Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-03-13 / 9. szám
1998. március 13. Paksi Hírnök ? A MESSIANIZMUS - MA Rendkívül nagy örömmel fo' gadtam el meghívásukat és felkérésüket, hogy tartsam meg a zsidó messiánizmusról szóló előadásomat a paksi közönség előtt; annál is inkább, hiszen a Tolna megyei Paks, Bonyhád, Hőgyész települések a zsidó teológiában szereplő jól ismert szent helyek - kezdte bevezetőjét dr. Schweitzer József főrabbi március harmadikai, Pakson tett látogatása alkalmából. A hetvenhatodik életévében járó országos főrabbi korát meghazudtolva, lenyűgöző lexikális tudását a paksi érdeklődők előtt is bizonyította; közérthető, színes magyarázataival, elmesélt történeteivel még a laikus számára is érthetővé vált: mit is jelent a zsidó nép számára a Messiás-várás. A messianizmus - mely a zsidóság egyik alaptétele - héberlatin eredetű szó, jelentése: hit a megváltó eljövetelében; misztikus felfogás, mely egyetlen természetfeletti személytől várja egy boldog kor eljövetelét; egy, a zsidóktól várt „felkent”, különleges adottságokkal rendelkező megváltótól, a Messiástól, akit az ószövetségi próféták már jóelőre megjövendöltek. E várakozás azonban - amint azt a főrabbitól megtudtuk - koroktól függően változott. Túl a történetiségen, a modem zsidó teológia tételei szerint már az is messiánizmusnak számít majd, ha a zsidó vallást végre elfogadják, és korlátozás nélkül terjedhet el a vüágban. A teológiai értelemben vett megváltó-várástól eltérő a politikai síkon vett messiáshit is: míg az utóbbihoz tartozik többek között a cionizmus is, mely mozgalom a zsidók Izraelbe történő tömörítését célozza meg, s mely lényege, hogy a saját országában, kirekesztettségből felszabadult emberként mindenki csináljon azt, amit szeretne, addig a teológia a lelkek mélyére is behatol; a rombolás és ártás ellen, de a béke és nyugalom mellett emel szót; kéri, hogy a háború eszközeiből föld- és szőlőművelésre alkalmas szerszámok készüljenek, ember-ember ellen, nép-nép ellen soha ne forduljon. A főrabbi, előadása után a résztvevők kérdéseire válaszolt, s megfogalmazta személyes véleményét a keresztény és zsidó nép között húzódó, régikeletű ellentétről is:- Akinek az apját megölték, az soha nem fogja azt elfelejteni, de úgy gondolom jóhiszeműnek kell lenni egymás iránt, a felnövekvő új nemzedékkel meg kell teremteni a kapcsolatot, s ha mindenki a maga Istenének útján jár, megoldhatóak lesznek a problémák. Az egy órás előadáson, dr. Schweitzer József jóvol-dr. Schweitzer József tából a messiánizmus alapfelfogásának megismerésén túl betekintést nyerhettünk a zsidó nép korai történelmébe, szokásaiba csakúgy, mint a főrabbi személyes élményeibe, életének különleges történéseibe. v-ÚJRA VÍZRE SZÁLL A VÍZ SZERELMESE TÖRÖK ISTVÁN TERVEIRŐL * , , , Újra vízre száll az építmény, mely hét és fél méter hosszú, egy méter negyven centiméter széles és egy méter magas. Önsúlya százötven kilogramm. Bár a mostani útra 4-5 lóerős motort szerelnek fel rá, de kenu utasa ezúttal is Török István, aki nem egyszer vágott már neki a nagyvilágnak.- Most merre tart?- Lisszabonba, ahová terveim szerint augusztus húszadikán Szent István napján szeretnék megérkezni, arra az ünnepségre, melyet ebből az alkalomból tartanak a magyar résztvevők az ottani expón.- Mikorra tervezi az indulást?- Pünkösd napján Budapestről indulok. Sok idő kell ahhoz, hogy ezt az utat megtegyem, mert nem ismerem a földrajzi helyzetét a területnek, az áramlásokat, a szeleket, ezért néhány nappal hosszabbra terveztem. Bár ez csak egy próba út lesz.- Ezek szerint nem mondott le a korábbi álomról?- Nem, az óceánnal meg kell küzdenem, be kell bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok az átkelésre.- Miért fontos, hogy most induljon útnak: a két kicsi gyermek miatt várhatna még egy-két évet...- Fontos ez az időpont számomra, mert az évezred utolsó expójára oda kell érkeznem, mely az óceánokkal kapcsolatos lesz. Mivel hazánk is képviselteti magát, igyekszem elérni, hogy a hajót az expón láthassák az érdeklődők, annak reményében, hogy az óceáni útra szponzorokat szerezhessek.- A Dakar okozta sebek?- A kudarcokkal együtt kell élni, épp úgy mint a sikerekkel. Amikor Dakarból visszajöttem már akkor tudtam, hogy visszatérek. Filmet szeretnék készíteni, könyvet szeretnék írni az útról, és mindez még nem sikerül: addig újra és újra nekivágok.- Mit visz magával?- Mobil telefont, műszereket. Személyes dolgokat, ennivalót. Változatlanul vegetáriánus vagyok, ennek megfelelő étrenddel fogok evezni.- Nemsokára negyvennégy éves. Meddig még? Amíg az egészségem bírja, bár minden út alkalmával megígérem: ez lesz az utolsó, de ahogyan múlik az idő, egyre inkább érzem hiányát a „kalandnak”. 1999-re tervezem az óceáni átkelést. (Seregély)