Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-03-06 / 8. szám
1998. március 6. Paksi Hírnök SAKK «ALÁZÓ VERESÉG A ZALAI SPORTISKOLÁTÓL A SAKKOZÁS JÖVŐJÉÉRT A magyar ifjúsági sakkozás körülményeinek, jövőjének javításáról két alapítvány gondoskodik. „Az értől az óceánig 64 mezőn” (adószám: 19022998-1-41) és a Perényi Béla Emlékverseny Alapítvány (adószám: 19061955-1-41). Tavaly, főként a jóindulatú embereknek köszönhetően, egyenként több, mint 40 ezer forintot fordíthattak a diák - és ifjúsági csapatbajnokság vidéki résztvevőinek szállásköltségére és a serdülő Európa-bajnoki és világ - bajnoki bronzérmes Ács Péter az Atomerőmű SE versenyzőjének menedzselésére. A sakk kedvelői a tavalyi adójuk egy százalékának átutalásával idén is támogathatják kedvenc sportágukat, amelyért előre is köszönetét mondanak az alapítványok kuratóriumai. SORSOLTAK MEGYEIBEN A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetségben elkészítették a megyei I. osztályú felnőtt és ifjúsági labdarúgó bajnokságának 1997/98. évi tavaszi párosítását. Városunk a Dunakömlőd SE révén érdekelt, aki a mérkőzéseit a dunakömlődi sporttelepen rendezi vasárnap délutánonként. Március 7.: Dunakömlőd-Döbrögköz 14,30, márc. 14.: Bölcske-Dunakömlőd 14,30, március 22.: Dunakömlőd-Tevel 15, márc. 28.: Szálka-Dunakömlőd 15. Április 5.: Dunakömlőd-Nagydorog 15,30, április 12.: Dunakömlőd-Hőgyész 15,30, április 19.: Decs-Dunakömlőd 16, április 26.: Dunakömlőd-Simontomya 16. Május 3.: Kakasd-Dunakömlőd 16,30, máj. 10.: Dunakömlőd-Tamási 16,30, máj. 17.: Kajdacs-Dunakömlőd 16,30, máj. 24.: Dunakömlőd-Aparhant 16,30, máj. 31.: Tolna-Dunakömlőd 16,30. Június 7.: Dunakömlőd-Szakály 16,30, június 14.: Őcsény-Dunakömlőd 16,30. Az ifjúsági mérkőzések a felnőtt előtt két órával kezdődnek. Hazai környezetben megsemmisítő, 11:1 arányú vereséget szenvedett az NB II - es Atomerőmű SE tartalékgárdája az Asztalos csoport listavezetőjétől, a Csuti SK II -tői. Az atomosok egyetlen győzelmét a fiatal Dósa László szerezte. A jó erőkből álló hazai csapat eddig nem tündökölt, tudás alatti szereplése nagy csalódást okozott a sakk kedvelőinek. A paksiak tartalék csapata a két számjegyű veresége eredményeként a táblázat utolsó helyére csúszott vissza. A bajnokság állása a 8. forduló után: 1. Csuti SK II 74, 2. Nagykanizsa II. 60, 3. Lenti SK 56, 4. Komló 53, 5. Nagyatád 48, 6. Decs 47, 7. Dunaújváros 44,5, 8. Zala Volán II. 44, 9. Kaposvár 42,5, 10. Pécs 41, 11. Tamási 33,5, 12. Atomerőmű SE II. 32,5 ponttal. A megyei sakk csapatbajnokságban az Oroszlánok - Tamási találkozót elhalasztották, ezért a táblázat nem teljes. A bajnokság élmezőnye szoros, a három dobogós helyre még öt csapat pályázik, így az utolsó fordulóban nagy csatározások várhatók. A bajnokság állása: 1. KAD SC 45,5 (6), 2-3. Dombóvár és Gyönk 32,5-32,5 (6), 4. Decs 32 (6), 5. Oroszlánok 31,5 (5), 6. Iregszemcse 26,5 (7), 7. Rendőr SE 26 (6), 8. Várdomb 25,5 (6), 9. Tamási 18 (6). VÁROSI TEKEBAJNOKSÁG Újabb fordulót játszottak a városi tekebajnokság „B” csoportjában. A 8. Fordulóban is jól gurítottak a csapatok, egyetlen változás a táblázaton, hogy a Kemény - Fa és a Reál helyet cserélt egymással. 1. Hársfa A bajnokság állása: 8 8 0 34:6 3252 16 2. 424 Gőzös 8 8 0 34:6 3240 16 3. Nádas Trió 8 6 2 26:14 2949 12 4. Duna büfé 8 5 3 24:16 2706 10 5. Old Boys 8 4 4 19:21 2510 8 6. Gödör II 8 3 5 19:21 2662 6 7. Törpikék 8 2 6 14:26 2453 4 8. Dömper 8 2 6 13:27 2432 4 9. Paksi Aszok 8 1 7 11:29 2413 2 10. Futrinka 8 1 7 6:34 2178 2 „B” csoport: 1. Kis Halász 8 8 0 35:5 3270 16 2. Sörpatika 8 7 1 30:10 3058 14 3. Labor 8 6 2 27:8 2603 12 4. K.T.O. 8 5 3 23:17 2868 10 5. Fortuna Drink 8 4 4 19:21 2746 8 6. Kemény - Fa 8 3 5 16:24 2642 6 7. Reál 8 2 6 14:26 2499 4 8. Matt ‘97 8 2 6 13:27 2412 4 9. Döngetők 9 1 8 12:33 2586 2 10. Bomber 7 1 6 6:24 1537 2 RAJT AZ NB 111 -BAN Az NB III Dráva csoport ver>. senybizottsága elkészítette az 1997/98. Évi felnőtt és ifjúsági labdarúgó bajnokság tavaszi sorsolását. A mérkőzések játéknapja: vasárnap. A magasabb osztályú (NB I. NB I/B, NB II) csapatok hétközi fordulói felborították az ellentétes sorsolást, így előfordul, hogy a paksi csapat több esetben az NB I B -s együttessel egyszerre pályaválasztó, s egyszerre utazik idegenben, így előfordul olyan hétvége, amikor Pakson nem lesz meccs. Március 7.: MÁV NTE - Paks 14,30, márc. 15.: Paks - Baja 15, márc. 22.: P. Postás - Paks 15, márc. 29.: Paks - Marcali 15,30. Április 5.: Dunaföldvár - Paks 15,30, ápr. 12.: Kaposfüred - Paks 16, ápr. 19.: Paks - Barcs, ápr. 26.: Balatonföldvár - Paks 16,30, máj. 17.: Paks - PVSK 17, máj. 24.: Szekszárd - Paks 17, máj. 31.: Paks - Bátaszék. Június 7.: Balatonlelle - Paks 17, június 14.: Paks - Bonyhád 17. Az ifjúsági mérkőzések a felnőtt találkozó előtt két órával kezdődnek. SPORTMŰSOR SZOMBAT - Cselgáncs: A- kategóriás nk. verseny, Prága. Kosárlabda, NB I: MATAV Pécs-Atomerőmű SE 18, ifi 16 óra. Labdarúgás, NB I B: Dorog-Paks 14,30. NB III: Nagykanizsa-Paksi SE 14,30, ifi 12,30. NB I B ifjúsági: Paks-Dorog „A” 11, „B” 13 óra. Sakk: NB I rájátszás: Atomerőmű SE - Honvéd 11 óra. VASÁRNAP - Cselgáncs: A -kategóriás nk. verseny, Prága. Labdarúgás, megyebajnokság: Dunakömlőd-Döbrököz 14,30, ifi 12,30. Sakk, NB II: Decs -Atomerőmű SE II. KEDD - Teke: városi bajnokság „B” csoport 16 óra. SZERDA - Kosárlabda: Diákolimpia III. kcs. 9 óra.