Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-08-14 / 27. szám
Paksi Hírnök 1998. augusztus 14. NÁLUNK TÖRTÉNIK AKINEK CSÁMPÁN FÖLDJE VAN, az vagy minél hamarabb adjon túl rajta, vagy meg se művelje - mondják a keserűen a kistermelők, amikor az idei év termésének eredményéről kérdezősködünk. A termelők szomorúságának okozója nem a rossz termésátlag, vagy rossz technológia, hanem az elszaporodott terménylopások, melyek olyan mértékben okoznak kárt, hogy szinte meg sem éri megművelni a földet. MIÉNK A FÖLD, MÁSÉ A TERMÉS TÖBB LÁTOGATÓT TÁRNAK IDE Augusztus elsejétől várhazVtóan öt éven keresztül dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna vezeti majd a paksi Városi Múzeumot.- Az ELTE régészet-történelem szakát befejezve a szekszárdi múzeumban dolgoztam 1994-ig, ezt követően kerültem Paksra, - mondja az új igazgató, aki egy időre távozott a múzeumból és a Paksi Képtárban folytatta muzeológusi tevékenységét. Az itt eltöltött két év alatt olyan szervezési feladatokat is megtanulhatott, melyeket a vezetői tevékenysége során remélhetőleg tud majd hasznosítani.- A pályázatomat azért nyújtottam be, mert úgy éreztem: ez egy kitűnő lehetőség arra, hogy visszatérjek igazi pályámhoz, s természetesen az intézmény maga is rendkívül fontos a számomra, hiszen létrehozását én is segítettem. S úgy gondolom: a dolgozók szimpátiáját is élvezhetem. Dr. Váradyné személyi változásokat az idén egyelőre nem tervez, de, mint mondotta: egy főállású restaurátor képzeletbeli széke már régóta üres. A konkrét szakmai tervekről annyi már most tudható: még több gyermekeknek szóló, illetve évfordulókhoz kapcsolódó időszakos kiállítással próbálják majd a látogatottságot növelni. Az elképzelések között szerepel az is, hogy a múzeum falai között diákversenyeket, szakköri foglalkozásokat is tartanak; az állandó kiállítást pedig az elkövetkezendő öt évben mindenképpen szeretnék felújítani. Az első - dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna igazgatása alatt elkészülő - időszaki kiállítás várhatóan októberben nyílik majd meg. A Tóth családnak szép nye, reséget adó kertészete volt még néhány éve Csámpán, ma azonban azt fontolgatják, hogy megszabadulnak a földtől. A jó minőségű talajon megtermett a káposzta, paradicsom, paprika, és szinte minden más olyan termés, melyre vevő is akadt bőven a paksi piacon. A négy és félhektárnyi terület öntözése is megoldott, így a család a kiváló minőségű áruból meg tudott élni. Most azonban több a bosszúság, mint az öröm a kertben. Legutóbb, egy reggel negyedhektárnyi burgonyának találták hűlt helyét ... A háziasszony elárulja: itt minden mozdíthatót elvesznek.- Nem bosszankodnék - mondja Tóthné -, ha kultúráltan felszednének néhány bokor burgonyát, vagy bármely zöldségből leszednének csekély mennyiséget, még adnék is, ha tudnám, hogy éheznek, de félünk, hiszen agresszívek a tolvajok, és ha szól valaki a lopásért, azt többszörösen is megtorolják. A csámpai emberek problémája talán egyedi is lehetne, ha nem tudnánk: máshol is „dívik” a másik gazda terményéből jól megélni. A Páskum területen burgonyát termelő egyik család földjén tavasszal, amikor még csupán tízdekányi burgonya termett a bokrok alatt, kétszáz bokrot szedtek fel. Azóta is folyamatosan „szüreteli” valaki munkájuknak gyümölcsét.- Bejelentettük a rendőrségen, de semmi nem történt. Ott kiszámították, hogy a felszedett krumpli értéke nem éri el az ötezer forintot, és eb(Lesz) Fellendülés? ben az esetben a rend őrei nem tudnak mit tenni - panaszolja a háziasszony. A hobbikért tulajdonosok is panaszkodnak, bár a kiskertekből csupán néhány főzésre való zöldség mennyiséget lehet eltulajdonítani - ez elsősorban az éhezők területe. A földek privatizációját követően az tapasztalható, hogy a terménycsőszöket már nem foglalkoztatják, főleg azért, mert a kistermelő nem tudja megfizetni a mára már veszélyessé vált tevékenységet. A termelők egy része azonban összefogott, és felváltva vigyázzák egymás termőföldjeit, de ez sem az igazi: az éberség költsége olyan nagy, hogy úgy gondolják, nem éri meg vigyázni a termést. Hogy mégis mi ösztönzi az embereket arra, hogy minden évben újból és újból földet művelni kezdjenek, annak ellenére, hogy a hasznot ellopják, arra több magyarázattal is szolgálnak. Többek között azzal: ha föld van, azt művelni is kell - még ha nem is hoz sok hasznot, hiszen másra nincs lehetőség.... GYÓGYÍTÓ KEK KERESZT A Magyar Kékkereszt Egyesület már a század első évtizedeiben is működött, ám azóta többször megszüntették. Kilenc éve újjáalakult azzal a céllal, hogy a szenvedélybetegeket gyógyítsa keresztény hit segítségével. Paksi csoportja két esztendővel ezelőtt jött létre. Az elmúlt hét végén a Kékkereszt Egyesület két napos rendezvénysorozatot tartott Pakson, ahova a gyógyulni szándékozó, vagy már gyógyult alkohol - illetve drogfüggő betegeket várták. Az evangélikus templomban augusztus 7-én tartott ünnepélyes megnyitót követően orvosok, egyházi vezetők előadását hallgathatták meg a résztvevők. A program további részében a Bibliával ismerkedtek és bizonyságtételt tehettek gyógyulásukról.