósnak. A Paksi Atomerőmű Rt. által alapított díjjal - amelyet hetedik alkalom­mal adtak ki - egyébként azokat az újság­írókat vagy riportereket jutalmazzák, akik az atomerőművel kapcsolatos infor­mációkról objektiven tájékoztatják a nagyközönséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom