Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-08-07 / 26. szám
Paksi Hírnök 1998. augusztus 7. EMBERMESÉK A FRANCIA SZABÓ A ruha teszi az embert - szól a jól ismert mondás. Sokan vitatkoznak e mondat igazán, de a szabó mesterséget művelők bizonyosan kiállnak e szólás igaza mellett. Feil Ádám, paksi, mérték utáni szabó is azt vallja: a nyakkendőnek mindig jár a tisztelet.-»VOLF MONIKA A hetvenes éveinek elején já, ró mesterember 1956- ban, harminc évesen hagyta el Magyarországot és döntött úgy, hogy európai körútra indul. Szakmájának szeretete és értése tette lehetővé számára, hogy fiatalon is előkelő, budapesti munkahelyeken dolgozzon, ám - mivel véleménye szerint a szerencsét keresni kell - mégis „útra kelt”, és a franciaországi Nancy-ban telepedett le. Mint minden kezdet, neki is nehéz volt a beilleszkedés: a francia nyelvet nem ismerve, elsőként - egy magyar tanár segítségével - egy lengyel származású zsidó szabónál állt munkába.- Mivel igény és kereslet volt az ilyen jellegű, egyéni méret utáni ruhakészítésre és az egyediséget sokan meg is tudták fizetni, így hamarosan egy kis vagyonra tettem szert, melyből egy leromlott állapotú épületet vettem. Idővel aztán ezt szépen felújítottam, ahol szabóként - néhány bedolgozó segítségével - dolgoztam tovább. Egyre több vendéget fogadtam és később már megengedhettem magamnak, hogy „válogassak” a megrendelők között: jómódú szálloda-, bank-, biztosítótársaságok tulajdonosainak, igazgatóinak, híres francia orvosoknak készítettem és - ritkán ugyan - de készítek ma is öltönyöket, kabátokat, kosztümöket. Ők azok, akik tízezer frankot (egy frank körülbelül harmincöt forintot ér) is adnak egy-egy minőségi szövetből, tökéletesen elkészített ruhadarabért - meséli Feil Ádám. (A legolcsóbb, általa varrt öltöny egyébként Franciaországban négyezer frankot ér.) A letelepedése után tizenöt évvel jöhetett aztán először Magyarországra a paksi mester, aki azóta is minden évben több hétre hazalátogat. Pakson élő rokonai mindig szerették, szívesen fogadják látogatását.- A francia emberekről az a kép alakult ki, hogy tartózkodó és némiképp egoista nemzet; ezt csak megerősíteni tudom: a szomszédok között például sosem fog kialakulni olyan közeli viszony, mint hazánkban. Ennek ellenére, én nem panaszkodhatok: szívesen jönnek hpzzám a szomszéd utcából is, de távoli tartományokból egyaránt. A kialakult baráti kapcsolatoknak köszönhetően pedig mipdig volt és remélem lesz is munkám, annál is inkább, hiszen a divat, az öltözköcjés egyik őshazája Franciaország, s azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nőknekis a férfiak „csinálják” a divatot: a híres varrodák vezetőinek szinte mindegyike férfi - teszi hozzá szimpatikus büszkeséggel Feil Ádám. A magyarországi politikai és gazdasági változások egyik, számára legfontosabbika az volt, hogy végre szabadon, bármikor hazajöhet és bízik abban is, hogy - bár napjainkban a külföldiek franciaországi letelepedése és az állampolgárság megszerzése szinte lehetetlen - az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, ennek számos előnyét fogja majd élvezni a magyar, de minden más, „európai nemzetiségű” állampolgár is. hogy mi, magyarok, mennyire öltözünk csinosan, a másfél éve nyugdíjba vonult paksi mesterember azt vallja: az öltözködés, az ízlés mellett nagyrészt az anyagiaktól függ. A budapesti Váci utcából kiérve úgyszintén „eltűnik” a jólöltözöttség. Azt viszont jó hallani, hogy Feil Ádám szerint a paksi emberek az átlagosnál csinosabbak... Nem tudja. Nem tudja, mert nem érdekli. Nem tudja, mert nem érti. Nem tudja, mert még honnan tudná? Még gyermek. Mindössze tizennégy éves... így aztán még nem tudja, hol akar, tovább tanulni. Pedig tudnia kellene, számon kérik. De egy tizennégy éves ember még nem tud tájékozódni a világban. Vagy nem akar. Pedig már ilyenkor szinte az egész élete függhet döntéstől: a szülők rábeszélőképességétől, és egyéni lehetőségeitől. Ritkábban akadnak olyanok, akik már nyolc év tanulás után erre éretté válnak, és - némi családi segítséggel -, látják az utat előre. Ők ezúttal a kisebbség.- Nem tudom... majd anyukám keres egy iskolát nekem. - A testvérem is ide járt, ez a hely jó lesz nekem is. - Ha gimnáziumba megyek, lesz négy évem gondolkodni - felelik. Azért az élet ennél bonyolultabb. Az életnek már ebben a szakaszában a tanulmányi eredménynek megfelelő csoportba szelektálódik a gyermek. Ezért alakultak ki a gimnáziumok, szakközép- és szakmunkásképző intézmények. Ezért a választásuk már eleve koríáto••• zott azoknak, akiket az elért tanulmányi eredmények nem engednek a középiskolai oktatási intézményekbe. Ezért bizonyos pályákról már eleve le kell mondaniuk, legalább is egyelőre...- Engem nem érdekel, mit szeretnének a szüleim, nekem nincs kedvem tíz órákat görnyedni a könyv felett... Volt olyan gyermek aki ez miatt elszökött otthonról. 0 MÉG CSAK TIZENNÉGY Egy hónapja bujkál valahol. ■Van olyan szülő, akit nem érdekel különösebben gyermeke tanulmányi eredménye. A másik véglet. Hol a helyes út? Szülők és pedagógusok közös felelőssége. Minden egyes gyermeknél, egyenként. Van rá elég idő? Elképzelései mindenkinek vannak. Mikor valakit megkérdeztem, tudja-e, mi akar lenni, visszakérdezett, hogy az álmaira vagyok-e kíváncsi, vagy a valós kilátásokat mondja el. Azt próbálta elmagyarázni, hogy általában egy gyerek vagy tudja, mit akar, de nem hisz benne, vagy pedig nem tud reálisan gondolkodni, és még mindig álmokat kerget. Arra, hogy miért van ez így, nem tux \ dott válaszolni.-Te mit gondolsz? (Gréta)
