Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-11-20 / 41. szám
Paksi Hírnök 1998. november 20. 4 VÁROSI MOZAIK HÍREK, INFORMÁCIÓK Eőzetes információink szerint lapunk megjelenése előtt, november 19-én tarja az EuroCare Magyarország Egészségügyi Szolgáltató Rt., a Középületépítő Rt., és a Tolna Megyei Kórház az EuroCare Dialízisközpont ünnepélyes megnyitóját Szekszárdon, a kórház Belgyógyászati Épületében. A művese kezelésre szolgáló központ megnyitójának programjai között szerepelt többek között dr. Pusztai Erzsébet egészségügyi államtitkár előadása a hazai egészségügy fejlesztési célkitűzéseiről, beszámoló a B. Braun cég magyarországi beruházásairól, és a kórház valamint az EuroCare Rt. kapcsolatáról is. * * * A Bezerédj Általános Iskola szülői munkaközössége november 12-én tartotta az első tanévi tanácskozását. A téma ezúttal az iskola pedagógiai módszere volt. Németh Lászlóné, az iskola igazgatója a szülőknek elmondta, hogy az iskola nagy hangsúlyt fektet az egészségnevelésre, a környezetvédelemre és a helyi történelem tanítására, valamint arra, hogy a gyerekek társas kapcsolatai jól működjenek. A szülői munkaközösség tanácskozásán az intézmény vezetője beszámolt az iskolai alapítvány pénzügyi helyzetéről és a továbbtanulással kapcsolatos feladatokról is. * * * Ragó Lóránt grafikusművész kiállításának megnyitó ünnepségét tartják november 24-én, délután fél ötkor a Városi Művelődési Központ kiállítótermében. A tárlatot megnyitja Halász Károly, a Paksi Képtár vezetője. SZOCIALISTA ÁLLÁSPONTOK °s> SÓLYA EMMA Sajtótájékoztatóra invitálta a helyi média képviselőit Fonyó Lajos, az MSZP paksi választókerületi elnöke november 16-án, azok után, hogy újraválasztották a választókerület élére. Tájékoztatást adott a szocialisták önkormányzati választásokon elért eredményeiről, és a paksi szereplésről is: három képviselői helyből egyet elvesztettek, két aktivista listáról jutott be a testületbe, egyéni jelölt nem lett képviselő, de a kettes választókörzetben öt polgármester-jelölt közül három győztesen került ki az októberi megmérettetésen. Fönyó Lajos ezzel kapcsolatban elmondta: ő sem szégyenkezik önkormányzati választási szereplése miatt (polgármesterként nem nyert, képviselőként nem jutott a testületbe), hiszen a választópolgárok csaknem tizenegy százaléka mindemellett rá szavazott. A választókerületi elnök arról is szólt: Paks új vezetése felé valamennyi kérdésben nyitott lesz a szervezete vezetése, de előfordulhat, hogy a szocialista képviselők a testületi többségtől eltérően szavazhatnak, hiszen mindketten nyíltan Herczeg Józsefet támogatták, így saját belátásuk szerint szavaznak majd a testületi üléseken, és az is lehetséges, hogy más véleménnyel rendelkezik majd a párt elnöksége, mint a szavazó MSZP-s képviselők. Ennek ellenére az önkormányzattal széles körű együttműködést képzel el Fonyó Lajos. Pártállástól függetlenül, véleménye szerint a legfontosabb a városért való közös tenni akarás. Az áprilisi rendkívüli képviselő-választásra is készül a szocialista párt szervezete (városi négyes körzet). Az elnök szerint elképzelhető, hogy a baloldal (a helyi Agrárszövetség, Munkáspárt és MSZP) jelöltje állna szemben más pártok jelöltjeivel. A februári összevont taggyűlésen, illetve az azt megelőző szövetségkötések alapján döntenek majd a baloldal esetleges összefogásáról. Ezt követően az összevont taggyűlésről szóló tájékoztatójában az elmúlt két év munkájáról számolt be Fonyó Lajos. A megyei elnöki tisztségre Csáki Bélát, a volt szekszárdi alpolgármestert jelölik majd, és az alelnöki tisztségre pedig Fonyó Lajos kapott bizalmat. A megyében a paksi a legnagyobb létszámmal bíró csoportosulás - ez adja meg súlyát a megyében is. Ez összességében azt is jelenti, hogy a paksi szervezet nélkül vagy ellenére nincs döntés a tolnai szocialisták körében. PAKSI SEGÍTSÉG VISKNEK (Folytatás az 1. oldalról) Bor Imre, Paks polgármestere az elmúlt hét szerdáján arról számolt be a helyi média képviselőinek, hogy az önkormányzatot arról értesítették telefonon: Visk nagy károkat szenvedett az áradások miatt. Ezért részint a paksi önkormányzat szervezésében válságstábot alakítottak, hogy segélyakciót szervezzenek. Megkeresték a város jelentősebb vállalkozóit illetve kérték: Paks lakosai is támogassák az akciót pénzzel (készpénzzel és pénzátutalással), ruhaneművel, takarókkal és esetlegesen szállás felajánlásával. A polgármester elmondta: elsősorban most a károsultak élelmezését, elhelyezését kell megoldani, valamint a vízbetörések által okozott fertőzésveszélyt szükséges elkerülni. A helyreállítási munkálatokat csak tavasszal kezdhetik majd el az árvíz sújtotta területeken. Addig is az önkormányzat igyekszik kapcsolatot tartani Viskkel (bár a telefonok nem mindig működnek), hogy az ott élők elmondhassák, éppen mire van szükségük, az önkormányzat pedig eldönti: miben tud segíteni. Az elmúlt hét pénteken a terveknek megfelelően érkezett meg egy pótkocsis teherautóval és egy utánfutós mikrobusszal Viskre a gyógyszerekből, élelmiszerekből és ruhákból álló szállítmány. Mint azt Nagy Noémi, a polgármesteri hivatal nemzetközi referense a Paksi Hírnök számára elmondta: a következő szállítmány várhatóan ezen a héten indul, és hamarosan kiderül az is: hány család, illetve gyermek elhelyezése válik szükségessé paksi befogadó családoknál. Dr. Molnár Klára, a szállítmány egyik kísérője Viskről hazatérve elmondta, naponta újabb házak dőlnek össze Visken; a hajlék nélkül maradiakat a helyi kórházban, illetve a környékbeli kisebb falvakban, rokonoknál helyezik el. A paksiak adományait szállítók csak kerülővel tudták megközelíteni a kárpátaljai partnertelepülést, hiszen a legtöbb hidat leszakította az áradó folyó, de így is a segélyszervezetek szállítmányai mellett az elsők között érkezhettek. Az általuk legmegbízhatóbbnak tartott viski közigazgatási szervhez adták le a főként meleg ruhákból, gyógyszerekből álló szállítmányt, amit egyelőre, a rászorulók közötti szétosztás előtt raktárba zártak.