Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-06-06 / 21. szám
Paksi Hírnök 1997. június 6. TŰZOLTÓVERSENY Magyarországon 1893-ban, Aradon volt az első tűzoltóverseny, amit azóta is szinte minden évben megrendeznek. A felkészülés egész évben folyik, míg végül Flórián nap környékén (akit mint tudjuk a tűzoltók védőszentjeként tartanak számon) sor kerül a megmérettetésre. A korábbi járási vetélkedőt megyei versengés váltotta fel, aminek ebben az évben Paks városa adott otthont. Mágus 30-án a fehérvári úti városi sporttelepen rendezték meg a hivatásos tűzoltók versenyét. Itt négy csapat adott számot felkészültségéről, a szekszárdi, dombóvári és a paksi hivatásos önkormányzati tűzoltók, valamint az atomerőmű tűzoltói. A csapatoknak nemcsak egymással, hanem az „égi áldással” is meg kellett küzdeniük, a szél és az eső jócskán megnehezítette a résztvevők dolgát. A végerdemény: az önkormányzati tűzoltóságok versenyén Paks 1. helyezést ért el, az összesítében pedig az Atomerőmű Tűzoltósága állhatott a dobogó legfelső fokára, őket követték a paksi tűzoltók, így te(jes volt a hazai siker. A száz méteres akadálypályát is sikerrel vették a paksiak az egyéni versenyben, ahol Fiala József főtörzsőrmester (paksi városi tűzoltóság) az első helyet, Széles Ferenc törzsőrmester (Atomix Kft.) a második, míg Hanoi László őrmester (Atomix Kft.) a harmadik helyet szerezte meg. NYÁRKÖSZÖNTŐ Vasárnapi piknikre gyülekezett a falu apraja nagyja a Nagydorogi Általános Iskola öreg fái alatt. A második alkalommal megrendezett Nyárköszöntő gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nyújtott kikapcsolódást, melyet az Általános Iskola „Gyöngy” Egyesülete és a Polgármesteri Hivatal közösen szervezett. Néptánc, divatbemutató, a Paksi Fúvósok és híres színészek kavalkádja fogadta a nagyérdeműt. Peremartoni Krisztina műsora után egyre jobban benépesült az udvar és mire a Nagydorogi Búzavirág Együttes lépett színre kevesen maradtak otthon. Az est legnagyobb sztárja Kovács Kati és Konc Tibor az álmosodók szeméből kedvenc dalok éneklésével verték ki az álmot, teremtve igazi jó hangulatot. Amikor viszont Ihos József, mint Kató néni színre lépett valóban kicsinek bizonyult a színpad körüli tér. A nevetés messze visszhangzott végig a falu utcáin. Pontban tíz órakor azonban a sötét égbolton hirtelene felszökkentek a fények és látványos tűzijáték vette kezdetét. A fénycsoda elmúltával nem volt még vége az önfeledt ünneplésnek, mert ekkor kezdődött a hajnalig tartó vigalom, a bál. - ese -VAKÁCIÓ VÁRÁS r rációváró hangversenyt adtak a Dunaszentgyörgyi Faluházban a helyi általános iskola diákjai az elmúlt hét péntekjén. Az iskola énektanára, Csapóné Sebestyén Katalin vállalta magára a koncert rendezését, ő kísérte zongorán az ötvenhét fős csapatot, az énekkarosokat és a furulyaszakkörösöket, akik a klasszikus zeneműveket és népdalfeldolgozásokat adtak elő teltház előtt a közel egy órás, de mintegy egy év felkészülés eredményeit felmutató műsorban. A nyárról, természetről, kirándulásokról szóló művek előadását vastaps fogadta, a siker szerepet játszik abban, hogy a zenepedagógus hagyományteremtőnek szánta a vakációváró koncertet, és jövőre is színpadra szeretné varázsolni mindezt. „FOLYÓ ÜGYEK” A SÁNC TERASZÁN Szeméremsértés alapos gyanúja miatt indult eljárás az ellen a paksi fiatalember ellen, aki a múlt héten szerdán iskola helyett sétálni ment. Máig tisztázatlan okokból megszakítva a békés nézelődést, felbandukolt a Sánc-bár melletti teraszra. A teraszon eltöltött tíz perc, aminek végét a járőr megérkezése jelezte, élményekben gazdag időszak volt. Az esetről készült rendőri jelentésben az áll, hogy először ruhában tett félreérthetetlen mozdulatokat nemi vágyai kielégítésére, majd férfiúi mivoltát mutatta meg. Ebből lett az ügy. Mivel a gyanúsított fiatalkorú, kihallgatására már védő jelenlétében került sor. Az eredmény: „Paks olyan kevés számú nyilvános WC-vel rendelkezik, hogy egy kemény felázásban megbetegedett nebulónak nincs jobb hely a dolgát végezni, mint a Városháza mellett található erkély. Ami történt, megtörtént, na de azért ez mégsem bűncselekmény!” Az eljárás folyik... ZSARUTÁBOR FONYÓDON £1 kell jönnöd ebbe a táborba, ha zsaru akarsz lenni, rendőrszakközépbe, vagy fősulira jelentkezel, e> vagy csak érdekel, hogyan dolgozik a rend őre. e> Életkorod 16-19 év. Ha jössz, akkor: belenézhetsz a Balaton-parti rendőr munkájába, lőhetsz éles lőfegyverrel, hajókázhatsz rendőr motorcsónakon ©> és lovagolhatsz, vitorlázhatsz, fürödhetsz. Megtudhatod, mi újság nálunk drog-ügyben, mit csinál egy orvosszakértő, e> mit tanulnak a rendőrnek tanulók! Hogy mikor? 1997. augusztus 11. és 20. között! Hogy mennyi? 18 500 Forint + útiköltség (ebben minden benne van) Jelentkezés? Rendőrtiszti Főiskola 1525 Budapest, Pf. 27. (Hámori István) vagy Hámori István: 06(l)212-4555/128-as melléken. Jobb, mint a legjobb kaland! Csak le ne maradj! Paksi Hírnök PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Paks, Dózsa György út 51-53. Pf.: 26. Telefon: 75/311-611. Telefax: 75/313-522. A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város Önkormányzata. Felelős kiadó: Herczeg József polgármester. HU ISSN 0865-560X v. Számítógépes munkálatok: Megapress Bt. Nyomtatás: DC Nyomda, Paks. (Kéziratokat nem őrziink meg és nem küldünk vissza!) J