Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-07-31 / 25. szám
Paksi Hírnök 1998. július 31. SPORTHÍREK ______________14 / L ABD ÁRU GAS «»A#TMTM*!«. József MÉRLEGEN PAKS NB III-AS CSAPATÁNAK SZEREPLÉSE Sérülések, eltiltások tizedelték a csapatot, így meg kellett elégedniük a negyedik hellyel. A csapat neve mellett a táblázaton ez szerepelt: 30 15 7 8 56-37 52. Till Barbara, az Atomerőmű SE dzsúdósa a Szardínia-szigetén rendezett nemzetközi viadalon megismételte tavalyi sikerét. A rangos versenyen ezúttal is maga mögé utasította súlycsoportjának mezőnyét. Kiss Gábor, a Paksi SE tájfutója, aki egyben az AC Szekszárd atlétája is, a Debrecenben rendezett utánpótlás korú atléták országos bajnokságán a 2000 m-es akadályfutásban a nyolcadik helyen végzett. Az ökölvívók hivatalos európai profi ranglistáján az ex - paksi öklözök közül a pehelysúlyú Bognár László a harmadik, könnyűsúlyban Kalocsai Zoltán a nyolcadik. Az Adidas Streetball Challange utcai kosárlabda bajnokság pécsi seregszemléjén a Rutkai, Kecskeméti, Somodi /ASE/ és Szakács /Pécs/ alkotta „Tilos az A” alkalmi csapat kiharcolta a szeptemberben Budapesten sorra kerülő országos döntőbe jutást. A poznani kajak-kenu ifjúsági világkupa viadalon a C- 1 5000 m-en Nagy Balázs az Atomerőmű SE versenyzője nyolcadik helyen ért célba. Győrben 10 ország 164 cselgáncsozójának részvételével rendezték meg a Tutti Kadett Világkupát. A fiú 66 kgosok mezőnyében Nagysolymosi, a 90 kg-osoknál Ulbert bronzérmet szerzett. Berlinben rendezett nemzetközijunior cselgáncs versenyen 52 kg-ban Till Regina az ötödik helyen végzett. Győrben rendezett Floriol-kupa maratoni kajak-kenu országos bajnokságon a kölyök 5 km-en a K-l-ben Boros Gergely harmadik, míg a nőknél Fenyvesi Judit második, Reményi Veronika harmadikként ért célba. Adankó Ferenc lett a szekszárdi KSC NB I-es női kosárlabda csapatának vezetőedzője. Adanko utoljára az ASE férfi csapatánál töltött be hasonló munkakört. Legördült a függöny labdarú- I gásunk negyedik vonalának, az NB III-nak színpadán is. Zárófordulóban a Paksi SE gárdája Bonyhádot, a Dráva csoport sereghajtóját fogadta, s a találkozón inpozáns játékkal, 5-0-s győzelemmel vonulhatott pihenőre a csapat. Ezzel a győzelemmel a Fehérvári útiak bebiztosították negyedik helyüket a táblázaton. Hogy ez a helyezés siker, vagy kudarc, azt mindenkinek szíve - joga eldönteni. A bajnokság kezdetén a szakvezetés az élmezőnyben való sikeres szereplést tűzte ki célul. Ezt a csapat teljesítette, hiszen a negyedik hely az élmezőnyhöz tartozik. De, ha figyelembe vesszük, hogy a Paks NB I B-s labdarúgó csapata a 15. helyen végzett a bajnokságban, s ezzel jogot szerzett arra, hogy az 1998/99-es szezon során az átszervezés után immár az amatőrnek számító másodosztályban, az NB I-ben indulhasson. A szakosztályvezetés azonban olyan döntést hozott, hogy a csapatot nem kívánja a legmagasabb amatőr osztályban indítani, csupán az NB II- ben. Ezzel egyidejűleg a Paksi SE és az Atomerőmű SE labdarúgóinak “házassága” is véget zöld- fehér gárda a tavaszi idény közepéig versenyben volt még a bajnoki címért is, akkor ezt akár kudarcként is felfoghatjuk. Ennél jobb eredményben reménykedett a csapat mellett mindvégig kitartó lelkes publikum. A nyári átigazolási időszakban hatan távoztak az egyesülettől és helyükre hárman érkeztek. A rajtnál mindössze tizenhét játékos állt Blatt Pál edző rendelkezésére, de ez a létszám a bajnokság végéig folyamatosan csökkent. Tavasszal egy komoly sérüléshullám söpört végig a csapaton, öt- hat meghatározó játékos dőlt ki a sorból. Gondolunk itt Somogyira és Kródira, akik az egész tavaszi idényt kiért, mivel a PSE-ASE közös szakosztály működtetéséről 1993 nyarán kötött ötéves /2+3/ szerződést nem hosszabbították meg a felek. Az okokról így vallott két érdekelt: Szinger Ferenc (PSE): Egyesületünk elnöksége a megállapodás két éves meghosszabbítása mellett döntött. Miután tudomásunkra jutott, hogy az ASE vezérkara csak a harmadik osztályban és nem a legmagasabb amatőr osztályban kívánja nevezni labdarúgóit, így megváltoztathagyták. Nagyon kevés alkalommal tudott a csapat rendelkezésére állni Benedeczki, Borsi, Wolf, valamint a műtéten átesett Németh kapus. Ezeket tetézték a sárga és piros lapok miatti eltiltások. Az utolsó három fordulóban mindössze két ifjúsági játékos kapott helyet a cserepadon. Ilyen körülmények után a szakvezetés és a hozzáértő szurkoló elégedett a negyedik hellyel. A legnagyobb gondot a szinte rendszeresen változó összeállítású védelem okozta. A kapott gólok tekintetében a hetedik helyet foglalják el, míg a rúgott gólok vonatkozásában a csapat a harmadik helyen végzett. tűk döntésünket, mivel két alacsonyabb osztályú amatőr együttes indítása esetén nincs értelme a közös munkának. Kiss Zoltán (ASE): Szeretnénk egy új, helyi és környékbeli tehetséges fiatalokra épülő csapatot kialakítani, amely egy szebb jövő reményében sikeresen szerepelne az NB II-ben. A jövőben csak főfoglalkozás mellett futballozhatnak Pakson, s munkája mellett tevékenykedhet az edző is. A döntésben természetesen közrejátszottak a pénzügyi okok is. VÁLÁS UTÁN AMATŐRKÉNT A HARMADIK OSZTÁLYBAN