Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-09-27 / 35. szám

Paksi Hírnök 1996. szeptember 27. ÜZEMÁTADÁS A Luxin Kft. rehabilitációs célszervezet Tol­na megyei üzeme jóvoltából Tolna után szeptember elejétől Pakson is vállalhatnak munkát a munkaképességüket részben el­vesztett emberek, a számukra kialakított szociális foglalkoztatóban. A paksi üzem átadására szep­tember 23-án délben ke­rült sor az önkormányzat Jámbor Pál utcai épületében, amely sokak munkahelyét je­lentheti ezután. Megnyitóbeszédében Schäff­ler Ádám, a tolnai célszervezet ügyvezetője köszönetét fejezte ki a paksi önkormányzatnak és dr. Széchenyi Atüla alpolgár­mesternek, amiért a foglalkoz­tató létrehozásában részt vál­lalt, majd a megjelentek, akik közt László Imre képviselő, Farkas István Endre szervező, Csikai Gyuláné, a családvédel­mi és szociális osztályvezetője, valamint a paksi üzemrész ve­zetője, Márkus Sándor is meg­tekintették az új munkahelyet. Ezt követően a Duna Szálló tanácstermében beszélgetésre, majd állófogadásra invitálták a sajtó képviselőit, valamint je­lenlegi és leendő munkatársa­kat és a tulajdonosokat. Mint Schäffler Ádám a Hír­nök kérdésére válaszolva el­mondta, a paksi üzemhez nagy reményeket fűznek. A szep­temberi megnyitástól 15 fő dolgozik, a következő hetek­ben még 15 fővel egészül ki a foglalkoztatás. Az eredeti ter­vek szerint harminc-negyven fő befogadására alkalmas ház teljes taglétszámmal működhet októbertől. Ugyancsak az önkormányzat jóvoltából több helyi vállalat, köztük a PA Rt. is igényli a mun­káját a megváltozott munkaké­pességű dolgozóknak, emellett vállalkozók munkagépek ren­delkezésre bocsátásával segítik a foglalkoztató dolgozóit. A taglétszám még nem teljes, így továbbra is van mód a te­lephelyen személyesen jelent­kezni azoknak a számára, akik szívesen vállalnának könnyű, képességeikhez igazodó mun­kát. -pozbai-HÍREK, INFORMÁCIÓK A Paksi Ifjúsági Klub (PIK) újra megnyitotta kapuit a Gesztenyés út 4. szám alatti barakképületben, amelyet hi­vatalosan szeptember 21-én, szombaton este adtak át az if­júságnak. A megnyitó ün­nepségen Bajor Péter, a Paksi Iskolapolgárokért Kerekasztal — Városi Diákönkormányza­tok Egyesületének a titkára jelképesen és ténylegesen is átadta a kulcsokat Ferenczi Richárdnak, a klub vezetőjé­nek, valamint köszönetét mon­dott Paks Város Önkormány­zatának és a Paksi Atomerő­mű Rt.-nek azért, hogy létre­jöhetett a klub. Az új kör­nyezetben jóval kényelmeseb­ben berendezkedhetnek a fia­talok. Van tv-szoba, büfé, kü­lönterem a hangtechnikának. A takarítási világnap al­kalmából szeptember 21-én Pakson két helyszínen, az ür­gemezei szabadidőközpont környékén és az OMV-kút melletti' Duna-parti téren őszi szemétszüreten vettek részt a városlakók. A zord időjárás ellenére a Duna-partról egy egész konténer hulladékot gyűjtött össze a megjelent mintegy tucat bátor jelentke­ző. A Gemenc Volán paksi helyi járatain szeptember 30- án, az idősek világnapja tisz­teletére a nyugdíjszelvény fel­mutatásával ingyen utazhat­nak a nyugdíjasok. PAKS SZENZÁCIÓJA OKTÓBER 11—12—13-ÁN! Egy családi tradíció egyedüli örököse, minket a név kötelez! 2 ÉV UTÁN ISMÉT ÖNÖKNÉL ÚJ MŰSORRAL A VILÁGHÍRŰ 5 világrészen ismert szállóige: VAN MÁÁÁSIKÜ! AZ ÉLŐ LEGENDA: EÖTVÖS GÁBOR Jászai-dfjas, érdemes művész, a Magyar Köztársaság Csillagrend kitüntettje, világhírű zenebohóc és változatos nemzetközi SZTÁR műsora MILLECENTENÁRIUMI GÁLAMŰSOR Hét nemzet cirkuszművészei (magyar, francia, olasz, német, román, kenyai, tanzániai) AZ OKOS MEDVÉK - MAJOMREVÜ - MACSKA SHOW - LIMBÓATTRAKCIÓ Monte-carlói és a párizsi cirkuszfesztiválok díjnyertesei. A cirkuszunk területén ÉLŐ CÁPÁKAT, PIRANHÁKAT és TRÓPUSI HÜLLŐKET tekinthet meg. Mottónk: CSALÁD A CSALADOKÉRT! Minden előadáson MATCHBOX, AQUAFRESH, LISS, CERBONA, ESZKIMÓ, GORENJE, VITA-C, BILLERBECK ajándékokat sorsolunk ki. A megvásárolt jegyekkel nyerhet! Ha felejthetetlen élményt akar szerezni családjának, már most biztosítsa a jegyét!- Jegyek elővételben a cirkusz pénztáraiban kaphatók, vagy telefonon megrendelhetők: 06-60/325-939,06-30/325-939- Pénztárak nyitása: délelőtt 10 órakor. Legyen a vendégünk egy felejthetetlen sztárparádén az Eötvös Cirkuszban! ILYEN MÉG NEM VOLT! • EZT LÁTNI KELL! FŰTÖTT NÉZŐTÉR! SOROS HIRDETÉS • SOROS HIRDETÉS QBE-KE Bt. Megnyitotta ital-, dohány-, édesség- és zöldségbolt­ját! Paks, Építők úti üzletsoron. Vátjuk kedves vásárlóinkat. □ Nagy méretű (3,5-4 szobás) lakást vagy házat bérelnék Pak­son elfogadható áron. Későbbi megvétel is lehetséges. Ajánla­tokat a 75/310-060-as telefonra kérek. □ Szabó E. utcai, II. emeleti, há­romszobás (74 m2) lakás eladó. Csendes környezet, dunai kilátás. Irányár: 31 000 Ft/m2. Érdeklőd­ni a 75/310-060 -as telefonon. □ Szövetruhák, szőnyegek tisztí­tása, valamint irha és bőrkabátok javítása, tisztítása és festése. Paks, Barátság u. 2. □ Kémények - gázkémények bélelése, felújítása, építése! Ez nem fémkémény! í'jL Minden fűtési eljáráshoz Wr" vésés, bontás nélkül 10 év garanciával, kedvező áron. Telefon: 06-20-357-182. £ Paksi Hírnök PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Paks, Dózsa György út. 51-53. Pf. 26. Telefon: 75-311-611 Telefax: 75-313-522 A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város önkormányzata. Felelős kiadó: HERCZEG JÓZSEF polgármester. HU ISSN 0865-560X Szedés, tördelés: Ruskó István, Paks • Képrepró: Umigráf Bt., Szekszárd, telefon: 74-317-895 • Nyomtatás: Hermann Frigyesné, Szekszárd, telefon: 74-316-830. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza!

Next

/
Oldalképek
Tartalom