Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-01-12 / 1. szám
1996. január 12. Paksi Hírnök 3 SZÁMVETÉSEK MILYEN VOLT, MILYEN LESZ? Az évkezdés egyben egyfajta számvetéssel is felér: hogyan sikerült teljesíteni az egy évvel ezelőtt megfogalmazott célokat, terveket - s az is körvonalazódik már, milyen lesz a folytatás. Hiszen egy cég életében a piaci kilátások, az értékesítési lehetőségek meghatározóak, az alkalmazottak részére pedig az, hogy mindezek mellett a munkaerő-foglalkoztihanyi tatás biztosított-e. Egy ilyenfajta összegzésre és prognózis készítészilvia sére kértük Paks jelentősebb cégeinek vezetőit. A Dunacenter Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője Kiss János prognóziskészítésre nem vállalkozott (nem szeret jósolni), de a mögöttünk hagyott év tömör összegzését szívesen megtette.-Végeredményben az 1995- ös évet - függedenül attól, hogy nem volt egy sikeres évűnk - tisztességesen zárhattuk - mondta Kiss János. - Sajnos ötven alkalmazottunktól meg kellett válni, a létszámleépítést mi sem tudtuk kikerülni, ugyanakkor sikernek számít ebben a helyzetben, hogy nem a terv szerinti százötven embert kellett elbocsátani. Sikeresnek ítéljük meg azt is, hogy a cég kintlevőségeit és az eddig behajthatatlannak tűnő tartozásait sikerült lerendezni és a piacainkat meg tudtuk tartani. Jelenleg is 850 embernek tudunk munkát biztosítani, de a következő időszak feladata lesz egy ekkora létszám foglalkoztatásának az észszerű átgondolása. Megvizsgáljuk azokat a helyeket - amelyeknél egyébként önkormányzati testületi döntés is született - s ahol a költségeink nagyobbak, mint a bevételeink. A cégnél a tulajdonlás kérdésében is lépnünk kell, egyszóval nem lesz könnyű dolgunk. Ám, ha a piac alakulását, a munkákat és az év indítását nézzük, kicsivel jobban indul 1996, mint az elmúlt év. A Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet ügyvezető igazgatója, Frast Antal 1995-öt jelentős fordulópontnak ítélte a cégük életében.-Kardinális kérdés volt a működésünkben, hogy a gépeink bérleti díjában megegyezés szülessen a külföldi partnerünkkel. Sikerült kedvező megállapodást kötnünk. A piacunk kitágult, s az eredményeink azt is lehetővé tették, hogy Bonyhádon egy üzemcsarnokot építsünk. Kedvezőnek ítélem meg azt is, hogy talán az áüagon felül tudtunk bért emelni dolgozóinknak. Az idén már reménykedhetünk abban, hogy a beruházásunknak érződik is a haszna, s a piacunk előrejelzései nem roszszabbak, mint tavaly volt. Összességében egy kiegyensúlyozott, normális évet várunk, s a realitása annak is megvan, hogy a bérek minimum lépést tartanak az inflációval. A Ritter és Plézer Téglagyártó és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatója, Ritter József is kedvezőnek ítélte meg az elmúlt évüket.-Fennállásunknak talán a legjobb évét zártuk 1995-ben. Sikerült felkutatnunk - és erre az évre is megtartanunk a piacot Magyarországon, annak ellenére, hogy az építőipar igazán nincs a csúcson. Eddig kétfajta téglát állítottunk elő, a kisméretű hagyományos téglát és a B 30-as falazóblokkot. Ebben az évben egy újdonsággal is megjelenünk, a kettős méretű falazóblokkal, amit szintén el tudunk adni. Télen 35-en dolgozunk, nyáron az idénymunkásokkal együtt 40-45-en, s 1996-ban is lesz munkánk. A Sigma Ex Kft. ügyvezető igazgatója, Gombos László az elmúlt évet a következőképpen értékelte:-A Paksi Konzerv Kft. a vállalkozási csoportunk egyik termelőüzeme, ahol a megkésett és elcsúszott privatizáció miatt az 1995—96-os szezon termelését késve tudtuk indítani. A vállalattal kapcsolatos célkitűzéseket beárnyékolta a nyersanyagok áremelkedése is, amelyek szemben álltak a megkötött szerződéseinkkel, a késztermékárakban kalkulált árakkal. A Paksi Konzerv Kft. dolgozóinak, mint a tapasztalat mutatja, az elmúlt időszakban nem sikerült a tulajdonos vállalkozási filozófiáját teljes egészében elsajátítani. Ez viszont részben érthető. Mindezeket figyelembe véve a gyár dolgozói bebizonyították, hogy egy profitcentrikus vállalkozás időbeni filozófiáját képesek lesznek követni. Ami az idei évet illeti, már most, január első napjaiban elkezdtük az 1996-97-es szezon gyártásának tervezését. Ezzel párosulnia kell idén is a korszerű üzem- és munkaszervezésnek ahhoz, hogy közel optimális létszámmal és eszközökkel olyan minőségű termékeket tudjunk előállítani, amelyek a Közös Piac elvárásainak megfelelnek. Ezeknek az erőfeszítéseknek - a dolgozók, a tulajdonos és a menedzsment részéről - a gyár további fellendüléséhez kell, hogy vezessenek. Azt viszont mindenkinek tudomásul kell venni, hogy a konzervgyártás, különösen a Paksi Konzerv Kft. termékstruktúrája abszolút szezonális jellegű, ezért a munkaerő-foglalkoztatásnak erre kell felépülnie. Ami a Paksi Konzerv Kft. piaci pozícióját és eladási lehetőségét illeti, azt kell tudni, hogy a Sigma Ex Kft. évente közel négyezer kamionos konzerv megrendelés-állománnyal rendelkezik és ennek 90 százaléka exportmegrendelés. Ebből adódóan az 1996-97- es szezonra egy optimális megrendelés-állománnyal számolhat a Paksi Konzerv Kft.