Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-01-17 / 1. szám
1997. január 17. Paksi Hírnök g KÖZVETLEN PÁRBESZÉD Á LAKOSSÁGGAL KIBŐVÍTETT ELNÖKSÉGI ÜLÉS A PAKS VÁROSÉRT MOZGALOMNÁL Kibővített elnökségi ülését L tartotta január 3-án a Paks Városért Mozgalom tagsága. A szervezet, melynek tagjai közt a legutóbbi önkormányzati választások eredményeként néhányan képviselőként is tevékenykednek, az idei év munka- és üléstervét dolgozta ki. Eszerint idén négy alkalommal ülésezik az öt tagot számláló elnökség, ezenkívül kétszer közgyűlést is tartanak majd. Tervezik továbbá lakossági fórumok megrendezését is, ahol a mozgalom vezető tisztségviselői az elmúlt évek eredményeiről, továbbá jövőbeni terveikről nyilatkoznak. Hogy meghívásuknak minél több érdeklődő lakos tudjon eleget tenni igény szerint az óvároson kívül a lakótelepen (a művelődési központban), továbbá kihelyezett területeiken: Dunakömlődön, Biritón, Gyapán, Cseresznyéspusztán is összejöveteleket tartanak. VÁLASZTHATÓ MEGOLDÁSOK Napirenden: a Gesztenyés úti óvoda helyzete, polgármesteri szülői értekezlet. Rendhagyó szülői értekezletre invitálta Herczeg József polgármester az Ifjúság úti óvoda Gesztenyés úti csoportjai csemetéinek szüleit és a város óvodavezetőit január 13-án délutánra a Városi Művelődési Központ egyik tanácstermébe. Az összejövetel célját a polgármester úgy fogalmazta meg: közösen, mindenki számára megfelelő, kényszerektől mentes megoldás kialakítása szükséges a jövőben szociális otthonná alakított épület jelenlegi lakói, a kisóvodások számára. Herczeg József elmondta, hogy a szülőknek hamarosan dönteniük kell, milyen megoldást választanak: ebben az oviban vagy a város egy másik gyermekóvójában helyezik el a jövőben gyermekeiket. Mint hangsúlyozta bármelyik választás lehet megoldás, hiszen az átalakításokat végzőkkel szemben követelmény lesz, hogy a működő csoportot az építkezés ne zavarja. Amennyiben a szülők egy másik óvoda mellett döntenek, erre is lehetőség van, mert a közoktatási törvényben foglalt gyermeklétszámot meg nem haladó kislétszámú csoportok működnek a városban. A polgármester bevezetője után párbeszéd alakult ki a jelenlévők közt. Az idei évben és azt követően iskolaéretté váló gyermekek szülei azt szorgalmazták, hogy legalább egy csoport működjék a Gesztenyés úton, amíg el nem érik gyermekeik a hatéves kort. Herczeg József természetesen ennek nem látta akadályát, mint mondotta, ő hasonló elképzelésekkel indította mondandóját, így kompromisszum születhetett. Javasolta azonban, a gazdaságosság szempontjait figyelembe véve, hogy az 1998 szeptemberében iskolaéretté váló négy beíratott gyermek - a létszámuk, miután nem íratható az idén már a Gesztenyés úti oviba gyermek, nem változik - szülei hasonlóan a többiekhez írásba foglalja elképzeléseit gyermeke további óvodai ellátásáról. Négy fővel azonban nem lehet csoportot indítani. Herczeg József megnyugtatta a jelenlevőket: erre a kérdésre is megoldást fog találni az önkormányzat. POZBAI ILDIKÓ HERCZEG JÓZSEF POLGÁRMESTER ÚJÉVI KÖSZÖNTŐJE Számvetés időszaka van most mindenütt, így városunkban is. Az 1996-os esztendő sok munkával járt, úgy érzem kiváló eredményeket értünk el és ez bizakodással tölthet el bennünket, megteremtettük azt az alapot, mely a továbblépés lehetőségét hordja magában. Sok megoldásra váró feladat van még előttünk, melyet közös akarattal megvalósíthatunk. Az önkormányzat a választási időszak feléről adhat most számot. Rendkívüli dolog történt, megvalósult a gázprogram, melynek megvalósulásában sokan nem hittek, de azért bíztak. Városunk lakóinak nagy többsége örömmel vette tudomásul, hogy modem, kényelmes és a többi energiahordozóhoz képest olcsóbb lehetőség áll rendelkezésére. Köszönetét mondok mindenkinek, mert türelmesen vették tudomásul az átmeneti nehézségeket. A végeredmény önmagáért beszél. A gázberuházással párhuzamosan 58 utcában megépült a szennyvízcsatorna is, mely szintén a lakosság kényelmét szolgálja. Bővült és minőségében, összességében javul t a város úthálózata. Az építés okozta hibák, garanciális javítások keretén belül 1997. szeptember 30-ra teljes egészében elkészülnek. Nagyonfontos a várost elkerülő út építésének megkezdése, mely közlekedési problémáink megoldásában óriási jelentőséggel bír. A gimnázium bővítése, fiatalok tanulási, képzési lehetőségeinek javítása a város életében nagyon komoly előrelépést jelentett. A csapadékvíz elvezetésének megoldását folyamatosan valósítjuk meg. Az egészséges ivóvízellátás érdekében folyamatosan cseréljük elavult, elöregedett hálózatunkat. A közvilágítás korszerűsödött, a piac, a házépítések lehetőségeinek bővítésére telekkialakításokba fogtunk. Középületeinket javítottuk és a városépítés érdekében a lakosság kérésének megfelelően új Általános Rendezési Tervet készítünk. Egészségügyi és oktatási intézményeinketjó színvonalon tudtuk működtetni. A város lakóinak kérésére a Duna-parton is elindultak a munkálatok. A jövő időszak legnagyobb gondja a munkahelyteremtés. Kiemelten kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel. Az indulás biztató. Nagy jelentőségű a szociális foglalkoztató beindítása is, mely az első lépés megtörténtét jelzi. Fokozatosan kell foglalkozni idősebb polgárainkkal, érdekükben a szociális otthon bővítését határozta el a testület. Nemcsak jelenlétünkkel, hanem múltunkkal és jövőnkkel is kell foglalkoznunk. Ennek jegyében rendeztük meg városunkban is a honfoglalás 1100 éves évfordulóját, a millecentenáriumi ünnepségeket. Egész évben kiemelkedő rendezvényeket tartottunk. Együtt ünnepelt a város lakossága. Május 12-én a Szent István téren ünnepeltünk, hasonló programmal mint a 100 évvel ezelőtt élt paksiak. Augusztus 20-án az eső ellenére több ezer ember gyűlt össze ünnepelni, este pedig a Dunaparton annyi ember gyűlt össze, mint még emberemlékezet óta soha. Folyamatosan zajlottak kulturális és sportrendezvények is város polgárainak részvételével. Újra tudtunk ünnepelni és ez csodálatos érzés volt valamennyiünk számára. Jó közérzettel dolgozni, élni és ünnepelni csak közös akarattal lehet. Kell hogy legyen és van is közös akarat. Vágyaink mindig meghaladják lehetőségeinket, de ha ezt össze tudjuk hangolni, tartalmas lesz az életünk. Emberléptékű városunkban ezért valamennyiünknek sokat kell tennünk. ÚJ ÉV! ÚJ REMÉNYEK! ÚJ ELKÉPZELÉSEK! Ehhez kívánok valamennyi paksi polgárnak és honfitársamnak hitet, jó erőt, egészséget, bol-Sot és sok sikert az új eszen. BOLDOG ÚJ ÉVET!