Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-04-25 / 15. szám
Paksi Hírnök 1997. április 25. AKTUÁLIS • PRÉHÁZI ILDIKÓ A szokásosnál többen nyüzsögnek ezen a péntek estén a rendőrkapitányság épületében. Na, mi van, te sem tudsz aludni? - kérdezgetik egymást, miközben újabb és Újabb álmatlanságban szenvedők érkeznek. Összezsúfolódunk 20-25-en egy emeleti kis irodában, ahol Mónus Attila közlekedési alosztályvezető irányításával 21 órakor kezdetét veszi az eligazítás. Még meg sem melegednek a székek, megcsörren a telefon:- Madocsán balhé van, valaki veri az anyját! - a bejelentést követően kettővel apad a létszám, így nélkülük zajük a megbeszélés. Folyik a város feltérképezése, ki, hol foglal el megfigyelő állást az éjszaka folyamán, előtte azonban közös akcióban sorra járják Paks szórakozóhelyeit. Bevágódunk a rendőrkocsiba, aztán pár perc és a csapat már meg is érkezett az első bevetés helyszínére. A főleg fiatalok által látogatott városszéü vendéglő még nem üzemel teljes gőzzel, akad néhány üres asztal. Rég láthattak ennyi rendőrt egy rakáson a bent ülők, mert csodálkozva méregetik a beözönlő zsarukat. Miközben folyik az igazoltatás a két szekszárdi vám- és pénzügyőr az italpultot rohamozza meg. Minden OK., leszámítva, hogy néhány „flekó” (személyi igazolvány) otthon pihen. Lassan kiszivárgunk az udvarra, majd cél az Újtemplom utca, ahol egy - főleg a kisebbség körében közkedvelt - söröző a következő „áldozat”. A zsúfolásig telt füstös kricsmi törzsgárdája egykedvűen veszi tudomásul a rendőri beavatkozást. Meghúzzák magukat és a sörösüveget. Nikotintól sárga ujjak kotorásznak a gyűrött személyi igazolványok után. Hamar végzünk, megyünk tovább a lakótelep irányába. A razzia híre már előttünk jár. Kicsi a város. A nevében is ezerféle jót ígérő műintézmény előtt már rutinosan pattanok ki a Golfból. Az ajtót azért bezárom. Biztos, ami biztos. Mint kiderült, nem én vagyok az egyedüü óvatos ember a környéken. Egy biciklire szerelt riasztó hangja süvít bele az éjszakába. A kerékpár illuminált tulajdonosa fennhangon bizonygatja az őt körülvevő rendőröknek: állampolgári joga itt visíttatni riasztóját. Meggyőzik: ne tegye. A kis közjáték alatt az idegenlégiósok sem tétlenkednek odabent, ám a jóféle hazait rejtő ballonok nem itt leledzenek. Egyébként is: csupa becsületes adófizető állampolgárral akad dolgunk ezen az estén. Megnyugodva sóhajtok fel, és veszek egy Marlborót. Zárjegyeset. Toronyiránt folytatjuk utunkat, leszáguldunk a város szívébe. Már épp elszédülök a tengernyi csigalépcsőn, amikor felérek a ülán derengő bejáratig. A város egyetlen night clubjában több a táncosleány, mint a vendég. «lőttünkre a zsebkendőnyi (ádám)kosztümben lejtő hölgyemény sietve az öltöző irányába távozik. A többiek megszeppenve mutatják igazolványukat. Már akinek van. Okmány hiányában két hölgyet átkísémek a szemközti kapitányságra - addig is pihennek egy kicsit, míg lekérik az adataikat a pesti központból. Nem éppen barátságos pillantások kereszttüzében távozunk. Rövid taktikai megbeszélés után irány az ürgemezei mulató. A fekete ruhás security hamar rájön: ő itt most nem rúghat labdába. A morc marcona hangulata fagypont körül mozog. Annál mosolygósabb kifele menet. Mindent rendben találnak a rend őrei. Rég láttam ilyen disztingvált társaságot. A zsaruk is. Kicsit csalódottak. Négy óra körül már mindenki visszatért a yardra. Az alosztályvezető megköszöni a lelkes együttműködést, majd közli: innentől fakultatív a program. Aki akar marad, aki nem hazamehet. Többen ez utóbbit választják, néhányan kocsiba ülnek és a környező településeken üldözik tovább a bűnt. Paks ezen az éjszakán csöndes maradt... Közbiztonság: „lassan járj, tovább (f)élsz...” // RENDŐRSÉGI RAZZIA A PAKSI ÉJSZAKÁBAN
