Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-05-24 / 20. szám
Paksi Hírnök 1996. május 24. 4 A FÁJDALOM ÓRÁI „Elkészítetted a házi feladatot? Akkor lemehetsz játszani!” - számtalanszor hangzik el gyermeket nevelő családokban ez a néhány mondat. A Pakson élő Jádi család mindennapjaiban sem volt ismeretlen ez a párbeszéd. Három kiskorú gyermeket neveltek ugyanis alig néhány éve elkészült családi házukban, egészen a május 10-i tragédia napjáig. A középső fiúcska, Patrik aznap is, mint a szép idő beálltával annyiszor, feltette a beleegyező mosolyt válaszul váró kérdést: együtt töltheti-e délutánját a kapuban rá váró barátaival? Ez volt az a focimeccs, melyről sosem térhetett vissza az alig tizenkét éves kisfiú. A megtört kétkezi munkás szülők nem zárkóznak el a temetés utáni napokban kért újságírói találkozótól. VIRÁGOK A PÁDON- Nem lehet örökké tanulni sem hiába rossz tanuló, valahol le kell vezetni a felgyülemlett energiát! - véli az elgyötört arcát kezeibe temető édesanya. Azt gondolták: biztonságban van, hogy egy sportpályán nem érik az utcán egyébként mindennapos veszélyek, az autó vagy az idegenek közelsége. A kijelentések, meggyőződés nélküli mondatok, vádolnak, elítélnek, hibáztatnak, önmagukra vonatkoztatva. A „megelőzhettük volna” mondatokat a „nem tehettem semmit” kétkedése váltja fel. Két, még szinte fiatal ember, akiknek arcára van írva a szenvedés. A középiskolás Barbara, a kisfiú nővére gyászruhában, ellentétben Milánnal, a balesetnél jelenlévő második osztályos öccsel, aki nem képes ezen a módon kifejezni fájdalmát. Magába fojtja, szüleivel sem képes beszélni a látottakról. A történet Patrik osztálytársai elmondásából körvonalazódik: A rémült kis barát, Balázs, aki - szemtanúként szerepel hivatalos jegyzőkönyvekben - végignézte, ahogyan az éppen egy közeledő labdát védő társára zuhan a vascsőből készült kapu. A fiúnak annyi ideje maradt, hogy a magasba nézve menekülni próbáljon. Hiába. A csőtömeg éppen a fejét sebezte meg. A szülők nem értik, hogyan történhetett, s csak azt szeretnék, ha - tekintettel másik két gyermekükre és a többi kisdiákra - mihamarabb megoldást találnának a kapu rögzítésére:- Azt gondolom, hogy csak most fognak intézkedni, miután egy haláleset megtörtént. De legalább most tegyék, megakadályozva a többit... - gondolkozik hangosan az édesapa. Valóban történt, történik-e „intézkedés”? A rendőrség kérésére szakértőként bevont Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Tolna Megyei Felügyelősége a történtek után, május 13-án határozatot hozott, melyet Paks város jegyzője, dr. Blazsek Balázs számára - azonnali intézkedés elrendelése mellett - megküldött. A város jegyzője a Paksi Sportegyesület pályáján található mobil berendezések - így a kapu - használatát megtiltja. Az előírásokban szereplő kötelező szabványok ugyanis nem valósultak meg. Ezzel egy időben dr. Blazsek Balázs elrendelte az említett pálya lezárását és minden iskola számára, ahol sportpálya működik elrendelte a helyes rögzítést. A Paksi Rendőrkapitányság nyomozója, Köllő Imre elmondta: a helyszíni vizsgálat mulasztást állapított meg. A szándékosság kizárt, amíg személyes felelősséget nem állapítanak meg, államigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügyet. Szinger Ferenc, az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága és a Paksi Sportegyesület ügyvezető elnöke szerint a közel húszéves mobilkapuk sosem okoztak mégcsak „kisebb” balesetet sem, ami jelzésértékű lehetett volna egy intézkedés megtételére. Mint mondja, a mobilkapukra vonatkozóan nincsen külön szabályozás, hiszen a funkciójuk éppen az, hogy a különböző sportjátékokhoz állíthatók, mozgathatók legyenek. Nincsen meg a jogszabályi háttere a mobilkapuk használatának. A biztonsági előírásokban pedig csak annyi szerepel: törekedni kell a biztonságos elhelyezésre.- A hazai sportpályákra jellemző ez az állapot, eredményt csak központi intézkedés hozhat - állítja Szinger Ferenc, aki leszögezte: - Mindenkit felelősség terhel, aki tett - vagy mulasztott - bármit is azért, hogy ez a tragédia bekövetkezzen. Én is felelős vagyok, ha ilyesmire számítottam volna, megfelelő intézkedéseket nem mulasztom el. Hogyan is történt pontosan? Még ma sem tudni. Szülei, testvére, osztálytársai, akik nap mint nap virágot helyeznek el volt társuk iskolai padján, még sokáig gyászolni fogják. Túl az ismerősök, rokonok bánatán, mindenkinek tanulságos ez a történet. Drága a tanulópénz. POZBAI ILDIKÓ
