Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-02-02 / 4. szám
1996. február 2. Paksi Hírnök ASZTALITENISZ ISMÉT PATTOG PAKSON A KAUCSUKLABDA ATLANTAI MOZAIK Az NBC amerikai tévétársa- L ság, az atlantai olimpia közvetítője megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Az amerikai cég 2,3 milliárd dolláros rekord összegért megvette a 2004-ben és 2008-ban esedékes nyári, továbbá a 2006-os téli olimpiai játékok közvetítési jogát. Az olimpiák történetében először adták el egyszerre három ötkarikás esemény közvetítési jogát. Az amerikai tévétársaság korábban 1,27 milliárd dollárért a 2000-es sydney-i nyári olimpia és a 2002-es Salt Lake Cityben rendezendő téli ötkarikás játékok közvetítési jogát is megvásárolta. K0ZMANN A LISTAVEZETŐ Az elmúlt versenyévad ered- L ményei alapján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elkészítette az országos ranglistákat, amelyen paksi sportolók is szép számmal szerepelnek. Az ifjúsági kenusok országos rangsorát Kozmann György vezeti. Az ifjúsági válogatottba négy tehetség, Kozmann György, Feil Imre, Lőrincz Zoltán, Meczker András került be az elmúlt évben. Első osztályú felnőtt versenyző Fehér Imre, Forster Imre, Kiss Attila, Kozmann György, Prancz Zoltán és Viktor Endre (kenus) lett. Ifjúsági aranyjelvényes szintet Feil Imre, Lacza János, Lőrinc Zoltán, Meczker András, Nagy Zoltán kenus, illetve Siebel Lajos kajakos érte el. Serdülő aranyjelvényes versenyző Bárok Endre lett. Az ifjúsági válogatott keret kenus szakágának mestere Sziklenka László, az Atomerőmű SE vezető edzője lett. Utoljára nyolc évvel ezelőtt volt Pakson asztalitenisz csapatbajnokság, az akkor még működő városi asztalitenisz szövetség szervezésében. Az 1987/88-as évadban hat csapat küzdött a bajnoki pontokért, amelyből legtöbbet végül is a Zeneiskola versenyzőgárdája (Harmath Béla, Károly János, Peterdi István) gyűjtött össze a PAV 1., valamint a Konzervgyár csapata előtt. Később, a szövetséget a törvény, a bajnokságot a sors szeszélye szüntette meg, mígnem ez utóbbi életre hívásáért a közelmúltban tárgyaltak a helyi illetékesek. Következésképpen a polgármesteri hiva-Félidejéhez érkezett az V ESZI Kupa teremlabdarúgó bajnokság, amely ezúttal is bővelkedett meglepetésekkel. A telt ház előtt lejátszott mérkőzések jó iramú, színvonalas, gólokban gazdag összecsapásokat hoztak. Az ötödik játéknap meglepetését az Aranynád együttese szolgáltatta azzal, hogy legyőzte az NB Ill-ban szereplő Paksi SE csapatát. Igaz az eredmény csak azoknak meglepetés, akik nem látták a mérkőzést. Ragyogó mérkőzést hozott a Györköny-Borsi söröző összecsapása, amelyen szoros, 6-5-ös györkönyi győzelem született. A másnapi meglepetés a Piakész gárdájának nevéhez fűződik. Nagy Lajosék remek játékkal lepték meg az addigi 100%-os Györkönyt és 8-5-ös győzelmükkel megfosztották őket veretlenségüktől. A tavatal sportosztálya és az Atomerőmű SE tömegsportbizottsága közös szervezésében városi asztalitenisz csapatbajnokság indult ez év októberében. A bajnokságot felnőtt, valamint gyerek korcsoportban kívánják megrendezni, az előbbiben kétfős, míg az utóbbiban háromfős csapatok részvételével. A szervezőbizottság ez év február 27-ig várja a csapatok jelentkezését. Jelentkezni lehet Dallos Tibornál személyesen a polgármesteri hivatal sportosztályán (II. emelet 233. iroda) vagy a 75/311- 277 telefonszámon. G. SZABÓ PÁL lyi bajnok, a Piakész csapatának ez volt az utolsó felzárkózási lehetősége és így ismét esélye van a négy közé jutásra. Eredmények: Gerjen-Borsi söröző 7-8, Györkőny-Beanett 9-4, Aranynád-PSE 6-5, Kresz Park-Partner Kft. 3-4, Györköny-Borsi söröző 6-5, ESZI-Domb SC 11-8, Beanett-Borsi söröző 5-8, Györköny-Plakész 5-8, Aranynád-ESZI 8-5, Partner Kft.Limex 4-5, PSE-Domb SC 11-2, Kresz Park-Geijen 1-4, Limex-Beanett 5-6. A bajnokság állása: 1. Györköny 12 (7 mérkőzésből), 2. Borsi söröző 11 (7), 3. Paksi SE 10 (8), 4. Aranynád 8 (6), 5. Partner 8 (7), 6. Limex 7 (7), 7. Piakész 6 (5), 8. Beanett 6 (8), 9. Gerjen 4 (5), 10. Kresz Park 4 (6), 11. ESZI 2 (5), 12. Domb SC 0 (7) ponttal. FINÁLÉ ELÖLT BOTLOTT MEG A GYÖRKÖNY TORNAGYŐZTES: A PÉCSI MFC N Ot ifjúsági csapat találkozott az Atomerőmű SE sportcsarnokában, hogy eldöntsék kié legyen az idei Paks Kupa. A teremlabdarúgó-tornán az elsőséget a Pécsi MFC fiataljai szerezték meg, miután minden ellenfelüket vereséggel küldték az öltözőbe. A torna rendezőjének, az Atomerőmű SE gárdájának ezúttal meg kellett elégednie a 2. hellyel. Eredmények: ASE-UFC Szekszárd 12-3, PMFC-PSE 8-0, UFC-Baranya megye 4-3, ASE-PSE 13-0, PMFC-Baranya megye 8-1, UFC-PSE 8-1, PMFCASE 7-6, Baranya megye-PSE 4-2, PMFC-UFC 11-2, ASEBaranya megye 5-4. A végeredmény: 1. PMFC 12, 2. ASE 9, 3. UFC Szekszárd 6, 4. Baranya megye 3, 5. PSE 0 ponttal. A torna gólkirálya Osztermájer Gábor (ASE) lett 13 góllal. A legjobb mezőnyjátékosnak Pálfy Pétert (PMFC), a legjobb kapusnak Pokorni Tamást (ASE), a legjobb paksi játékosnak Szabadi Adriánt (ASE) választották a szakemberek. A legfiatalabb játékos Weisz József (PSE) volt. SPORTMŰSOR SZOMBAT Kosárlabda NB I. férfi: Atomerőmű SE-Csepel 17, ifi 15 óra. Labdarúgás: ESZI Kupa 10.10, illetve 14.30, ESZI- csamok. VASÁRNAP Kosárlabda NB II. női: EGIS-OSC-Atomerőmű SE 13 óra. Labdarúgás: Renimpex DC Kupa 8 óra, ASE-csarnok. ESZI Kupa 8.30, illetve 14.30 óra, ESZI. SZERDA Kosárlabda Magyar Kupa: Atomerőmű SE-Marc-Körmend 17 óra.