Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-06-13 / 22. szám

1997. június 13. Paksi Hírnök VEGE A NAPSZÁMOSOK FEKETE MUNKÁJÁNAK • TIHANYI SZILVIA Akár beszélünk róla, akár nem, a napszám eddig a falun élők nagy részének meg­élhetését biztosítot­ta tavasztól őszig. A zsebből zsebbe ván­dorló összegek, az így végzett munka is a fe­kete munka kategóriá­jába tartozott; aki kap­ta, aki adta, semmit sem fizetett ebből az állami kasszába. Igaz, ez a fajta munkavégzés sehol sem jelent meg a munkavállalónál, nem számított munkavi­szonynak. A Munkaügyi Minisztérium legújabb javaslata sze­rint - amit a kormány már megtárgyalt és elfogadott - a napszámosok fekete munkáját is legálissá tennék. Ennek lé­nyege, hogy a napszámos al­kalmi munkavállalási könyvet kapna. Ha a megrendelő - munkaadó - ebbe a könyvbe beragasztja a közteherjegyet, máris legalizálhatja a munka­végzést. A bélyeg (attól függő­en, hogy az adott helyen és munkáért mennyi napszámot fizetnek egyébként feketén is) egy napra lenne érvényes és a munkaadónak 600-1800 fo­rintjába kerülne. A bélyeg megvásárlásával a munkaadó szinte minden kötelezettségé­nek eleget tesz, semmi mást nem kell fizetnie. A munkát vállaló napszámos hetente maximum öt napot, ha­vonta tizenötöt, de évente leg­feljebb küencven napot dolgoz­hat az alkalmi munkavállalási Kaszálni csak pontosan, szépen... könyvével. A bélyeggel igazolt napok munkaviszonyban eltöl­tött időnek számítanak, de egészségügyi ellátás ezért nem jár a dolgozónak. Előnye az így igazolt munkaviszonynak - tar­talmazza az MŰM előterjesztés hogy a dolgozó a munkanél­küli ellátáshoz szerez időt. Két év alatt az alkalmi munkavég­zéssel is össze lehet gyűjteni a foglalkoztatási törvényben elő­írt időt ahhoz, hogy valaki munkanélküli járadékot kap­hasson. A Tolna Megyei Munkaügyi Központ paksi kirendeltségét még hivatalosan nem értesítet­ték az alkalmi munkavállalási könyvvel kapcsolatos teendő­ikről. A jelenlegi szabályozás szerint, aki már kimerítette a munkanélküli járadékfolyósí­tási időt, de újra elhelyezke­dett, száznyolcvan napnyi iga­zolt munkaviszony után negy­venöt naptári napon keresztül ismét kaphat járadékot. Az önkormányzattól jövede­­. lempótló támogatást élve­ző munkanélkülinek két év le­telte után szintén száznyolcvan nap munkaviszonyt kell igazol­ni. Ekkor a negyvenöt napig tartó munkanélküli járadékfo­lyósítás után ismét visszake­rülhet a jövedelempótló támo­gatást élvezők közé. Ennek összege az országban a min­denkori öregségi nyugdíjmini­mum nyolcvan százaléka (je­lenlegi kilencezerkétszáz fo­rint), de Pakson az önkormány­zat határozata szerint az öreg­ségi minimális nyugdíj össze­gét, (tizenegyezer ötszáz forin­tot) kapnak a jövedelempótló támogatásban részesülők. (A felvételek a cikkhez készült illusztrációk.) GAZDASAG AZ ELSŐ KONDENZÁTOR E készült a PA Rt. hármas blokkjához az első kon­denzátor. Mint ismeretes a ta­valyi év során pályázat útján a Ges Alsthom Delas Vállalat nyerte el a kondenzátor mo­dulok gyártásának lehetősé­gét. A paksi Projekt-Office műhelyében ünnepélyes kere­tek között győződhettek meg arról a város vezetői, a PA Rt. műszaki vezetői, valamint a projekt megvalósításában résztvevő szakcégek képvise­lői, hogy az első kondenzátor a megkötött szerződésnek időarányos részét megfelelő minőségben elkészült. A Gec- Alsthom elnök-vezérigazgató­ja Jean Gautier további jó együttműködésre hívta fel a jelenlevők figyelmét, hiszen a kondenzátor modulok hely­színre való telepítése további összehangolt tevékenységet igényel. Jean Gautier azt is bejelen­tette, hogy Gec-Alsthom- Delas paksi bázisára a napok­ban telepítik le a korszerű, számítógépes vezérlésű több­orsós fúrógépet, amellyel a kondenzátor csőköteg fal le­mezeit a helyszínen fogják ki­fúrni. Az USÁ-ból származó nagypontosságú MULEN fú­róberendezés Európa legkor­szerűbb gépe, amely pontos­ságával és nagy kapacitásával alkalmas arra, hogy hosszú távon munkát biztosítson a térségben. A Gec-Alsthom- Delas Vállalat ezzel a beruhá­zásával is bizonyítani kívánja, hogy gazdasági elképzelései hosszútávra szólnak. AMANDA SZALON VV Esküvőiruha kölcsönző Dunaújváros, Vasmű út 17. Tel.: 25/408-813. Nyitva: H-P: 9-12, 13-18-ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom