Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-08-28 / 28. szám
Paksi Hírnök_____________________________________jjjjj__________________________________1998. augusztus 28. KÖRNYEZETVÉDELEM Mottó: Az erdőhöz az ember ősidők óta vonzódik, csak a körülményeket kell olyanná tenni, hogy azt el is érhesse. Remélem a segítséget ahhoz, hogy minél nagyobb tömegek közelebb kerülhessenek az Imsósi erdőhöz, a Dunához, a létesítendő tóhoz, a rétekhez, a nádasokhoz. Mindahhoz, amit az emberek nagy része a mai modern világban már elfelejtett, vagy el is fog felejteni, ha nem hívjuk fel a figyelmüket szépségére. Hegedűs János dunakömlődi erdész hívja fel a figyelmet ily módon a hetvenes évek végén főként gyöngyvirág és ibolya virágzáskor sok paksi által oly szívesen látogatott Imsósi erdőre, a szerkesztőségünknek írott - vészkongató - levelében. Az Imsósi erdőben sajnos igen nagy károkozással 1978- ban létrehozott parkerdőt hivatásából eredően védelmező Hegedűs János itteni munkahelyéről 1980-ban távozott - nem önszántából. Az ezutáni időszak már szomorú, viszontagságos fejezete a szélesebb körben - ki tudja miért - kevéssé propagált, így csak kevesek által ismert parkerdőnek. A magas költséggel kiépített három kilométeres sóderes úthálózat mentén gyorsan tönkrementek a padok, a szeméttartók, mesterséges odúk, a szalonnasütő, a fákra helyezett - legtöbbször eleség utánpótlás nélkül maradt - madáretetők. Az erdő közepén fából épült esőbeállót sem a kirándulók használták elsősorban, hanem inkább horgászok, erdőmunkások. Az erdő sorsa-jövője az 1990-es évek utáni döntésekkel megpecsételődött. A vízügyi szervek megépitették a Pakstól Bölcskéig húzódó erdős védőgátat, s mert a Duna nem tud kiönteni, ez akadályozza az ártéri növényvilág vízellátását, az alj növényektől az egész állományokat alkotó fafajokig. így teljesen megváltozott a növényzet és az állatvilág élőhelye. Jelenleg ott tartunk, hogy az Imsósi erdő hullámterének mindössze tíz százaléka őrizte meg Duna-ártéri jellegét. Itt találhatók az őshonos fafajok közül a füzek és kitűnően illeszkednek a nemesnyárak. Itt nincs teendő, minden a maga helyén van. A magasabb részeken nyílik az ibolya, hóvirág, gyöngyvirág. Sajnos azonban azzal sem az erdő-felügyelőség, sem az erdőgazdaság egyelőre nem törődik, hogy a megváltozott termőhelyi tényezőknek megfelelően az erdő szerkezetét át kellene tervezni és fokozatosan, a pénzügyi lehetőségek függvényében átalakítani. A talaj szerinti telepítés során vissza lehetne nyúlni akár az őshonos fafajtákig: fekete-, szürkenyár, erdei- és feketefenyő, akác, nemesnyár. Kérdés, hogy minderre vállalják-e az anyagi áldozatot. Hegedűs János szerint szükséges erre áldozni, akárcsak az Imsósi erdei népjóléti célokra, mely utóbbiak finanszírozására a polgármesteri hivatalnak is kell(ene) pénzt biztosítania. Az Imsósi erdő minden kis részletét, zugát tökéletesen ismerő erdész levélírónk úgy véli: a sétáló utakat újra kellene építeni, mert a három kilométeres útnak mára csupán töredéke maradt meg. A sétáló utakat újra ki kellene jelölni, a tükröket kiképezni és ahol szükséges, újra sóderozni. Ahol így kívánja a homoktalaj, ott csak a terepet kellene elegyengetni. Két kijáratot szükséges nyitni Paks, illetve Dunakömlőd felől, mindkét helyen busz- és gépkocsiparkolót létesítve. Innen már csak gyalogosan lehetne belépni a természet imsósi templomába a szállító útvonalaktól független nyomvonalakon kijelölt ki- és bejáratokon. A gazdálkodó szervezeteket kötelezni kell arra, hogy ha a sétáló utakat a szállításokkal keresztezve tönkreteszik, akkor azt záros határidőn belül kötelesek legyenek megjavítani, az eredeti állapotba visszaállítani. További feladat mindkét bejáratnál elhelyezni egy-egy esőtől védett táblát, a sétáló utak erdőtérképének feltüntetésével, az utakat pedig megfelelő turistajelzésekkel ellátni. Nem lenne szabad megfeledkezni legalább két-három szalonnasütő elkészítéséről, s ezeket kihelyezve a szalonnasütéshez fával megtöltéséről. Erdei sétautakról, sétáló erdőről lévén szó, stílusosan helyi anyagból: fából, nádból legalább három esőbeállást kellene készíteni, újra rönkpadokat, valamint szeméttárolókat kihelyezni, s utóbbiak időnkénti ürítéséről is intézkedni szükséges. Levélírónk azt is megálmodja, miként képzeli az erdei utak hangulatát, a sétáló erdő jövőjét. Természetesen a megfelelő propagandát követően nagyon sok sétálóval, rendszeresen visszatérő kirándulóval találkozhatnánk, akik ingyenesen vehetnék igénybe az eszközöket, az erdő megannyi testi-lelki állapotot javító „szolgáltatását”. Mindezeken kívül a paksiak és a környékbeliek terepversenyeinek, tájékozódó versenyeinek, sőt akár a majálisoknak is ideális színterévé válhatna az Imsósi erdő. Adunakömlődi erdész természetszerető emberként a polgármesteri hivatal mellett a környezetvédelmi bizottság, a gazdálkodó szervezetek, az erdő-felügyelőség figyelmét egyaránt igyekszik felhívni az Imsósi erdőre, amely egyébként nem csak az állam (Gyulaji Erdészeti Rt.) tulajdona, hanem a madocsai, kömlődi és paksi termelőszövetkezeté is. (Bubor) VÉSZHARANG KONDUL IMSÓS TEMPLOMÁBAN
