Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-02-07 / 4. szám
1997. február 7. Paksi Hírnök Manapság nem „ügy” szerencsét próbálni külföldön. Fiatal, kedves és szép, ám szegény magyar hölgyek csábulnak más, gazdagabb országokban kínált, legtöbbször hazudott szebb jövőbe. Munka és perspektíva nélkül maradt magyar fiatalemberek dolgoznak nyugati mércében mérve nevetséges összegekért. Jó néhány olyan paksi fiatal, illetve középkorú férfiút ismerek, akik megjárták a francia idegenlégiót, akad köztük olyan, aki zsoldosként harcolt a volt Belga-Kongóban, mások szicíliai ezüstbányában dolgoztak embertelen körülmények között. Mindent egybevetve csúnyán megverekedtek a boldogulásért. * * * Paks és a horvátországi Slavonski Brod közt nem oly nagy a távolság, légvonalban jó ba van hétszáz kilométer. Ezerkilencszázkilencvenkettő októberében két paksi fiatalember ebben a városban öltötte magára a piros-fehér kockás horvát címerrel díszített terepszínű katonaruhát. Fegyvert fogtak Horvátország oldalán. Az már szinte természetes, hogy nem csupán a rokonszenv vitte őket a haldokló Jugoszláviába. Napi száz német márkát kerestek - fegyverrel. G. 28, A. pedig 31 éves.-Együtt húztuk a „bokszos dobozt” - mondja A. - A magyar seregben mindketten gépesített lövészek voltunk. Mielőtt elszegődtünk volna a háborúba, már úgy ismertük a kézifegyverek csínját-bínját, mint a tenyerünket. Barcsról Verőcére, majd Kralovacra mentünk.-Akkoriban bárki beállhatott katonának horvátokhoz, szerbekhez egyaránt. A muszlimoknál más volt a helyzet, ott a vallás szigora eléggé visz* szafogta a jelentkezési kedvet, -Velünk nem sokat teketóriáztak, adtak horvát katonai igazolványt, beöltöztünk, autóbuszra szálltunk és meg sem 3) EMBERMESÉK ZSOLDOSOK álltunk a Száva-parti Slavonski Brodig.-Éjjel indultunk, hajnalban érkeztünk meg. Késő ősz volt, ködös volt az idő. Egy félig szétlőtt kilencemeletes panelház hatodik emeletén helyeztek el minket négy horvát, meg egy lengyel gyerekkel - folytatja G. - Mindannyiunknak kifizették a heti pénzét, hétszáz márkát, felcipeltek az emeletre öt láda géppisztolylőszert, puska- meg páncéltörő gránátokat, kaját, éjjel látó készülékeket vagy húsz karton konyakot. Adtak rádiót, elmagyarázták hol találunk hadi bordélyt, kaptunk várostérképet.- Figyelmeztettek bennünket, hogy amennyire csak lehetséges, ne mozduljunk ki nappal a házból és naponta cserélgessük az emeleti szobákat, nagyon figyeljük a folyó túlpartját, mert az már a szerbek uralta Bosznia.- Még ezen a napon átestünk a tűzkeresztségen. Nappal néma csend volt, amikor azonban besötétedett megmozdult a föld. Először azt hittük, hogy tankok jönnek, végül az infratávcsővel megláttuk, hogy sorozatvető autók. Egész éjszaka állt a bál, szinte nappali világosság volt. Reggelre ismét néma csend. Mellettünk az egyik horvát gyerek teljesen megőszült. Úgy rángatódzott, mintha epilepsziás rohamot kapott volna.- Lőttetek?-Elengedtünk néhány puskagránátot, meg kilőttünk néhány tárat, de ezzel a tűzesővel szemben mi labdába sem rúghattunk.- Összesen mennyi időt töltöttetek a háborúban?- Durván két évet.- Öltetek embert?-Merre volt a legkegyetlenebb?-Mindenhol kegyetlen volt. Egyszer átdobtak bennünket Bosanski Noviba, a szerb megszállás kellős közepén találtuk magunkat. Embertelen egy helyzet volt. Mindenütt halottak. Nem is mertünk fegyvert használni. Letépkedtük a ruhánkról a horvát címert és azt hazudtuk, hogy szerb zsoldban állunk. Négy napig bújkáltunk, gyalogoltunk étlenszomjan, mire elértük a horvát vonalat, itt meg kézigránátokkal fogadtak bennünket.- Mikor végre szót értettünk a horvátokkal, akkor már egymással is szót értettünk abban, hogy elég volt ebből az egészből, megyünk haza, mielőtt itt hagyjuk a fogunkat. Visszamentünk Kralovacra, felvettük a pénzünket, s meg sem álltunk Barcsig.- Tanulság? Mi jót tanulhat az ember az embertelenségben? - kérdez vissza A., s kesernyés mosolyt vonva arcára egy legyintéssel záija a beszélgetést. SZARKAJÓZSEF Rémült szomszédok riasztják a rendőrségi ügy eletet, megtörve az eseménytelen falu téli nyugalmát egy magyar kistelepülésen, 1997. év elején. A nyirkos, omladozó ház belseje lassan nyeli el a megtermett hatósági személyek árnyékát. Afütetlen lakás egyetlen lakható helyiségének megvetett ágyában szürke, őszbe vegyülő alak fekszik mozdulatlan. Nagy árat kért látogatásáért cserébe az, aki hosszú idő óta először rányitotta rozoga háza ajtaját. Szeme köré mély barázdát, sötét karikát festett, majd felkészítve őt az útra, magával vitte. Az idős ember arcán az utolsó pillanat kifejezése látszik. Ami rémítő, hogy nem félelem vagy kín az, hanem megnyugvás. Életében nem kért, kapott sosem. Mentsvára - mondták - egy otthon lehetett volna, ám ő makacsul ragaszkodott a jégverem sajáthoz. Maradt. Holott, mióta felesége, az egyetlen és örökös társ néhány éve elhagyta őt, nem volt más vágya, csak menni. Kivárta az időt, s az egy téli estén elérkezett. Békében távozott, ahogy élt is mindig. Befeküdt ágyába, talán magához vette utolsó — tü-HGHMLii dőbetegségét - enyhítő piruláját, majd, hogy oldja feszültségét, és az ináig hatoló hideget, betakarózott és várt. Napokkal később talált rá néhány szomszéd és a marcona hatóság. Bűn nem volt, csupán tragédia, amihez nincsenek hozzászokva, érzelmeiket kordába parancsolva távoztak a színhelyről. Megtörtént. Áldozatát szedte a betegség és magány. Fázva, magányosan, de talán reménykedve távozott Sárszentlőrinc egy idős, kilátástalan helyzetű polgára. * * * Sárszentlőrinc egy Pakshoz közeli kistelepülés. Lakóinak száma: 1188. Közülük hatszázan idős emberek. A legközelebbi idősek otthona Alsótengelicen van. A helyi idősek klubját nem tudták fenntartani, így az elmúlt évben megszűnt. A jövedelempótló támogatásban részesülők száma ötvenöt-hatvan között mozog. Télen mindig nagyobb arányban vannak jelen. A helyi termelőszövetkezet megszűnése óta, szakképzettség hiányában és a legközelebbi település távolsága miatt (ingázni kellene) nem tudnak elhelyezkedni. POZBAI ILDIKÓ
