Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-03-12 / 11. szám
Paksi Hírnök 1999. március 12. AKTUÁLIS Átéli hólavinák olvadását, az esőzéseket követően idén is szinte menetrendszerűen bekövetkezett a fő- és mellékvízgyűjtők vízszint-emelkedése. Mindezekkel összefüggésben kialakultak és elterjednek a szántókon a gabonával és más növényekkel bevetett területeken, továbbá a réteken, legelőkön a belvizek. Ezek nehezítik, nagyon sok helyen szinte lehetetlenné teszik a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzését. Pakson is számottevően emelkedett a Duna vízszintje BELVÍZ ÉS ÁRADÁS Nálunk, a Dunakömlődi Szabadság Termelőszövetkezetben - válaszolta érdeklődésünkre Kern József elnök szerencsére csak kisebb mértékben okoz gondot a belvíz. ÖNKORMÁNYZATI LAPOK A helyi sajtó és a helyi nyilvánosság szerepéről ötnapos szimpoziont tartanak az újságíró szakma képviselői március 10 és 15-e között Budapesten, a Magyar Sajtó Házában. A rendezvénysorozat keretében - amelyet a március 15-i sajtónap díjátadási ünnepségeivel koronáznak meg - a MÚOSZ elnökség szervezésében 12-én 10 és 13 óra között közös gondolkodásra ülnek össze az önkormányzati lapok szerkesztői a polgármesterekkel és önkormányzati tisztségviselőkkel. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke, ismert képviselő nyitja meg a rendezvényt, amelyen Zöldi László „a helyi lapok a rendszerváltás után” címmel, az Observer Médiafigyelő „a helyi lapok súlya tájékoztatásban” címmel, Kara Pál, a BM helyettes államtitkára „a helyi stytó a közigazgatásban” cím alatt, és végül, de nem utolsó sorban Müllner Jenő, a MÚOSZ önkormányzati lapok szakosztályának elnöke „Folyamatosság az önkormányzati lapoknál” címmel tart korreferátumot. Ezt követően ugyanaznap délutánján 13.30 és 15 óra között Müllner Jenő vitavezetésével konzultációt tartanak a tanácskozás résztvevői a helyi lapok szerkesztésének időszerű kérdéseiről. Este 17 órakor a Néprajzi Múzeum patinás falai között nyitják meg az érdekeltek a „Sajtófotó ‘99” elnevezésű kiállítást. A rendezvényen tapasztalatait megosztva a résztvevőkkel a Paksi Hírnök szerkesztőségének megbízott ügyvezető-főszerkesztője, Kiss G. Péter is részt vesz. Avasútvonal, a 6-os út nyomvonala és a Madocsa felé eső háromszögben körülbelül nyolc-tíz hektárnyi búzavetést borít belvíz. A további belvízalakulások függnek a velünk határos gazdaságok, köztük például a Paksi Halászati Szövetkezet belvíz-helyzetének, pontosabban a Duna jelenlegi rendkívül magas vízszintjének alakulásától, ennek változásától.- Nagy szerencsénkre nálunk az elmúlt években, a földterületeink magasabb fekvése miatt nem volt jellemző a belvíz jelentkezése. így az idén sem érinti ez a gond a Paksi Dunamenti Szövetkezetét - mondotta a gazdaság főkönyvelője, Kaloveczky Nándor. Dr. Sűrű János, a Bölcskei Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke:- Körülbelül nyolcvan hektár rét-legelő terület áll víz alatt, ami egybefolyik napraforgó és kukorica vetésterületekkel. Jobb híján most várakozunk a belvíz elvonulására, de erre egyelőre május vége előtt nem látunk sok esélyt. Kajdacson is jelentős szövetkezeti- és magánerőből művelt kül- és belterületet borít a belvíz - tudtuk meg az Aranykalász Szövetkezet elnökétől, Mohai Istvántól. - A gazdaság területén összesen mintegy 900 hektáron áll a belvíz, ebből 80 hektárnyi őszi kalászos, 30 hektár repce vetésterületen. Mintegy 200 hektár őszi mélyszántást, 150 hektárnyi kaszálót, rétet érint a belvíz, amelyeknél részben jellemző az úgynevezett pangóvíz. Nálunk is májusig dől el majd a tavaszi búza és árpa ténylegesen bevethető területe. Azért ezt mondom elsősorban, mert a tőlünk északra eső részeken egyelőre a Sárvíz, a Sió és mellékpatakok nem tudják befogadni a hatalmas vízmennyiséget. Emiatt azután az is elmondható, hogy sajnos Pálfáig, Cecéig sőt egészen Simontomyáig bezárólag egyelőre úgy tűnik, hogy romlik a belvíz okozta nehéz helyzet. Szinte István elnök, a Madocsai Igazság Teremlőszövetkezetből:- A község határában a szövetkezet és a magángazdák által művelt földeken egyaránt jelentős nagyságú területeket borít belvíz. A mi területünkön a Dunakömlődi Szabadság Termelőszövetkezettel határos részen a Gyűrűsi domb alatt például körülbelül ötven hektár őszi szántót érint a belvíz. Szándékaink és reményeink szerint tavasszal, legkésőbb május végéig tavaszi kukoricát szeretnénk majd vetni ezen a területen. Dunaszentgyörgyön, az Ezüstkalász Termelőszövetekezetben 1800 hektárból 175 hektáron pangó belvíz okoz gondot a tavaszi munkálatok végzésénél. A gazdaság elnökétől, Debreczeni Sándortól azt is megtudtuk, hogy a nehézségek ellenére bíznak az időjárás jobbra fordulásában, s hogy tavasszal időben földbe kerül a napraforgó- és kukorivetőmag. Helyenként nehézségekbe ütköznek a tavaszi munkák, a szántás és a vetés elvégzése a mi gazdaságunkban is. Nemrégiben például egyszerűen elsüllyedt a traktor - kaptuk az információt Ferenczi Márta főkönyvelőtől és Németh Norbert növényvédelmi szakmérnöktől a Németkéri Haladás Termelőszövetkezetben.- A talajviszonyok következtében csak mezőgazdasági repülőgépről leszórva lehetséges a folyékony műtrágyát a talajba juttatni. A nehézsúlyú mezőgazdasági munkagépekkel nem tanácsos és nem is lehet a vízzel borított, veszélyesen mély talajra rámenni.- Hogyan alakult a belvíz helyzet ? A helyi falugazdász nemrég harminc hektár belvíz borítású területet jelentett Németkérről az illetékes földművelésügyi hivatalhoz, s ami nekünk ennél is fontosabb, hogy a belvíz ha lassan is, de kezd visszavonulni... (Bubor)