Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-10-18 / 38. szám
1996. október 18. Paksi Hírnök 2> nnyi. itt fokozódott... <koriban sokat beszéltek erről jhelybeliek - emlékezett vissza yesev Illésné, akinek a veje észséggel állt rendelkezésre: visz ama elhíresült, ám sosem alt találkozó színhelyére. A mai hatos főúton csak egy )vid ideig haladunk, majd elanyarodunk, a földúton poraink tovább. Megállunk ké- 5bb az út mentén álló domacs kánál:-Látja, itt állt a kunyhó. Elantották, nem tudjuk kiesőik. Talán a dombocska takarja i alapokat. Körülnézünk. A közelben az erdőt már fújja az őszi szél, sárgulnak a levelek és a napfény. Mögöttünk egy kft.-ben a traktorokkal megtárakba rakják a kukoricát. A múlttal már ott nem törődik senki, egy másik, egy új generáció már más gondokkal küzd. Lehet, emberek, középkorúak, fiatalemberek naponta mennek el az egykori csőszkunyhó elfedett romjai mellett. Úgy mennek el, ahogy elmennek mellettük az évek... KISS G. PÉTER SZENT ISTVÁNTÓL KÉT HÓNAPNYIRA (Folytatás az 1. oldalról.) ről „Elvtársak” megszólítással kezdi. De van hitele, mert egyszer már megfékezte az indulatok dogmás őrületét: felszámolta Recsket, Kistarcsát, átírta a voluntarista terveket, s van saját értelmezése a XX. kongresszuson történtekről. Tragikus, mert kórosan „értelmiségi” (egyetemi katedrára visszavonuló) a nagy zsoldosvezérek korszakában. Mao, Hruscsov, Andropov és Tito még habozik. Nagy Imre nem akar lámpavason hullámzó ávóstetemeket. Tömegbe lövető kissztálinokat sem. Békét és semlegességet hirdet. Álmodozó volt? 1955-ben Ausztriában pakoltak az oroszok. Örökös semlegességi deklaráció volt az ára. Ő is meg akarta próbálni. Ha nincs egyidejűleg a szuezi válság, a vele járó alkuhelyzet Moszkva és Washington között, talán másként alakul. ,A kormány a helyén van. Csapataink harcban állnak. Ezt közlöm a világgal és az ország népével.” Ezzel a pár mondattal írta alá a halálos ítéletét. Mert amíg életben volt - a jugoszláv követségen, Snagovban vagy a főutcai cellában - addig az új hatalom, amely magát jogfolytonosnak deklarálta, puccsistának számított... Példa rá a „magyar kérdés” kezelése az ENSZ-ben, amelynek megvitatását mindenkor megakadályozta Moszkva vétója. A megtorlás itthon, több halottal és szenvedéssel járt, mint Haynau rémuralma. A forradalom emlékét (hogy a betört kirakatokba betették a pénzt az emberek az elvitt áruért) „ellenforradalommá” konvertálta a hatalom, amely csak a Köztársaság téri hisztériára emlékezett, s arra, hogy a salak, a habzó tajték minden ilyen alkalommal is felszínre tör. És fontos, de részigazság ez is. A mai magyarok (és felmenőik) ott álltak egykor mindkét oldalon. Egyszerre voltak szenvedői, egy kissé részeséi a „konszolidációnak”, amelyre leginkább annak a kádári megjegyzésnek a cinizmusa jellemző, hogy „Elvtársak én Romániában román sem szeretnék lenni...” Egy fontos utalás arra, hogy itt még mindig jobb, ha nem egészen igazságos is. Azután a közelmúlt. Még mindig kevés a „rálátásunk” arra ami történt. Antall József megjegyzését: „lemerülök és kibekkelem őket” éppúgy kifacsarták a saját köreihez tartozók, mint a Horn Gyula elleni „pufajkás múlt” értékrendi vádját. Parlamentben-kormányban ma meg kellene mutatni: mit jelent a szociális piacgazdaság eszménye. Ami történik, az vita arról, melyik ujjúnkat harapjuk le. Visszavonulás közben újabb érvek arról, hogy nem a liberális nemzetközi tőkét szolgáljuk - még ha Tocsik-ügyek is szép számmal merülnek fel. A botrányok okozta illúzióvesztés állapotában éri el az országot az ünnep időpontja. Mi lesz ebből? Augusztus 20., Szent István mellett október 23. az egyik identitás-meghatározó ünnepünk. Emigránsaink kirajzottak a világba. Becsületet szereztek, még ha a hollywoodi idézet „itt nem elég magyarnak lenni, dolgozni is kell” ott volt a falon. Immár itthon is ki lehetne tenni. De az ünnep munkaszünetében arra is felelni kell: miként vagyunk magyarok. Hogy tudunk-e együtt is nemzet lenni, avagy csak részigazságok hirdetésével és különállva vagyunk egy nemzet, amelyet az együttesen, de másként megélt történelem fűz egybe. S ki-ki dohog tovább, mint a vén, fakezű Cecey... KÖVÉR TAMÁS
