Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-03-28 / 11. szám

Paksi Hírnök 1997. március 28. SZOMSZÉDOLÁS ISTEN HÁTA MÖGÖTT íz utóbbi időben két ház f\ épült, a bolt egy héten há­romszor tart nyitva, ke­nyérre és tejre mindig fel kell iratkozni, mert csak a megren­delt mennyiséget szállítják. Az üzletekben gyakran található le­értékelést ezen a vidéken nem ismerik. Hiába az áfész által meghirdetett akció, ha itt so­sem érvényesítik. A bolti árak jóval magasabbak mint bárhol másutt. Az orvos egy héten egy­szer jön a kicsiny településre, de az utóbbi időben betegsége miatt ő is elmaradt. A helyet­tesítést végző orvos Kölesden látja el a betegeket. Mivel köz­igazgatásilag ehhez a község­hez tartoznak, így bármilyen hi­vatali ügy elintézése vagy gyógy­szer íratása egy napba telik. Pedig mindössze hat kilométer a távolság. A miértekre a közle­kedés hiányossága ad választ. A busz reggel megy és este jön. Aki délelőtt intézi dolgait, az a délutánját, akit délután tud­nak fogadni az a délelőttjét töltheti buszra várva Kölesd utcáján. A hivatalok itt mű­ködnek, óvodába és iskolába idejárnak a gyerekek. A gyermekkorában is szen­vedélyes természetjáró Petőfi Sándor a botjádi szőlőhegyet járva gyógyítgatta ifjú szívén esett sebeket. Kereste és élvez­te a táj adta nyugtató csendet. Barátsága Sass Istvánnal halá­láig fennmaradt. A kúriát és a Méhest most közel háromezer növénnyel beülteti gondosan ápolt park veszi körül. A Sass család kriptájára már csak az itt élők emlékeznek. Szürke márványkő, rozsdás ko­vácsoltvas kerítés árulkodik az egykori költő barátjának csa­ládfájáról. Hogy a sírt valaki meg tudja nézni, utat kell vág­ni az elbuijánzott erdőben. Éppúgy nincs aki gondozza a sírt, mint nincs, aki művelje az elhagyott gyümölcsöst, sző­lőt, nincs, aki megtöltse az üre­sen kongó löszfalba vájt pin­cék hordóit és nincs, aki fel­újítsa és megmentse a század elején épült házakat. A sörétgyár is a századfor­duló táján épült, a háború előtt vadászfegyverekbe való lőszert készítettek benne. A rendszer­­váltás óta már a harmadik tu­lajdonosa van, aki évente egy alkalommal teszi tiszteletét az épület körül. Különösen tavasszal, amikor a domboldalon a fák alatt ibo­lya bontogatja szirmait: szorul össze az arrajáró szíve. A Sió­part vonalán húzódó közel nyolcvan ház virágba borul, jelzi: nincs még itt a vég. Szor­galmas emberi kezek művelik a kerteket, míg be nem követ­kezik az elmúlás. Addig is minden év elején becsenget a postás és átadja azt a borítékot, amelyben az önkormányzat adójának befizetésére hívják fel a figyelmet. Természetesen mellékelve hozzá a kilencszáz forintos csekket is. Az ott la­kók értetlenül fizetnek, de kér­dés: mire? Itt úgy érzik, nem kapnak pénzükért semmit, kiszolgáltatottak. Nagy erőfe­szítéseik ellenére a képviselő­­testület tagjai közé sem sike­rült delegálniuk egyeden falu­belit sem, aki egyengette volna a kis település mai sorsát. Boijád, 1997. március SEREGÉLY ERZSÉBET (Folytatás az 1 ■ oldalról.) máris az volt a válasz, hogy a kabátokat most olcsóbban meg lehet vásárolni és már áradt is a kedvezmények sora. Rutinos­sága, leleményessége hozott egy-két vevőt. A legjobban a süteményformákat árusító fér­árakból. - Ha hármat viszel - ak­kor már csak kétszáz - mond­ta, amikor a húsvéti csokoládé nyúl ára iránt érdeklődők. Ná­lunk alkudozás nélkül is megka­pod kétszázért, de itt mindent jóval drágábban kínálnak. A soha véget nem érő sátrak- Már a kenyérre való is alig­hogy megvan - mondja válo­gatás közben egy hölgy —, de jön az ünnep, hát muszáj va­lami meglepetés.-A játékokat sem úgy vá­sárolják mint régebben - pana­szolja a bazárárus - mindenki csak válogat, turkálnak az em­ber nem győz figyelni, nehogy ellopjanak valamit, de vevő az ritka mint a fehér holló - bán­kódnak. Az üzlet ma talán a legjobban a kunszentmiklósi gazdának ment.-Kevesebbért adtam a mala­cokat mint a tegnapi vásáron, de azért itt is öt- és hatezer volt a malacok ára. - Közben szá­molgatja ma mennyit sikerült idáig eladni. - Harmincnyolcat - mondja -, tegnap meg ötven körül. Sok van még otthon, eb­ből élünk - meséli, de hogy hány anyadisznó röfög az ólak­ban azt nem árulja el - nem újságba való - mondogatja. Néhány titkot azért mégis sikerül kiszedni belőle. Min­den fajtából kell tartani, mert a vevők sem egyformák, így ki­nek a pöttyös, kinek a fehér tet­szik, a másik meg, hogy tavasz­­szal jóval drágább a malac, hát ilyenkorra kell időzíteni az el­adást. Az árusítóból vagy a vásár­lóból volt-e több? Azt nehéz lenne megállapítani, az viszont tény, hogy jóval kevesebben jöttek ki a vásártérre mint szok­tak. Valószínű a havazás is ron­tott, de tényként azt is el kell fogadni, hogy a lakosság 18,7 százaléka munkanélküli és a segélyből legfeljebb csak néze­lődni lehet a vásárban és re­ménykedni, hogy a legközeleb­­binéí már más is lesz. -ese-ELMENTEM A DOROGI VÁSÁRBA. FÉLPÉNZZEL... finak ment az üzlet, úgy látszik a konyha művészete máig von­zó a fiatalok és idősek számára egyaránt. Van rajta jó kis ha­szon, de az eladó azt nem árulta el, hogy mennyiért éri meg fo­lyamatosan a keksztörmeléket gyömöszölnie a formákba. A cukorkaárusnál alkudozni is lehetett, a csillagos eget verő asztalain rengeteg a kínált por­téka. Papucsot, hálóinget, ott­honkát és munkásruhát külön­böző méretben és színben lehet próbálni, vásárolni. Igényesebbeknek drágábbat, a szegényebbeknek olcsóbbat mutat az eladó. Aki akar, az tud is venni, de a legtöbben csak bámészkodnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom