Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-04-05 / 13. szám
Paksi Hírnök 1996. április 5. LTD HUSVET )) VELETEK LESZEK...” Már virágvasámap, a Jeruzsálembe való bevonulás hozsannája idején felsejlik nagypéntek tragédiája: „És amikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodik az egész város mondván: Kicsoda ez? (Máté e. 20.21.) Jézus az egyetlen, aki tudja, hogy az érkezését korábban ünneplő sokaság hamarosan vérszomjas csőcselékké változik, látja Tamás hitbéli gyengeségét, érzi, hogy Péter nemsokára háromszorosan meg fogja tagadni őt, s a hozsannán túl már kiszámoltatott Júdás harminc ezüstje, megállapíttatott Barabás szabadulásának ára; az igazság megalázásában és megfeszítésében. Az „Emberfia” tudja, hogy emberléptékben csupán a Golgotára vezető út maradt számára, s azt is tudja, hogy csakis a hamarosan bekövetkező kereszthalállal és a harmadnapi feltámadással teheti örök érvényűvé az általa hirdetett tanítást mindazok számára, akik valaha is követni fogják. A hitszegések és árulások, a köpések és megveretések, a gúnyolódások és szitkok, a meggyilkolásába torkolló téboly idején kevesen maradtak mellette. Kevesen a kilencedik órán, amikor a megfeszített „Emberfiának” emberhalála előtt elhagyta ajkát a végső, kétségbeesett kiáltás: „Éli, éli, lamma sabaktani?” Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet? Ezen hűséges szavakban kevesek értették Jézus emberi halálában az emberért érzett kimondhatatlan fájdalmat, mint ahogy harmadnapon, húsvétkor, feltámadásának idején is teljességgel megértették küldetésének lényegét, az emberért hozott áldozat egyetemes akaratát. Miután elcsitult a virágvasárnapi körmenet, nagypéntek áldozatára készülődünk emlékezni. Ha elgondolkodunk múltunk és jelenünk golgotáin, elkerülhetetlenül számot kell vetnünk az ezredforduló küszöbét hamarosan átlépő, harmadik évezredbe nyomuló júdások és Barabások, „mosom kezeim Pilátusok” felmérhetetlen sokaságával. Önkéntelenül felsejlenek bennünk az Ótestamentum prófétáinak apokaliptikus jövendölései. Dehát a húsvét lényege nem pusztán a keresztény hit szerinti feltámadás dicséretében van, hanem abban, amit a feltámadás üzen. Hová is lennének Jézus követői, ha nem adatott volna meg számukra az ember szeretetben, „Emberfiához” méltó feltámadásában való hit? Mivé lettek volna az elmúlt csaknem kétezer év során a keresztény világ milliói, ha kifakult volna bennük húsvét valódi üzenete, s nem láthatták volna a kálváriák könnyfüggönyein túl az ígért boldogabb világot, az Ő országát? Pontosan a keresztény szellemiség volt, s az a megtartó erő, amely kétezer éven át öszszefogta, építette, sőt más kontinensekre is kisugározta az európai kultúrát. Ezen embermértékben oly hosszú idő alatt a keresztény gondolatiság volt az a hatalom, amely nemzeteket teremtett, támasztott fel a történelmi viharok okozta tetszhalálból, mint például a tatár, török dúlta, csaknem halálra sebzett Magyarországot. Születésétől vedlő, többszörösen önmagát kereső, ama bibliai kígyóhoz hasonlatos, számlálhatatían, értelmetlen és ártatlan áldozatot magába temető században születtünk. Társadalomtudósok és történészek sokasága mondta már ki, amit úgyis tudunk, hogy századunkban dúltak az emberi történelem legkegyetlenebb háborúi. Azok számára, akiket a keresztény gondolatiság vezet a feltámadás nem csupán örömünnepet jelent, nem csupán reménységet, hanem az emberért vállalt áldozatok jutalmának bizonyosságát is. Ők azok, akik hitükben eljutottak az egyetlen létező abszolút igazságig, tudják, hogy elválaszthatatlan gyermekei a hatalmas, mindent átölelő vagy veszejtő szubsztanciának. Tudják, hogy a béke záloga nem más, mint a béke, a hűségé pedig a hűség. Ők azok, akik ha minden elveszett, akkor is képesek erőt és bizodalmát meríteni a feltámadott Jézus híveinek tett végső ígéretéből: „Veletek leszek minden napon, a világ végeztéig.” (Márk 18,20.) SZARKA JÓZSEF A húsvét a keresztény egyház legnagyobb ünnepe, Krisztus feltámadásának emléke. Ünneplése már nagypénteken megkezdődött, a katolikus körmenetben vettek részt - ez a szokás Pakson is él - ellentétben a századeleji hagyományokkal. Elhalványult már a határkerülés „divatja”, amelynek során a falvak lakói bejárták a környéket, megnézték a vetést, bő termésért imádkoztak. A katolikusoknál hagyománya volt az ételszentelésnek is: a délelőtti misére cifra kendővel letakart kosárral mentek, amelyben kalács, sonka, tojás volt. Levágott húsvéti bárányt is szenteltettek - ezeknek az ételeknek az elfogyasztása vetett véget a hosszú böjtnek. A tojásfestés, locsolás a máig fennmaradt népszokások közé tartozik. Pakson és környékén is festettek a vöröshagyma kifőzött levelével, ettől a tojás szép, vörösbama árnyalatot kapott. A most ismert festékek megjelenése előtt a krepp papír is alkalmas eszköznek bizonyult a színezésre. Akinek tehetsége és türelme volt hozzá, az kézzel is festett szép mintákat a tojásra. A locsolás a régi időkben még kútvízzel történt:- A lányok féltek, mert a fiúk vödörből öntözték őket! - meséli egy dunaszentgyörgyi házaspár. -Persze akkor az időjárás is enyhébb volt, mint most. Előfordult, hogy húsvétkor már mezítláb járkálhattunk... Az utóbbi években inkább a kölnivízzel való locsolás dívik, ám a lányok most is félnek. A Tóth házaspár 11 éves kislány rokona is úgy tervezi, hétfőn magára zátja az ajtót a fiúk elől... A locsolás után megkínáltuk a legényeket süteménnyel, itallal, kezükbe adtuk a piros tojást - emlékeznek vissza az idős emberek. Említik, hogy az ajándékozás az „ő korukban” még nem volt szokás. Nyolcvanhat éves néni meséli, hogy az ünnepek beszélgetéssel teltek. Náluk, reformátusoknál, a legnagyobb ünnep nagypéntek, délelőtt, délután misén voltak.-Nagy ebédet főztünk húsvétkor, akkor még futotta is rá, meg hát sokan is voltunk. Ma már nem olyan világ van... Az embereknek egyre kevesebb a pénze. Bizony, az anyagiasság már ünnepeink hangulatát is megváltoztatja. Sok kisgyerek nem tudja, mi a húsvét, csak az foglalkoztatja, lesz-e ajándék az udvaron, kertben, a bokor alá rejtve? Sok háznál - ahol még futja - a locsolókat pénzzel jutalmazzák. Húsvét után gyakran hallani a fiúk dicsekvő szavait: „Nézd, hány forintot gyűjtöttem össze!” Ki tudja? Ha az emberek pénze még kevesebb lesz, talán visszatérünk régi hagyományainkhoz... SÓLYA EMMA HÚSVÉT HAGYOMÁNYAI
