Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-09-27 / 35. szám
Paksi Hírnök 1996. szeptember 27. VÁROSI MOZAIK TÁVOZÁS (OK) Dr. Várady Zoltán régész-muzeológus, a Paksi Városi Múzeum munkatársa. Volt. Egészen szeptember 30-ig. Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram bizottságának pályázatát nyerte el ugyanis, melynek nyomán ez év október 1-jétől a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán a régészeti tanszék munkatársaként dolgozik tovább. Számomra ez óriási szakmai lehetőséget jelent. Azzal a tevékenységgel juthatok szakmai berkekbe, amit nem csupán hivatásomnak, hanem egyfajta örömnek tekintek. A pozíció ebben az esetben nem számít, csakhogy nyilvántartsanak nagy szaktudású emberek, amolyan „tudós társaság” tagjai közt. Mint ismeretes, dr. Várady Zoltán egy, még a régészetben is ritkaságnak tekintett terület tanulmányozásával foglalkozik behatóbban, ez pedig a középkori epigráfia - felirattan. Számára, mint mondja, a kutatás konszolidált feltételek melletti folytatása és mint a terület potenciális művelőinek kinevelése is a célja.-A tanszéken tizenkét hónapot dolgozhatok, ez idő alatt - ha úgy tetszik - bizonyítanom kell, hogy fontos, amit teszek. Garancia persze nincsen arra, hogy egy év távlatából a tanszék úgy látja elengedhetetlen a Várady Zoltán által megkezdett munka folytatása. Ez esetben szerződését nem hosszabbítják meg. Ezért is kérte rektora, hogy munkahelyén ez idő alatt is, mint munkatárs, tehát státusa birtokosa van nyilvántartva a paksi régész.-Nem lesz könnyű feladat, hiszen a heti két-háromnapos Budapesten tartózkodásom alatt kell azt a teljesítményt produkálnom, amire másoknak egy egész hét áll a rendelkezésükre. Annak ellenére azonban, hogy nincsen garancia, biztosíték arra, hogy új munkahelyén beválik, a számos elismerésben részesült szakember bizakodó. Arra a kérdésre, hogy munkatársai hogyan fogadták a számára kínálkozó nem mindennapi lehetőséget dr. Várady Zoltán úgy felelt, hogy „munkatársaim - mindenkit beleértve - örültek a sikeremnek, s bár sajnálják, hogy egy évre már biztosan elmegyek, drukkolnak azért, hogy bizonyítva jártasságomat, meghosszabbítsák ott tartózkodásom idejét.” Várady Zoltán felesége, aki egyben közvetlen munkatársa is volt Pakson, ugyancsak távozott a Városi Múzeum kötelékéből. Váratlan lépése megdöbbentette a munkáját értékelő, őt és férjét jól ismerő paksiakat. Hogy végül is mi késztette őt a távozásra, Péterfi Zsuzsanna nem kívánta nyilvánosságra hozni, s félje is csupán annyit közölt a Paksi Hírnök olvasóival, hogy „az okokról úgy érzem korai volna még beszélni, ám lépésével teljesen egyetértek”. A furcsa munkahely-változtatás titokzatos históriájából a paksi közvéleményt leginkább a Pakson és Dunakömlődön megkezdett ásatások sorsa, jövője érdekelheti.-Amennyiben az önkormányzat vagy a múzeum részéről felkérést kapok, úgy folytatom, mint régész a megkezdett munkálatokat, ám miután „teljes gőzzel” tizenkét hónapon keresztül nem fogok itt dolgozni, így ezt csak az említett megkérés ellenében tehetem. Hogy felesége, aki jelenleg új munkahelyén, a Városi Művelődési Központban, az eddigiekhez hasonló munkakört tölt be segíti-e ebben, a jövő kérdése. Annyi azonban bizonyos, hogy Várady Zoltán és felesége az eddigiekhez képest jóval kevésbé vállalhat szerepet Paks közéletében. A félj nem dolgozik a múzeumban, vele együtt felesége sem tanít helytörténetet ott és nem segíti őt megkezdett munkája folytatásában. Ezzel együtt dr. Várady Zoltán nem szakad el teljesen szűkebb pátriánktól, minden héten csütörtökön ugyanis a katolikus iskolában latin nyelvre okít egy egészen más korosztályt, így kötődve még mindig városához, Pakshoz.-pozbai-PANELKALAUZ címmel könyvet jelentetett meg az ÉTK Kft. Az 1164 Ftos vételár ellenében megrendelhető kötet önkormányzatok, építtetők, üzemeltetők, de még maguk a lakástulajdonosok számára is hasznos információt nyújthat a panelos technológiával épült és mára szerkezetileg, szigetelésében, csatornarendszerében renoválásra szoruló épületek felújítására, karbantartására. A hasznos tudnivalókat tartalmazó könyv Budapesten, a kft.-nél rendelhető meg, 1075, RumbachS. u. 15/A címen. AVÁROSI KÖNYVTÁR értesíti kedves olvasóit, hogy október 1-jétől megváltozik a könyvtár nyitvatartása: hétfő: 13-18.30 óráig, kedd-péntek: 8.30-18.30 óráig, szombat: 8-12.30 óráig.