Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-10-16 / 36. szám
1998. október 16. Paksi Hírnök VÁROSI MOZAIK Mint arról már előző lapszámunkban tudósítottunk: hat önkormányzati képviselő Herczeg József polgármesterhez írt levélben kezdeményezte rendkívüli testületi ülés összehívását, a vezetékes földgázhálózat tulajdonjogának megvitatása érdekében. A képviselők az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozva leírták a levélben: ha a paksi gázhálózat tulajdonjogát a jelenlegi szolgáltató DEGÁZ Rt. eladja, akkor az önkormányzat által finanszírozott összeget köteles kifizetni. A testületi ülést az elmúlt héten szerdán megtartották, ahol azonban az ügyrendi bizottság javaslatára úgy határozott a testület: nem kíván ezzel a napirendi ponttal foglalkozni. A gázhálózat kiépítése ugyanis a privatizáció után történt, így az nem állami, hanem részvénytársasági tulajdon - emellett, mint ismeretes: a szolgáltató személyében sem történt változás. Az ülést követően a képviselők (akikhez hetedikként Bogáncs János is csatlakozott) sajtóközleményt adtak ki, amelyben közzétették álAz „Együtt a Parlagfű Ellen" . Alapítvány Kuratóriumának meghívására „Egy nap az asztma és allergia jegyében" egész napos programon vehettek részt mindazok, akik Budapestre, a Kongresszusi Központba látogattak. Az október tizedikén megtartott, „Egészséges lélegzetért" című rendezvény keretében allergológusok, tüdőgyógyászok, gyermek-gasztroenterológusok, dietetikusok, mérnökök, környezetvédelmi láspontjukat, miszerint a rendkívüli ülésen a Paks Városért Mozgalom és a KDNP képviselői nem tették lehetővé, hogy véleményüket a földgázhálózat tulajdonjogával kapcsolatban elmondhassák. Közleményükben a képviselők az Alkotmány egyik paragrafusára hivatkoznak, mely szerint az önkormányzatok képviselő-testülete gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonosi jogokat. Úgy vélik: az 1995 szeptemberében a Paks, Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa önkormányzatai valamint a DÉGAZ Rt. és a kivitelező Innoterv Rt. között létrejött szerződésben „mintegy 126 millió forintról Herczeg József polgármester testületi felhatalmazás nélkül lemondott”, és ezért kérték a rendkívüli ülésen a szerződés felülvizsgálatát is. szakemberek adtak felvilágosítást az érdeklődőknek az egészséges életmóddal kapcsolatban. A résztvevők megtanulhatták, hogyan kell atkátalanítani tárgyaikat, tanácsokat kaphattak az ételallergiáról, és kérésre ingyenes allergiapróbát is végeztek a szakemberek. * * * Az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány soron következő kuratóriumi ülését október 16-Az ügyrendi és a gazdasági bizottság elnökeinek tett észrevételében dr. Blazsek Balázs jegyző ismertette: a szerződés polgárjogi megállapodás, így azt módosítani csak a szerződő felek közös akaratával lehet. A jegyző feltételezi: amikor a testület, illetve az általa kyelölt öt képviselőből álló tárgyaló bizottság az 1995 szeptemberében megkötött szerződést megtárgyalta és jóváhagyta, körültekintően járt el. Ebből következik - szól az észrevétel -, hogy a semmisség esetét, valamint egy-két szűk megtámadási okot kivéve bonyolultnak látszik a szerződés megtámadása A sajtóközleményben végül (a fentiekben megfogalmazottakhoz hasonlóan) az állt: a Polgári Törvénykönyv szerinti semmisség esetét alkalmazva lehetséges a szerződést megtámadni, a vagyont visszaszerezni és a szolgáltatónak a használati díj fejében bérbe adni. Dr. Blazsek Balázs észrevétele szerint a beruházóval és a fővállalkozóval lehetséges ugyan tárgyalásokat folytatni, de ennek eredménye előre nem jósolható meg. án 16 órakor tartja a Gesztenyés utcai Sóbarlangban. A napirendi pontok között szerepel többek között az idei tájegységi parlagfű gyűjtés vándorserlegének ünnepélyes átadása, beszámolók az Alapítvány rendezvényeken, kiállításokon való szerepléséről, valamint a szolgáltatások árairól. A rendezvényen jelen lesz Tóth Ferenc országgyűlési képviselő is. A kuratórium ülése nyilvános. m m m A BIZTONSÁGÉRT A Paksi Polgárőr Egyesület október 12-én sajtótájékoztatót tartott, amelyen a paksi önkormányzattól kapott hárommillió forint sorsáról számoltak be. Bor Imre, az egyesület vezetője az újonnan vásárolt Hyndai Galloper terepjáró autót mutatta be a médiának. Az alapfelszereltségű, négy kerék meghajtású autó a polgárőrök munkáját segíti majd, és lehetővé teszi azt is, hogy a külső területeket az őszi és téli rossz időjárási viszonyok között ellenőrizhessék. Az egyesület vezetője arra is kitért, hogy létszámuk még mindig nő, jelenleg százhúsz főt regisztráltak, így a hétvégeken két kocsival is teljesíthetnek szolgálatot. Dózsa György úti irodájukban ezentúl minden nap 13-17 óráig ügyfészolgálatot tartanak és várják a lakosság észrevételeit a polgárőrök. KÖLDÖKZSINÓR A paksi Köldökzsinór Alapítvány október 16-ai rendezvényére dr. Pusztai Erzsébet egészségügyi államtitkárt hívta meg előadónak. A programtervezet szerint dr. Bárok József, az alapítvány elnökének ismertetője után az államtitkár asszony a család szerepének erősítését, zavarainak leküzdését célzó tanácsadások, szolgáltatások jelentőségéről tart majd előadást. Ezt követően a jelenlevők is bekapcsolódhatnak a beszélgetésbe. A rendezvény fővédnöke Herczeg József polgármester. (S. E.) KÖZÖSEN. A PARLAGFŰ ELLEN KIT, MI ELET MEG?