Paksi Hírnök, 1999 (11. évfolyam, 1-50. szám)
1999-02-19 / 8. szám
Paksi Hírnök 1999. február 19. VÁROSHÁZA KÖLTSÉGVETÉS HÚSZ ÉV UTÁN Várossá nyilvánítom”- ez a címe annak az időszaki kiállításnak, amelynek megnyitó ünnepélyét - lapzártánk után - február 16-án, kedden délután öt órakor tartják a paksi Városi Múzeumban. A megnyitó ünnepségen beszédet mond Bor Imre, városunk polgármestere. A múzeumi kiállítást március 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A Paksi Hírnök számára dr. Váradyné Péteri! Zsuzsanna a paksi Városi Múzeum igazgatója, a kiállítás egyik szervezője mutatta be a kiállítást. A tárlaton - a kiállító te-Második fordulóban tárgyalja várhatóan február 24-én a képviselő-testület a város 1999-2001 évi költségvetéséről és a végrehajtás rendjéről szóló rendelet-tervezetet. Az első, február 3-i költségvetési vita során elhangzott észrevételeket és az előterjesztéshez fűzött bizottsági javaslatokat a Paksi Hírnök szerkesztőségéhez is eljuttatott előzetes anyag már tartalmazza. Utak. Meddig húzzák? MIRE, MENNYIT? remben és a folyosón - látható egykorú dokumentumok, azaz fotók, oklevelek, tárgyi emlékek nagy részét a paksi polgármesteri hivatal, a PA Rt, és Schiller József, a paksi Konzervgyár igazgatója bocsátotta a múzeum rendelkezésére. A kiállítás nemcsak a várossá avatás ceremóniáját mutatja be, hanem hangsúlyt helyez a várossá válás, a város története szempontjából fontos dátum előzményeire is. Ezen kívül újra szembesülhetünk a város elmúlt 20 évének legfontosabb, immár a múlt homályába vesző eseményeivel, a Paksi Konzervgyár dicső múltjával vagy az atomerőmű építésének lázas időszakával. A korabeli fotókon is tapasztalható az idő múlása, a település fejlődése, azaz várossá válása Többek között láthatók a jellegzetes paksi épületek, és a városi élettel kapcsolatos intézmények, mint a paksi iskolák, aVasúti Múzeum, a tulipános házak, a dunakömlődi Faluház és a közelmúltban felújított dunakömlődi Szent Imre templom, a partnervárosi kapcsolatok kialakításának momentumai. Paks nemzeti sportváros is, így ennek emlékei európai és világbajnokságok paksi nyerteseinek díszemlékei, érmei és kupái is városi ereklyéknek számítanak. Ezeket maguk a neves sportolók bocsátották erre az alkalomra a múzeum rendelkezésére. Paks város 1999 évi költségvetésének főösszege 3.739.062 ezer forint. A helyi adókból származó tervezett bevétel az elmúlt testületi ülésen módosult: az építményadó mértékének elfogadott változásával 42.000 ezer forinttal csökkent. A pénzügyi bizottság javaslatának megfelelően a dunakömlődi szennyvízcsatorna építéséhez szükséges saját pénzeszközök nagyságával azonos mértékű (204.591 ezer forintnyi) hároméves lejáratú hitelfelvételt építettek be a költségvetésbe. A kiadásokat a bevételek főösszegével azonos nagyságrendben tervezték meg. A kiadások 40 százalékát alkotó önálló és részben önálló intézményi költségvetések összege 149.690 ezer forinttal haladja meg az előző év hasonló időszakának eredeti előirányzatát. A növekmény 75 százalékát a személyi juttatások és a munkáltatót terhelő járulékok emelt összege alkotja. A költségvetésbe beépítették a pedagógusok január 1-től esedékes 16 százalékos, szeptember 1-től pedig 19 százalékos béremelését, a nem pedagógus állományban foglalkoztatott közalkalmazottak részére a január 1-től esedékes 13 százalékos béremelést és annak járulékait. A tizennegyedik havi fizetés tervezhetőségének lehetősége megszűnt. A kiadások növekedését eredményezi, hogy a Szociális Intézmények Gondnokságánál a tavaly december 1-től engedélyezett több fős létszámfejlesztés költségei az idei évre is kihatnak. Az előterjesztő beépítette a költségvetésbe (bár a testület még nem hagyta jóvá) a Családvédelmi és Gyermekjóléti Szolgálat és a Vak Bottyán Gimnázium létszámfejlesztési igényét is. Az előzetes anyag tartalmazza: a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának paksi szervezetével egyeztettek a költségvetés összeállításáról, ennek eredménye, hogy jutalomként az intézményeknél maradt a ki nem osztott címpótlék. Megállapodtak arról is, hogy rendkívüli bevételi forrás- vagy kiadás-megtakarítás esetén újabb egyeztetések lesznek majd. A városüzemeltetés területén a földutak javításának értékét 3.500 ezer forintban tervezik, és a közvélemény-kutatás eredményei alapján előirányzatot terveztek a paksi kórház megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséhez. A helyi utak rekonstrukcióját is beütemezték. A támogatásokat tartalmazó fejezetben leírták: a tavaszi fesztivál és a Blues-rock Fesztivál támogatására előirányzatot nem terveztek. A szociális és egészségügyi, a környezetvédelmi, valamint az oktatási, kulturális és sportbizottság részére pályázati kereteket terveztek, melynek értéke összesen mintegy 3 millió forint. Jelentős összegű általános és céltartalék (összesen 815.842 ezer forint) szerepel az előterjesztésben. Utóbbi többek között a következő jogcímekből tevődik össze: a legmagasabb adót fizetők rendelkezésére biztosított, választókerületi céltartalék, a védett épületek felújítási céltartaléka,