Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-09-20 / 34. szám
Paksi Hírnök 1996. szeptember 20. (5 HATTER ✓ / A GYERMEKEK RÁÉRNÉK... A nyár elmúltával még nem oldódott meg a: mi legyen a gyerekkel? - kérdés. A tanulás mellett sok szülő keres csemetéjének, olyan elfoglaltságot, amely kikapcsolódás számára, de egyben fejleszti is képességeit. Különböző sportkörök, művészeti képzők indítanak az ősztől tanfolyamokat, szakköröket, amelyekből mindenki érdeklődésének megfelelően válogathat. Ezek közül mutatnánk be néhányat. A sport, ezen belül is a foci szerelmeseit már 6-7 éves kortól várják az utánpótlásedzők, heti 2-3 foglalkozásra - tudtuk meg Klement Tibor szakosztályvezetőtől. Az edzések az óvárosban a Bezerédj és a Deák Ferenc iskolák tornacsarnokaiban, a lakótelepen pedig az ASE sporttelepén folynak. A jelentkezés nem intézményhez kötött, mindenki tetszése szerint választhat a helyszínek közül. Kosarazni akár nagycsoportos koruktól járhatnak a gyerekek, de itt és az általános iskola első—második osztályában még főként labdajátékok folynak - tájékoztatott Halmai Tibor vezető edző -, az „igazi” kosarazás 3-4. osztálytól kezdődik. A legjobbak aztán ötödikeshatodikos koruktól már válogatott edzéseken is részt vehetnek. Aki a karate iránt érdeklődik, az 6 évesen is jelentkezhet a PSE shotokan karate gyerekcsoportjába. Hetente háromszor van edzés Záborszki Zoltán vezetésével, kedden és pénteken a Vak Bottyán Gimnázium tornatermében, szerdán pedig a Tolnai úti karateteremben. Október végéig várják a jelentkezőket. A nagycsoportos óvodások körében bizonyára nem ismeretlen a ritmikus sportgimnasztika (röviden RSG), de a későbbiekben is bekapcsolódhatnak a kisiskolások. A foglalkozások a Deák Ferenc iskolában és az ASE-sportcsamokban zajlanak, de az alapozás már nyáron, augusztus elejével elkezdődik. Aki versenyszerűen űzi, annak minden nap van edzés, aki kedvtelésből, arra heti két edzés vár - mondta Hermész Lajosné szakosztályvezető. A teniszpályán délután 15 órától várja a fiatalabb korosztályt Hahn János és Kacsó Tibor edző. Már 5-6 éves kortól el lehet kezdeni a teniszezést, akár tanév közben is jelentkezhetnek tanfolyamra. Az edzéseket a gyerekek szabadidejéhez igazítják. Az ASE kajak-kenu szakosztálya 9-10 éves kortól foglalkozik a gyerekekkel. Az érdeklődők délutánonként a csónakházban megtalálhatják Pruzsina Istvánt, a kajakosok és Takács Tibort, a kenusok utánpótlásedzőjét. Elsősorban úszni tudó gyerekeket várnak, de aki nem tud, az se riadjon vissza, a téli, úgynevezett szárazedzéseken, megtanulhat. Úszótanfolyam indul már óvodás kortól, azok számára, akik nem tudnak úszni. A tanév folyamán bármikor jelentkezhetnek Adorján Györgynél, az ESZI tanáránál, s amikor összejön a csoportlétszám, indulhat a foglalkozás. Szintén itt várják a már úszni tudó gyerekeket rendszeres úszóedzésre, két csoportban (alsós és felsős), heti két alkalommal. Az edzések október 1-jétől, a tanuszoda nyitásától kezdődnek. Még mindig a mozgásnál maradva, de már egy más művészeti ágat is felölelve, itt van a népi tánc. A VMK-ban található Tűzvirág táncegyüttesbe már középső csoportos gyerekek is jelentkezhetnek és egy kisebb előválogatás után felvételt nyerhetnek. Célszerű minél előbb elkezdeni a tánctanulást - tudtuk meg Mádi Magdolnától, az együttes vezetőjétől -, s lehetőleg már a tanév elejétől érdemes bekapcsolódni munkájukba. Az ovisoknak hetente kétszer 45 perces foglalkozás van, míg ez a kisiskolásoknál már kétszer 1 óra. Eleinte sok-sok játék vár a kicsikre, amelyet fokozatosan felvált a tanulás. Évek óta működik a VMK-ban drámapedagógiai csoport Hefner Erika vezetésével. Tagjai elsősorban középiskolások, de nagy az igény a felső tagozatos általános iskolások részéről is, így nagy valószínűséggel ebben a korcsoportban is elindul. A színjátszókat hétfő délutánonként találják meg az érdeklődők a művelődési központban. A Paksi Képtárban szerveződik szeptember 26-tól (de év közben is várják a jelentkezőket) a képzőművészeti kör, Takács Éva, Halász Károly és Ritter János vezetésével. Heti három alkalommal, három korosztályban (a 6 évesektől egészen a felnőttekig) folynak majd a foglalkozások. A Művészeti Iskola zenetagozatán is megkezdődött a tanév. Az oktatók még az óvoda nagycsoportjában meghallgatták a gyerekeket - tájékoztat Hanoi Ferencné igazgatóhelyettes — és ha úgy látták, javasolták zenei képzésre. Természetesen más is beiratkozhatott a zenei kiselőképzőbe, az előzetes válogatás után. Megkönnyítvén az elsős kisdiákok dolgát, a távol eső általános iskolákba kihelyezett szolfézsórákat tartanak. A táncművészeti tagozaton már iskolakezdés előtt egy évvel megismerkedhetnek az ovisok a klasszikus balettel. Ezek a gyerekek vagy a Bezerédj iskola balett tagozatos osztályába jelentkezhetnek vagy pedig folytathatják iskolai tanulmányaikon kívül is. PRÉHÁZI ILDIKÓ